Egy sereg kihalófélben lévő majomra bukkantak Vietnamban
Német tudósok indokínai expedíciójuk során teljesen váratlanul kihalóban lévő majomfajták nagy csoportjaira bukkantak Vietnam területén.
A Ke Bang Nemzeti Park munkatársaival együttműködve német zoológusok találtak rá a több mint 100 fehérarcú bóbitás gibbonra (Hoolock leuconedys), és a mintegy 60 tarka karcsúmajomra (Pygathrix nemaeus) a Hanoitól 500 kilométerre délre fekvő erdőkben – tudósított a helyi média.
A német kormány 14, 4 millió eurós (4, 4 milliárd forintos) program keretében támogatta a kölni állatkert szakembereinek segítségével készülő átfogó kutatást, amelynek célja, hogy pontos rálátást kapjunk a mjompopulációk helyzetéről. Ehhez arra is szükség van, hogy a környékbeli falvak lakóit is rávegyék az állatok fokozottabb védelmére.
Ez annál is inkább szükséges, , mivel a környéken vadászok járnak, akik elfogják az állatokat, és ínyencségként vietnámi, illetve kínai éttermeknek adják el őket – nyilatkozta Paul Insua-Cao, a Fauna és Flóra nemzetközi szervezet (FFI) munkatársa.
A közelmúltban számos új Délkelet-Ázsiában honos állatfajt fedeztek föl, amelyek nagy részének pontos lelőhelyét a turisták és a gyűjtők előtt titokban tartják.
Kapcsolódó cikkek: