Élet az anyaméhben – extrém állatok
A National Geographic Channel filmje, Az Élet az anyaméhben – extrém állatok a természet néhány meghökkentő reprodukciós és vemhességi útját mutatja be...
Sok faj számára az anyaméh egy kényelmes és biztonságos zug, ahol a magzatok idilli körülmények között fejlődhetnek mindaddig, amíg egyetlen árva sejtből egy minden szükséges szervvel és képességgel felruházott, a külvilági életre tökéletesen felkészült egyeddé nem válnak. Egyes állatok számára azonban ez a magzati utazás távol áll a zavartalanságtól. Van, hogy szélsőséges hidegekkel kell szembenézniük; van, hogy már fejlődésük rendkívül korai stádiumában világra jönnek; van, hogy kemény küzdelmet kell folytatniuk a méhen belüli helyért; sőt olyan is előfordul, hogy túl kell élniük testvérkéjük kannibál-hajlamait…
 |
| |
A filmben az alkalmazott legmodernebb négydimenziós ultrahangos technológiának és látványos számítógépes grafikáknak köszönhetően egyebek mellett tanúi leszünk, hogy a hamarosan kikelő császárpingvin-fiókákat miként védelmezi az őket burkoló – az anyapingvin csontjainak kalciumtartalmából felépülő – tojáshéj a dermesztő antarktiszi hideg és szélrohamok ellen; egy apró endoszkópos kamera segítségével betekintünk egy anyakenguru erszényébe, hogy tanúi legyünk, miként fejlődik kicsinye a rendkívül korai világrajövetelt követően; és egy tudóscsoport mindent látó ultrahangos berendezése által – most először televíziós kamerák jelenlétében – betekint egy vadon élő vemhes cápa méhébe.
Cápák
Míg egyes cápafélék tojásokat raknak, más fajok egy ettől eltérő – kicsivel nagyobb elkötelezettséget igénylő – szaporodási módszert fejlesztettek ki. Bár a cápákra a legtöbb állat a tengerek rettegett uraiként tekint, korai fejlődési szakaszukban még ők is védelemre szorulnak; igaz, egyes fajaik esetében ragadozó ösztöneik immár az anya testében kiütköznek… A legújabb kutatásoknak és a modern műszereknek köszönhetően ma már úgy-ahogy belelátunk az anyaállatok hasába, ahol rendkívül érdekes jelenségekkel találkozunk; így például a cápák ifjúkori kannibalizmusával, amely segít megérteni, hogy miként válhattak egyes cápafajok a természet szinte tökéletes ragadozóivá…
Öt héttel a megtermékenyülést követően már készen áll a kiscápák egyik legfontosabb jövendőbeli szerve: a szuperérzékeny elektromos detektorokkal felszerelt orr, mely a potenciális áldozatok leggyengébb elektromos jeleit is azonnal érzékeli. Ha eljön az ideje, e “szuperorr” által az önállósodott ragadozó majd több száz méteres távolságból érzékelni fogja zsákmányai uszonycsapásait; és öt kilométeres távolságból ki fogja szagolni a vízbe elegyedett vércseppeket – még akkor is, ha annak koncentrációja nem több, mint néhány cseppé egy ötvenméteres uszodában. Mielőtt azonban a kiscápából a tenger rettegett ragadozója válnék, élve ki kell kerülnie élete legveszélyesebb helyéről: az anyja hasából… Egyes fajok kicsinyein ugyanis, így pl. a homoki tigriscápáéin, már a méhen belül felülkerekednek ragadozó ösztöneik, s kíméletlenül rátámadnak – saját testvérkéikre… Így azután a szelekció alaposan megrostálja az utódok seregét, csak a legerősebbeknek megengedve, hogy kilépjenek az élet színpadára.
Fürkészdarazsak
A fürkészdarazsak szaporodása sokkal inkább egy sci-fi filmet juttat az eszünkbe, semmint az élet keletkezésének és kibontakozásának magasztos csodáját… E rendkívüli állat nősténye egy erőszakos invázió során – mely a Nyolcadik utas: a halál c. filmet ihlette – petéit egy hernyó bőre alá injektálja, s ettől kezdve elszabadul a pokol a szerencsétlen gazdaállat számára: egy a pete által hordozott vírus blokkolja a hernyó immunrendszerét, megakadályozva, hogy az végezzen a betolakodókkal, így a lárvák zavartalanul táplálkozhatnak a hernyó tápanyagban gazdag vérével; majd, amikor eljön az ideje, a hálátlan látogatók apró fogaikkal kirágják magukat vendéglátójuk bőre alól…
Pingvinek
A hím császárpingvinekre nem akármilyen feladat hárul a családalapítás szerelmes pillanatait követően: a Föld leghidegebb és legbarátságtalanabb táján két hónapon át hősiesen védelmezniük kell kikelés előtt álló utódaikat – nem csupán a szélrohamokkal, de az éhenhalás igencsak reális veszélyével is dacolva. A kritikus időszakot a pingvinembrió az apa speciális, rendkívül jól hőszigetelt erszényében vészeli át – hogy életesélyei még jobbak legyenek, a természet egyik legfigyelemereméltóbb utódvédelmező találmánya, egy kalciumból és karatinból álló burok mélyén. És ha azt hinnénk, hogy ebből a több rétegű „bunkerből” az embrionális állapotban lévő utód képtelen üzenetet küldeni apjának, tévedünk! Ha fázik, a kispingvin panaszos buborékokat ereget, melyeket az apa érzékel, s válaszul javítja erszénye vérellátását. Amikor pedig elérkezik a kikelés ideje, az utód nyaka megduzzad, s ideiglenes izmai segítségével áttöri a kemény tojáshéjat.
Kenguruk
Mindössze néhány, anyaméhben töltött hét után az apró kengurumagzat önálló útra indul az anyaméhből az erszénybe. A mindössze cukorka nagyságú, apró utód ekkor még tökéletesen süket, de belső füle segít neki a fent és a lent megkülönböztetésében. Szemei szintén nem működnek még, de orra tele van érzékelőkkel, melyekkel eredményesen szimatolja ki az utat. S bár hátsó lábai kicsiny csonkok még, mellső végtagjai működnek már, s velük anyja szőrébe kapaszkodva ügyesen behúzza magát az erszénybe. Itt további hat hónapot tölt el békés táplálkozással, s csak ez után teszi meg első ugrólépéseit az odakinti világban.
Bár ezek a szaporodási módszerek számunkra szokatlannak, sőt némiképp nyersnek tűnhetnek, kétségtelenül beváltak, s hosszú ideje lehetővé teszik e fajok virágzását. Az Élet az anyaméhben – Extrém állatok a legszokatlanabb fejlődési módozatokat tárja elénk, megdöbbentő részletességgel.
A film megtekinthető 2009. március 15-én, vasárnap este 9-kor
A National Geographic Online a közeljövőben részletesen is beszámol ezekről a csuda dolgokról.
Sziklakapu a Pilisben
Egyedülálló, mégis páros sziklakapu, egy merénylet emlékezete és kevéssé ismert barlangok - mindez a Pilisben.
Vízágyúzó kagylók
A tompa folyamkagyló, ami egy veszélyeztetett édesvízi kagylófaj, különleges viselkedést mutat.
Egy kancsónyi hangya
Egyik-másik növény halálos titkokat rejt – némelyik állat számára.
Korallszigetek
Gyöngyfüzérként pettyezik a déltengereket a korallzátonyok. A hófehér fövenyű szigeteket apró állatok megszámlálhatatlan sokasága építette évezredeken át: a korallpolipok.
Lépcsőzetes lehetett a riasztó színek kialakulása
Számos állat visel feltűnő színeket azzal a céllal, hogy saját mérgeire, veszélyes voltára hívja fel a figyelmet, és így elkerülje, hogy zsákmánnyá váljék. De vajon hogy úszták meg ezt evolúciójuk során?
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
