Színpompás huligánok miatt áll a bál
A színpompás kismadár Óceániából érkezett, de remekül érzi magát a Városligetben. A Budapesti Állatkertben 31 szivárványlóri él.
Játék, evés és veszekedés
Éktelen csivitelés hallatszik a fővárosi állatkert Xantus-házának belső terméből. Két szivárványlóri és egy mókus csap össze: egy félbevágott narancsért megy a csata. Végül nyugodnak a kedélyek, és a három harcos tűzszünetet hirdet, mert kiderült, hogy mindhármuknak jut a narancsokból.
Kevés közvetlenebb állat létezik ezeknél az alig néhány dekás papagájoknál: minden gond nélkül rárepülnek az ember vállára egy kis játék reményében. Persze a játék mindenkinek mást jelent, a lórik ugyanis azzal szórakoznak, hogy veszett hangon belecsivitelnek az ember fülébe, vagy megpróbálják kitépni a fülbevalókat. Ők biztos élvezik.
Ha viszont épp nem fülbe másznak, akkor a repülés és az evés tölti ki a mindennapjaikat. A lárvák, rovarok és bogyók mellett virágport és nektárt is fogyasztanak. Nyelvük épp ezért ecsetszerű, és a sok kis sörtével könnyen döntik magukba Ausztrália és Óceánia nektárjait. Az apró papagájok főképp Vanuatu és Új-Kaledónia szigetein fordulnak elő, nem is kis létszámban.
Kedvelik a társaságot
Mivel a szivárványlórik kedvelik a társaságot, nem ritka a több százas raj sem. Jaj annak, aki ilyenkor közéjük merészkedik, mert a madarak hangágyúvá alakulnak, és szinte megsüketítik a rájuk vadászó gyanútlant. Hangjuk mellett a színük is harsány, pontosabban a színeik, mert a lórik tollazata káprázatos. Kék fejükön piros a csőr, nyakukon sárga csík fut, hátuk zöld, mellük narancsvörös, hasuk ibolyakék. Kegyetlen színkombináció, mégis praktikus egy olyan környezetben, ahol olyan a fajgazdagság, mint a természetes élőhelyükön.
Így tudják ugyanis messziről kibökni, ki az, akivel érdemes szóba állni a sűrű lombok között. Ha összejön a nász, a fák odvába telepített fészekben rendszerint két tojást raknak, amelyeket huszonöt napig költik. A tojások melegen tartása kizárólag a nőstények dolga, a hímek a fészekrakásból veszik ki a részüket. Szivárványlóri-csibe minden évszakban előfordul, mert a költések időpontja a földrajzi szóródásnak megfelelően változik. Míg Ceram szigetén már decemberben jönnek a kicsinyek, Új-Guineában januárban, ausztráliai élőhelyén pedig főként augusztus és január között.
Munkácsy Márton teljes cikke olvasható a zóna.hu oldalon.