A keselyűk étterme

Pénteki sorozatunk:
Európa természeti csodái blog

Írta: Staffan Witstrand

A madarak főként fakókeselyűk, megfűszerezve a ritkaságnak számító dögkeselyűvel, néhány havasi csókával, hollóval és fehér gólyával körbehintve. A kelet-afrikai szavannákon vagyunk? Dehogy! A Riaza folyó kanyonjában, Montejo de la Vega apró, hegyi faluja mellett, nem messze Madridtól.

A dögevők természetvédelmi területén járunk, amelyet a WWF Spain/Adena alapított 34 évvel ezelőtt Felíx Rodríguez de la Fuente, a nagyszerű, Spanyol természetfilmes hatására. És nem csak egy természetvédelmi parkot hoztak itt létre, hanem egy sokkal fontosabb dolgot is: Feltalálták a „Muladerót”, a keselyű-éttermet.

Lehet hogy a menü nem annyira változatos, mint máshol – halott birka, kecske, disznó, nagyritkán ló, tehén vagy öszvér – de ezekből számos szerepel az étlapon, és abszolút kedvencnek számít ezek között a repülő óriások között. Ennek és a többi etetőállomásnak szerte az országban, óriási szerepe van abban, hogy az elmúlt 30 évben a keselyűk visszatértek Spanyolországba. Most nem kevesebb, mint 300 pár fakókeselyű költ ezen a drámai szépségű kanyonos területen. A magányos keselyűk száma pedig 100-ról 900-ra növekedett ebben az időszakban. Ezzel együtt, még elterjedési területük is növekszik, állítja a „Parque Natural Hoces del Rio Riaza”. A meredek sziklafalakon a fakókeselyűk egymás mellett költenek néhány pár dögkeselyűvel és más fajokkal, mint például fülesbagoly, havasi csóka, vándorsólyom, vörös vércse és vörös kánya. Ez az igazi kézzelfogható eredménye a természetvédelemnek.

Csatlakozunk Jesús Hernando Iglesiashoz, (becenevén Susi) aki már 20 éve dolgozik a WWF Spain/Adenának. Az egyik munkanapján a keselyű-étteremnél hasznunkat is veszi, amikor együtt lepakolunk egy adag döglött birkát, és két kövér malacot. Aztán besegítünk a madarak gyűrűjének számlálásánál is. Az etetőállomás pont a meredély szélén van, jó rálátással az alatta húzódó kanyonra. Mindenhol kiszáradt csontok halmait látom. Három évtized keselyű etetésének a termése. Elég durva látvány…

A következő néhány napban élvezzük a különleges lehetőséget, hogy néhány méter távolságból tanúi lehetünk a keselyűk zabálásának. Mindezt egy kényelmes lesben, amit pont ebből a célból épített a német származású Joachim Griesinger, aki tulajdonosa és igazgatója „Reisen in Die Natur” nevű nemzetközi természetfotós utazási ügynökségnek. Az elmúlt húsz évben egész Európából több száz látogatót segített ezeknek a fantasztikus keselyűknek a közelébe. Jól ismert és megbecsült a személye a helyiek között. Nagy szerepe volt a turizmus fellendülésében, itt ebben az apró, hegyi faluban. Mi is itt éjszakázunk, a barátságos Centro de Turismo Rural „La Huertában”, mint minden rendes „Reisen in Die Natur” vendég.

Joachim Griesinger Mindent megterve számunkra. Ő azoknak a hősöknek az egyike, aki Európa Vad Csodáit elérhetővé teszi mindegyikőnk számára.

Még sötétedéskor elfoglaljuk a helyünket a lesben. Felállítom batár 5541 LS Gitzo állványomat, előkészítve mindent az akcióra. A napsugarak első jelére, már jóval napkelte előtt, leszáll az első szárnyas éttermi vendég. Rövid idő után legkevesebb 300 nagy dögevő érkezik, türelmetlenül felsorakozva, várva, hogy valaki más kezdje el a lakomát. Néhány perc izgatott hezitálás után az éhség erőt vesz pár egyeden, akik versenyt indítanak a döglött tetemért. A másodperc törtrészén belül már mindenki a maga részét akarja, persze mindenkinél előbb. Kicsit olyan az egész, mint a táncparkett egy klubban. Mindenki szeretne táncolni, de senki sem mer először.

Hamarosan minden káoszba fullad – a keselyűk zabálási őrülete igazán elbájoló élmény – nagyon ősi és naturalisztikus, emellett hátborzongató látvány: civakodó és harcoló keselyűk, vér, belek, por, tollak, gyapjú és gyomor cafatok a prédából mindenfelé. Van valami hüllőszerű a keselyűk hosszú, kopasz nyakában, ahogy vértől, és bélnedvektől mocskosan zabálnak és küzdenek, ebben a poros arénában. Egy óra alatt kb. 400 kiló tetemet fogyasztanak el. Két disznó és két birka a csontjáig le van hámozva. A keselyűk pedig pukkadásig tömve terülnek el, széttárt szárnyakkal évezve a nap meleg sugarait.