Gyilkos pókok

Ausztráliában a mérgező állatok szép számban képviseltetik magukat, és ezek nem mind a kígyók közül kerülnek ki. Itt élnek a Föld legveszélyesebb pókjai is.
Halálos nyolclábú
A Sydney-i tölcsérhálós pók nevének megfelelően az ország legnagyobb városa környékén és azon belül is előfordul. Ez a világon az egyetlen olyan pókfaj, ami valóban halálos fenyegetést jelent az emberre. Bizonyítottan legalább tizenhárom ember élete szárad a lelkén. Az ellenszérum kifejlesztése előtt az orvostudomány teljesen tehetetlen volt, egy komoly csípés esetén semmilyen eszközzel nem tudták biztosítani még egy felnőtt életben maradását sem.
A hím és nőstény pókok egyaránt rendelkeznek a rovartáplálék megszerzéséhez szükséges méreggel. Azonban a hímek mérgének van egy olyan adaléka, ami életveszélyessé teszi őket. A nőstények ritkán hagyják el földalatti üregeiket, ezzel szemben a hímek gyakran kóborolnak nőstények után kutatva. A rejtőzködés jó módszer a ragadozók elkerülésére, de azokra az esetekre, amikor kimerészkednek a nyílt részekre, a hímek különösen hatékony mérget fejlesztettek ki a vészhelyzetek kezelésére.
Létezik egy másik veszélyes mérgű ausztráliai pók, amelyik messze a városok határain belülre merészkedik. Az ausztráliai feketeözvegy közismert arról, hogy a száraz és sötét helyeket kedveli. Gyakran az emberek közvetlen közelében él.
Veszélyes kozmopolita
Az országban az ausztráliai feketeözvegy marásának hatástalanítására több szérumot használnak fel, mint az összes többi pók- és kígyófaj marására együttvéve. Nagyon gyakori probléma, és minden évben több mint ezer ember szorul kezelésre.
Ez a pók ráadásul imádja és jól bírja az utazást, és a feladott poggyásszal néha hihetetlen messzire is eljut. Néhány példány az ausztrál partoktól hétezer kilométerre, a Japánban található Oszakába vetődött. A pókok valószínűleg 1994-ben érkeztek az oszakai kikötőbe, ahonnan rendkívül gyorsan elterjedt, és 1996-ra becslések szerint már több százezer ausztráliai feketeözvegy élt Oszakában. A kikötői dokkok környékén nagyobb egyedsűrűségben fordulnak elő, mint Ausztrália bármely vidékén.
Melyik a legveszélyesebb?
Észak-ausztráliai laboratóriumában a méreg-osztályozási rendszer megalkotója, a mérgező állatok veszélyességét rangsoroló Jamie Seymour közelebbről is szemügyre vette a pókmérgeket. A vizsgálatok szerint az öt tényezős besorolás alapján a Sydney-i tölcsérhálóspók jelenti a legnagyobb veszélyt az emberre.
|
A szaporodási időszakban a tölcsérhálós hímek kertekben és házakban bukkannak fel, és ilyenkor nagyon megnő az esélye, hogy emberekkel találkoznak. Bár a pók inkább kerüli az összecsapást, veszély esetén nem habozik megvédeni magát. A tölcsérhálós pókok ugyan elsősorban rovarokkal táplálkoznak, csáprágóik elég hosszúak ahhoz, hogy áthatoljanak az ember bőrén. Kis mennyiségű, de rendkívül erős mérget juttatnak az áldozatba.
A pókszabásúak közül nem csak a pókok veszedelmesek. A kígyók és pókok a méregfogukkal illetve csáprágójukkal fecskendezik mérgüket az áldozatuk véráramába. Ezzel szemben a skorpiók faroktövisüket használják erre a célra, mint ahogyan azt az Egyesült Államok egyetlen halálos szúrású skorpiója, az arizonai barnaskorpió is teszi.
Kapcsolódó cikkek:









































































































































































































