Sarkvidéki kaland a Spitzbergákon

Pénteki sorozatunk:
Európa természeti csodái blog

Írta: Ole Jørgen Liodden

Az első misszióm a Wild Wonderstől, hogy sarkvidéki állatokat és tájképeket fotózzak a Spitzbergákon, norvég néven Svalbardon.

Könnyűnek hangozhat, jó képeket találni, ebben a gyönyörű vadonban, mert a fények varázslatosak tudnak lenni, és sem a madarak, sem az emlősök nem olyan szégyenlősek, mint máshol. De az északi szélesség 80°-nál, a sarki tél, igen kemény tud lenni. Misszióm céljául azt tűztem ki, hogy rávilágítsak ennek a területnek a szépségeire, és így, talán még magával, a helyi királlyal is találkozhatom – a jegesmedvével.

Veszélyes tud lenni a magányos utazás Svalbardon. Így hát, csatlakoztam fotós, jó barátomhoz, és profi vezetőmhöz, Roy Mangersneshez.
A tavaly téli expedícióm Svalbardba, egy kificamodott bokával, és egy helikopter fuvarral végződött, vissza Longyearbyenbe.
Idén óvatosabb akarok lenni.

Longyearbyenbe érkezés első estéjén a „város” közelében fotóztunk. A hőmérsékle tökéletes -15°C, és tiszta az ég. Egy óra múlva, már szerencsésnek érezhettük magunkat, mert találtunk alpesi hófajdokat, ahogy épp füvet keresnek a hó alatt. Lenyűgöző látni, hogyan képesek ezek a madarak túlélni, ezt a hideg, és kíméletlen környezetet.

A következő reggel, felkészültünk az expedíciónkra, a Spitzbergák keleti részéhez. Itt a legnagyobb az esély, hogy jegesmedvét fotózzunk, de arról is híres, hogy erre fújnak a legkeményebb, leghidegebb, északi és keleti szelek. A tervünk az volt, hogy egész héten, a keleti oldalon maradunk, és reménykedünk, hogy találunk néhány jegesmedvét. A vezetőnk, nem igazán örült az időjárás előrejelzéseknek. Az 54km/h, szélsebességnek nem a legjobb, főleg ha a szél, pont az Északi-sarkról jön… De úgy döntöttünk, aduk neki egy esélyt. Beindítottuk a hójáróinkat, és keletnek vettük az irányt. A hőmérséklet gyorsan lecsökkent -25°C-ra, így hát meglehetősen hideg volt, a friss sarki télben vezetni.

Keletre tartó utunk alatt, találtunk néhány svalbardi rénszarvast. Ezek az állatok eléggé gyakoriak a nyugati oldalon, és ilyenkor télen majdhogynem a semmin élnek.
Csak néhány, száraz, fagyott fűcsomó tartja őket távol az éhhaláltól. Minden évben, csak csodálom ezeket az állatokat, mikor a tél közepén is, itt az Északi-sark közelében látom őket.

80km után, már látjuk felsejleni, a Spitzbergák keleti partjait. A horizonton fagyott jégformákat találunk, és szerencsések vagyunk, hogy még nem fúj a szél. További 30km után megállunk a partközeli kunyhónknál – otthonunknál, az elkövetkezendő egy hétre.

Elkezdtünk kutatni a jegesmedvék után, de hirtelen a semmiből, előtűnt, az egyre erősebben fújó északi szél. Lőttünk néhány képet, de a látótávolság egyre rosszabb, és rosszabb lett. Menedéket kellett keresnünk a kunyhónkban. Nem a legjobb kezdet, de reménykedünk a holnap reggeli, jobb időben.

Micsoda éjszaka! A szél egyre vadabb, a kunyhón rázkódik, és hó fúj be minden apró résen. -30°C van, a szélsebességet beleszámolva, akár -60°C is lehet. Vezetőnk, állítása szerint, ennél rosszabb időjárást az elmúlt néhány évben még nem is látott. Lehetetlenség lenne kinn fotózni, még a „mosdónkba” sem tudtunk kimenni.

A nap közepén, a szél még mindig erős volt, de a hőmérséklet valamennyivel már feljebb kúszott. Fölvérteztük magunkat meleg ruhával, síszemüveggel. Aztán kiosontunk gépeinkkel, nagylátószögű objektívekkel felszerelve.

Nehéz volt gyalogolni, vagy akár látni is, eben a hóviharban. Mikor lefeküdtem a földre, a hó nagyon gyorsan torlaszt épített az arcom, és a gépem közé. Még LiveViewal is nehéz volt látni, bármit is. De igazából, még értékeltem is ezeket, a kondíciókat. A rossz időjárás izgalmasabbá és különbözőbbé teheti a képeket. De természetesen az is fontos, hogy saját magadat megvédjed a fagyásoktól, és a túlzott lehűléstől.

Kunyhónkba visszatérve, eldöntöttük, hogy elszabadulunk a keleti parttól, és jóval védettebb nyugati oldalnak vesszük az irányt. Hetekig is eltarthat ez a szél itt keleten, én meg egy wild wonders kiküldetésen vagyok, úgyhogy kéne készítenem pár jó képet is!