Elza, Natália, Blanka, Bonita2020. december 01., kedd
Természet

Fény derült a jaguárok szaporodására

2009.06.03.Admin
National Geographic Magyarország

A jaguár az egyik legtitokzatosabb nagytestű ragadozó. Most azonban néhány biológusnak végre sikerült többet megtudni e nagymacska titkairól – például, hogy milyen gyakran kölykezik.

A jaguárt, amelyik a tigris és az oroszlán után a legnagyobb macskaféle, a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) a veszélyeztetettséghez közeli kategóriába sorolja. Élőhelyének zsugorodása miatt ugyanis az állatok egyedszáma vészesen csökken. A hatékony védelmi intézkedések kidolgozása szempontjából alapvető fontosságú, hogy ismerjük a ragadozók szaporodási szokásait. Többek között ezt próbálta kideríteni Eduardo Carrillo és Joel Saenz, a Costa Rica-i Heredia Nemzeti Egyetem kutatói kollégájukkal, az amerikai Todd Fullerrel, a Massachusettsi Egyetem zoológusával. A kutatások az Újvilág legnagyobb testű nagymacskája fogyatkozó természetes élőhelyének egyik utolsó érintetlen részén, Costa Rica erdőiben zajlottak. Az állatok szaporodására irányuló megfigyelések, amelynek eredményeit a Mammalian Biology című tudományos szaklapban publikálták, kiderítették, hogy a vadon élő nőstények 22–24 havonta kölykeznek.

Ahhoz, hogy a természetvédelmi szakemberek felmérhessék a megmaradt populációk gyarapodásának lehetőségeit, ismerniük kell, hogy mennyi kölyök van egy alomban, és azok közül átlagosan mennyi marad életben, valamint, hogy milyen gyakran kölykezik egy nőstény. E téren a jaguárokra vonatkozóan eddig javarészt csak állatkerti adatok álltak rendelkezésre.

A kutatók a BBC hírportál szerint 1990-ben kezdték el kutatásaikat a Costa Rica nyugati részén elterülő Corcovado Nemzeti Park területén. „Az állatokat 1994-ben kezdtük felszerelni rádióadókkal, 2003-ban pedig fotócsapdákat kezdtünk alkalmazni” – ismertette a kutatás részleteit Carillo.

A megfigyelésekből kiderült, hogy bár a kifejlett csúcsragadozók bármilyen eléjük kerülő állatot képesek lennének elfogyasztani, a jaguárok – legalábbis a nemzeti park területén élők – főleg pekarikkal illetve tengeri teknősökkel táplálkoznak.

A kutatók három és fél éven keresztül követtek nyomon egy rádiós nyakörvvel fölszerelt nőstény állatot, amelynek nyomán sikerült kifürkészni a jaguárok szaporodási szokásait illetve fény derült az anyák viselkedésének egyes részleteire is. Az egyik év márciusában látták, hogy egy hím látogatta, majd május vége-június eleje körül lekölykezett, júliusban pedig egy kölyökkel mutatkozott, aki 19–20 hónapig maradt anyjával. A kutatók a 22. hónap környékén vették észre, hogy az állat újra vemhes. Egy-két hónap múlva pedig már egy újabb kölyökkel jelent meg.

 Fotó: Claus Meyer

Fotó: Claus Meyer

Mindebből az következik, hogy a vadon élő jaguárok 22–24 havonta adnak életet kölykeiknek, s azok 18–24 hónapig maradnak anyjukkal. A szakemberek úgy vélik, hogy a jaguárok általában egynél több kölyköt ellenek, arra vonatkozólag azonban, hogy közülük hány éri meg a felnőttkort, bizonytalanok az ismereteik. Az ellést követően a kölykök és a jaguáranya élete nagyrészt rejtve marad. Míg a kifejlett, magányos példányok rendszeresen megjelennek a fotócsapdák előtt, a jaguáranyák és a kölykök elkerülik azokat. „Vemhes nőstényekről készült képeink akadnak, de egy nőstényt a kölykeivel még soha nem sikerült lencsevégre kapnunk” – nyilatkozta Carillo.

Kapcsolódó cikk:
A jaguárok és az anakondák birodalmában

Hozzászólások

Madarak fényben és árnyékban

Madarak fényben és árnyékban

Az Envirotis – Madarak fényben és árnyékban fotópályázat online díjátadójára került sor 2020 november végén.

Hódok segíthetnek megakadályozni a nagy áradásokat Angliában

Hódok segíthetnek megakadályozni a nagy áradásokat Angliában

Több mint négyszáz év után először épült hódgát a délnyugat-angliai Exmoor területén.

A Hortobágyon téli szállásukra indultak a legelő állatok

A Hortobágyon téli szállásukra indultak a legelő állatok

Téli szállásukra indultak a legelő állatok 2020. november utolsó hétvégéjén a Hortobágyon - közölte a hírt Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. sajtóreferense az MTI-vel.

Visszatérnek a kék bálnák Déli-Georgia szigetéhez

Visszatérnek a kék bálnák Déli-Georgia szigetéhez

50 évvel a bálnavadászat megszüntetése után ismét kék bálnák járnak az antarktiszi sziget környezetében.

A jaguárpopuláció csökkenésének okai

A jaguárpopuláció csökkenésének okai

Egy újonnan elkészült kutatás szerint a klímaváltozás hatásait egyelőre jól viselnék a jaguárok, ám az ugyanezen okból megfogyatkozó zsákmányállataik nélkül ők is a vesztesek közé kerülnek.

National Geographic 2020. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket