Katalin, Liza, Katinka2020. november 25., szerda
Természet

Értékesebb az esőerdő az ültetvénynél

2009.06.08.Admin
National Geographic Magyarország

Egy ausztráliai kutatás kimutatta, hogy pénzben számolva is többet érnek Indonézia esőerdei természetes állapotukban, mintha kivágnák és a helyükön ültetvényeket létesítenének.

A kutatás apropóját az adta, hogy Kalimantánon (Borneó Indonéziához tartozó része) 3, 3 millió hektárnyi területen kívánják a természetes vegetációt kipusztítani, a helyébe pedig olajpálma ültetvényeket létesíteni. A Conservation Letters című szaklapban megjelent cikk szerint a tágabb térség 46 veszélyeztetett emlőse közül 40 faj megtalálható a szóban forgó területen, amely élőhelyet biztosít többek között az orangutánnak vagy a rendkívül ritka indonéziai törpeelefántnak.

„Kutatásunk kimutatta, hogy a széndioxid-kibocsátás csökkentésére fordított kiadás hatékony és gazdaságos módja annak, hogy megőrizzük a biológiai sokféleséget – jelentette ki Oscar Venter, a queenslandi egyetem kutatója, a tanulmány egyik szerzője. Az ausztrál természetvédelmi szakember hozzátette, hogy „most arra kell törekednünk, hogy a politikai tárgyalások utolérjék a tudományt, ugyanis jelenleg még jócskán alábecsülik annak járulékos előnyeit, hogy az erdők védelmét a biodiverzitással kapcsoljuk össze”.

A Washington Post internetes kiadása szerint az államok szén-dioxid kibocsátását korlátozó kiotói egyezményt 2012-ben a nemzetközi klímaváltozási egyezmény váltja fel, amelynek keretein belül az egyes kormányok olyan modellt hoznak létre, amely lehetővé teszi, hogy az erdőiket megvédő országok kompenzációhoz jussanak. Ez két lehetséges forgatókönyv szerint történhet. Első esetben az érintett országok közvetlen anyagi támogatást kapnak, megőrzik erdeiket, s ezáltal csökkentik az üvegházhatású gáz emisszióját. A másik alternatíva szerint pedig tevékenységük volumenével arányos mértékben krediteket szerezhetnek, amelyeket aztán értékesíthetnek a nemzetközi károsgáz-kibocsátási piacon olyan államoknak vagy cégeknek, amelyek túllépték a számukra előírt kibocsátási limitet.

 Erdőirtás Borneón. A lecsupaszított területen olajpálmaültetvényeket létesítenek. A kormánynak anyagilag sem éri meg. (Fotó: Mattias Klum)

Erdőirtás Borneón. A lecsupaszított területen olajpálmaültetvényeket létesítenek. A kormánynak anyagilag sem éri meg. (Fotó: Mattias Klum)

A kutatás ez utóbbi lehetőséget vette figyelembe, és konkrétan kiszámolta az érintett erdőterület pénzbeli értékét, amely kizárólag a szén-dioxid megkötésből fakadóan származtatható bevétel mértékét veszi figyelembe. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy ha az adott ország a kreditjeit a szén-dioxid megkötés tonnájával számítva 10 és 33 amerikai dollár közötti áron adná el, az erdőterület természetes állapotban nyereségesebb lenne, mint a tarvágást követően létesített olajpálma ültetvények hozama, s a jelenlegi széndioxidkvóta-árfolyam tekintetében, amely tonnánként 20 dollár, javasolja az ültetvények telepítésére vonatkozó tervek elvetését.

Kapcsolódó cikk:
Elveszíthetik szén-dioxid-elnyelő szerepüket az erdők?

Hozzászólások

1,5 milliárd madarat mentett meg egy embereket védő törvény

1,5 milliárd madarat mentett meg egy embereket védő törvény

Az Egyesült Államok légtisztaságát szolgáló jogszabály nemcsak az emberi, hanem az állati egészség számára is fontosnak bizonyult.

A falak foglya

A falak foglya

A fotó Budapesten készült, egy belvárosi ház udvarán. A fa a kőrengetegben is él és tör az ég felé.

Meglepően tudatosan repülnek a poszméhek

Meglepően tudatosan repülnek a poszméhek

A rovarok tökéletesen föl tudják mérni saját testméretüket, ez a képességük akkor fontos, ha szűk résen kell átrepülniük.

Megkezdődött a madáretetési szezon

Megkezdődött a madáretetési szezon

Az első fagyok beköszöntével megkezdődött a 131. országos énekesmadár-etetési szezon, melynek során több mint egy évszázada igyekeznek a madárbarátok megkönnyíteni az állatok táplálékhoz jutását - tette közzé a hírt az MTI.

Szavazzunk a 2021-es év rovarára!

Szavazzunk a 2021-es év rovarára!

Idén is december 6-án zárul a szavazás, és nincs könnyű dolga annak, aki szeretne szavazni.

National Geographic 2020. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket