Lassú növése miatt pusztult ki a moa?
A kutatók véleménye szerint az új-zélandi óriási, röpképtelen moa madarak kihalását valószínűleg meggyorsította, hogy hosszú idő alatt érték el ivarérettségüket.
Angol és új-zélandi tudósok az óriás madarak lábcsontjaiban föllelhető, a fák évgyűrűihez hasonló növekedési gyűrűket tanulmányozták. Úgy találták, hogy a moa mintegy 10 év alatt érte el végleges nagyságát, és még több évig tartott, mire ivaréretté vált.
Ez nagyon sebezhetővé tette őket az emberi vadászokkal szemben, akik 700 éve érkeztek Új-Zélandra, írja a kutatócsoport a Nature folyóirat legfrissebb számában. A vadászok minden valószínűség szerint egymás után ejtették el a madarakat, és így még az előtt eltörölték őket a föld felszínéről, hogy esélyük lett volna szülővé válniuk.
Sam Turvey, a londoni Zoológiai Társaság munkatársa kollégáival együtt azt bizonygatja, hogy a madarak lassú növekedése egy különleges életciklus-stratégia eredménye volt. Ez valószínűleg lehetővé tette számukra, hogy szaporodási erőfeszítéseiket néhány, nagy utód létrehozására összpontosítsák. Ez azért volt lehetséges, mert a moa olyan szigeten élt, ahol az óriás sasokat leszámítva nem voltak természetes ellenségei. Mindez azonban alaposan megváltozott, amikor megérkeztek a polinéziai gyarmatosítók 1300 táján.
„A moák sok ma élő madárnak – köztük a struccnak, az emunak és a kazuárnak – közeli rokonai, ami arra utal, hogy valamennyi madárban meglehet ez az öröklött képesség a fejlődésük ily módon való megnyújtására” – mondja dr. Turvey. – „Ha azonban a madarak evolúciója ragadozók jelenlétében zajlik, a hangsúly eltolódik a gyorsabb szaporodás irányába.”
A moákkal ellentétben a jelenleg élő madarak általában 12 hónapon belül elérik kifejlett méretüket.
Végzetes állománycsökkenés
A legnagyobb moa, az óriásmoa (Diornis) elérhette a 2 m-es magasságot és a 240 kg tömeget.
A bizonyítékok arra utalnak, hogy a moák szinte biztosan kihaltak a polinéziai telepesek Új-Zélandra érkezését követő száz éven belül.
Egy múlt novemberben közzétett tanulmány fölteszi, hogy még az első telepesek érkezése előtt jelentős hanyatlás következett be a moaállományban. E munka szerint a moák egyedszáma 1000 éve valahol három és tizenkét millió között lehetett, de ez alig 159 000-re csökkent, mielőtt a polinéziaiak megérkeztek, talán a vándormadarak által behurcolt madárbetegségek miatt vagy vulkánkitörések helyi hatásai következtében.
Ez a hal a lábain át érzi a zsákmánya illatát
Úgy tűnik, remek evolúciós modellt jelenthet egy hal az új tulajdonságok, új szervek kialakulásának vizsgálatához.
Genetikai hegeket viselnek az elefántfókák
Az állatok vadászata miatt lecsökkent egyedszám hatásait a ma élő egyedek DNS-ében jól fel lehet ismerni, ezt a szakemberek genetikai hegeknek nevezték el.
Különleges vadászmódszert használnak a rejtélyes chilei orkák
A Csendes-óceán déli részén élő kardszárnyú delfin csoport egyedi vadászati szokásait sikerült feltárniuk chilei kutatóknak.
Az élelemhiány a vadorzók fő motivációja
A kelet-afrikai védett területeken az állatokat ugyan védik, ám az ott élő emberek számára nem biztosított a megfelelő megélhetés.
Sikeresebb a polip, ha hal társával együtt vadászik
Nem túl gyakori, hogy két teljesen különböző állatfaj közösen szerez élelmet, ezt most polipok és halak esetében figyelték meg részletesen.
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
