Nagy fehér sorozatgyilkosok
Egy tanulmány szerint a nagy fehér cápák hasonlóképpen választják ki áldozataikat, mint az emberi sorozatgyilkosok. Csak a motiváció más.
A kifejlett nagy fehér cápa (Charcharodon charcharias) legfőbb zsákmányát a tengeri emlősök, különösképp a fókák képezik. Ahhoz, hogy a ragadozó sikeres támadásokat hajtson végre a kitűnően és gyorsan úszó prédával szemben, profi vadászmódszereket kell kifejlesztenie, amely csak tanulás útján szerezhető meg. A cápák zsákmányuktól általában kb. 90 méterre, a homályos vizekben cirkálva figyelik ki a fiatal, magányosan úszkáló fókákat. Ez a távolság elég közeli ahhoz, hogy lássák áldozatukat, de ahhoz elég távol van, hogy ők maguk észrevétlenek maradhassanak. Közben ügyelnek arra is, hogy ne legyen a közelben másik cápa, amely vetélytársnak bizonyulhat vagy elijesztheti a zsákmányt. Alulról, szinte láthatatlanul támadnak prédájukra, és korábbi vadászataik eredményéből mindig tanulnak.
A Journal of Zoology című amerikai tudományos szaklapban megjelent tanulmány szerzői az úgynevezett „sorozatgyilkos-profil” segítségével vizsgálták a fehér cápák vadászmódszereit. „Valamiféle stratégia mentén folyik a dolog” – nyilatkozta Neil Hammerschlag, a Miami Egyetem cápakutatója, a tanulmány egyik szerzője. A szakember 340, fókák elleni cápatámadást figyelt meg a dél-afrikai partoknál található Fóka-sziget közelében. Elmondása szerint ha a szigetnél vadászó cápák csupán véletlenszerűen csapnának le áldozataikra, akkor elég lenne az összegyűlő fókák közelében úszkálniuk. Ám nem ez a helyzet.
Fotó: Stephen Frink gyűjteménye
Ezzel persze meg is szűnik a hasonlóság a fennmaradásukért gyilkoló fehér cápák és a tetteiket valamiféle aberrációval magyarázható sorozatgyilkosok között. „Elvileg azonban mindkettőnek ugyanaz a szándéka: célpontot, prédát vagy áldozatot találni. Rejtőzködniük kell, ha eredményesek akarnak lenni a keresésben” – jelentette ki D. Kim Rossmo, a Texas állambeli San Marcos Egyetem kriminológiai intézetének professzora, a tanulmány társszerzője aki korábban 21 évig rendőrségi alkalmazottként dolgozott.
A néhai kanadai cápaszakértő, R. Aidan Martin Rossmóval együtt alkalmazta először a bűnözők felkutatásához használatos „földrajzi profil” módszerét a cápák tanulmányozásánál. A módszer lényege, hogy a bűntettek helyszíneiből kirajzolódó séma alapján próbálják kézre keríteni az elkövetőket. Martin és Hammerschlag reggeltől estig figyelték a ragadozókat. Az idősebb példányok ügyesebbek és óvatosabbak voltak a fiatalabb, tapasztalatlanabb cápáknál, ezzel is bizonyítva a tanulási folyamatot.
Fotó: David Doubilet
Bár a mostani kutatás csak egyetlen régióra korlátozódott, valószínűleg ugyanezek az elvek érvényesülnek a többi vadászterületen is, így – bár az emberekre irányuló cápatámadások igen ritkák – ezeknek az övezeteknek az elkerülésével jó eséllyel kiiktathatók a végzetes találkozások.
Kapcsolódó cikkek:
Az éjjeli beporzóink is védelemre szorulnak
Az éjszakai beporzókat legalább úgy kellene védeni, mint a méheket (háziméheket), hisz az ökoszisztéma-szolgáltatásban az ő szerepük is jelentős.
Amerikai eredetűek lehetnek a nappali lepkék
Egy új kutatásban a nappali lepkék földrajzi eredetét, elterjedésüket és tápnövényeiket vizsgálták.
Különös növényi képességek
Egy új kutatás szerint a növények még idegrendszer nélkül is meg tudják különböztetni azt, amikor megfogjuk, s amikor elengedjük őket.
Az aranyló folyó nyomában
A 2022-es aszály után meglepett minket a természet, és úgy néz ki, mintha be akarná pótolni az előző évi csapadék elmaradását. Ősszel és télen is bővebben hullott az égi áldás, májusban pedig rárakott még egy lapáttal. A bőséges csapadék hatására beindult a növényvilág, és szinte bármerre megyünk, fantasztikus színes réteket találunk. Szerencsésen feltöltődött a 2022-ben teljesen kiszáradt lakiteleki Dög-Tisza is. A víz felszínét dús növényzet lepte el és május közepére egy csapásra aranyló folyóvá változott.
Tűlevelű erdők madara
Pár évvel ezelőtt sokat kirándultunk a Bükkben, ott is a magasabb régiókban. Mesés májusi hajnalokon vagy szeptemberi reggeleken Bánkútról ereszkedtünk le a Nagy-mezőre. Itt fent, a nagy lucfenyős erdőben mindig megütötte fülünket a kormosfejű cinege (Parus montanus) „zsé-zsé-zsé-zsé” hívogatója.
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
