Csimpánz a csimpánznak segít
Német tudósok kimutatták, hogy a csimpánzok is tesznek szívességeket nem rokon egyedeknek, még akkor is, ha ezekért semmilyen jutalmat vagy ellenszolgáltatást nem kapnak.
Felix Warneken munkatársaival a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézetben végzett kísérleteket. Egyikben – némi módosítással – megismételtek egy korábbi vizsgálatot. Az eredeti tanulmány arról számolt be a Science folyóiratban, hogy a csimpánzok segítettek megtalálni az emberi gondozóik leejtett tollát. Ez a cselekedet semmilyen közvetlen előnnyel nem járt az állatok számára. A kutatók akkor azt a következtetést vonták le, hogy a csimpánzok azért segítettek, mert ismerték a gondozókat, és tőlük kapták az ennivalót.
Warneken csoportja most ismeretlen emberekkel ismételte meg a toll-leejtős kísérletet. Amint a PLoS Biology szakfolyóiratban beszámoltak róla, a csimpánzok mindig a segítést választották.
Add nekem azt a banánt!
A csoport egy másik kísérletet is végzett annak kiderítésére, vajon a csimpánzok egymással szemben is képesek-e önzetlenül viselkedni, ha esélye sincs a jutalomnak. Egy csimpánzt olyan szobába helyeztek, amelyben egy csukott ajtó néhány banánhoz vezetett. Az állat látta a banánt, de az ajtót nem tudta kinyitni.
Egy másik csimpánzt úgy helyeztek el, hogy ki tudta nyitni az ajtót, de nem látta a banánt. Amikor az első csimpánz igyekezett kinyitni az ajtót, a másik figyelte az erőlködését, és – noha nem tudta az igyekezet okát – meghúzta az ajtót nyitó láncot. A vizsgálatok során a csimpánzok az esetek majdnem 80 százalékában kisegítették erőlködő társukat, holott nem tudták, hogy ennivalóról van szó.
Warneken szerint ez az ügyes kísérleti elrendezés bizonyítja azt, amit korábban csak sejtettünk: a csimpánzok képesek önzetlenül segíteni társaiknak.
Fiatalok és kedvesek
Egy szintén a csimpánzok viselkedésével foglalkozó amerikai kutatónő, Joan Silk, a Los Angeles-i Californiai Egyetemről azonban úgy véli, ez a kísérlet talán még mindig nem bizonyítja az igazi önzetlenséget. Azon tűnődik, nincs-e valami különleges a kísérletben részt vevő csimpánzokban, és hogyan nevelték őket a befogásuk óta.
Azon is elgondolkodott, vajon a csimpánzok kora szerepet játszik-e viselkedésükben. Warneken csoportja fiatal csimpánzokat használt, és Silk szerint a csimpánzok idősebb korukban esetleg jobban megválogatják, kiknek segítenek.
Warneken azonban meg van győződve arról, hogy a kísérletei bizonyítékot szolgáltatnak a csimpánzok önzetlenségére. És ha a csimpánzok így viselkednek, akkor a mi fajunkban meglévő hajlam is mélyebben gyökerezik, mint korábban gondolták.