A Jaguárnak zöld utat kell kapnia!

Írta: Mel White

Alkonyodik Costa Rica vadonában, lassan elcsöndesül az erdő. A kamasz jaguárhím épp most ébred föl álmából. Csak nyújtózik egyet, aztán máris nekiindul: puha léptekkel, eltökélten vág neki az ösvénynek, hogy végleg maga mögött hagyja az erdőt, ahol született.

Pedig a rengeteg biztos menedéket nyújt neki. Zsákmánynak való szarvas, pekari, aguti is akad szép számmal, s párosodni kész nőstények szagát hordja a szél. Csakhogy egy másik hím, egy ereje teljében lévő kifejlett jaguár is magának követeli ezt a vidéket a nőstényekkel egyetemben, és nem tűr meg vetélytársat maga mellett.

Az ifjú jaguár alig van túl azokon az időkön, amikor még orrában érezhette anyja biztonságot adó, megnyugtató illatát. De most már semmi nem köti az erdőhöz, így azután útnak indul. Csakhogy rossz irányt választ: alig néhány kilométer után kiér az erdő szélére. Kávéültetvény terpeszkedik előtte, de mivel hajtja az ösztön és a szükség, nekidurálja magát, lappangva továbboson a sövények és patakok mentén, a fák árnyékában. Fedezéke azonban kisvártatva csenevész bokorcsoporttá silányul. A jaguár addig ődöng a ritkásan álló fák között, amíg egyik éjjel győz az éhség és az újszülött borjak szaga – kimerészkedik a nyílt terepre, a marhakarámok közé, becserkészi kiszemelt áldozatát, majd támad, s erős állkapcsa egyetlen rántásával végez a borjúval.

Másnap a gazda rátalál az árulkodó nyomokra, a jaguár vacsorájának maradványaira. Tüstént összecsődíti a szomszédokat, és kerít egy falkányi kutyát. A felbőszült marhatartók hamar megtalálják a tettest, de mivel csak sörétes flintájuk van, nem mernek a közelébe férkőzni, messziről durrogtatnak rá.

A távolról kilőtt sörét nem öli meg, de fél szemére megvakítja a jaguárt, és összezúzza a bal mellső lábát. Így, félvakon és sántán, sem elkapni, sem megölni nem tudná erdei zsákmányát – kénytelen tehát könnyű préda után nézni. A szomszéd birtokon elejt egy másik borjút, a következő település peremén azután egy kutya kerül az útjába. Ezúttal már nem sikerül idejében elmenekülnie: a vonításra összecsődülő falusiak fölkergetik egy fára, körbefogják, vadul lövöldözve leterítik. Nem szomorítja őket a jaguár balsorsa – a bestia gyilkolja a jószágot meg a kutyákat, tehát irtani kell, mint a férget. Pedig igazán szomorú ez a történet, ráadásul egyre gyakoribb, mert a Mexikótól (azelőtt az Egyesült Államoktól) Argentínáig húzódó

Jaguárország egyik felét megkaparintotta a mezőgazdaság, az állattenyésztés meg az ingatlanfejlesztés, a másik felében pedig vadászok tizedelik a prédának valót. 

A Magazin 2009. júliusi lapszámában megismerkedhet Alan Rabinowitzcal, aki azon dolgozik, hogy a jaguárok története ne forduljon tragédiába – hogy az ifjú jaguár, miután maga mögött hagyja szülőhelyét, vizsga szemek elől rejtve, biztonságos zöld folyosó, összefüggő növényzet oltalmában vándorolhasson az erdők kicsiny, de vadban gazdag oázisai között, és végül eljusson valamelyik nemzeti parkba vagy természetvédelmi területre, ahol van helye csavarogni, ahol bőséggel talál zsákmányt és párosodni kész nőstényt.

Kapcsolódó cikk:
Fény derült a jaguárok szaporodására