„Néma invázió” a tengereken

A hajókkal számos faj juthat el messzire, s ezek idegen vizekben veszélyt jelentenek az ottani élővilágra. A WWF szerint a utóbbi öt évben a folyamat 36 milliárd euró kárt okozott.
A „betolakodók” nemcsak a természet egyensúlyát borítják fel, hanem károkat okoznak a halászatban, a vízellátásban és a kikötők működésében is. „Véget kell vetni a nemzetközi hajózás árnyékában zajló néma inváziónak” – jelentette ki Karoline Schacht, a WWF szakértője.
A természetvédelmi szakember beszámolója szerint az észak-amerikai bordás medúzák – amelyek a Fekete-tengerben már szinte teljesen kipusztították a szardellákat és a sprotnikat – már Németország partjainál, az Északi- és a Balti-tengerben is meghonosodtak, és nagy veszélyt jelentenek az ott élő halakra. A kínai gyapjasollósrák szintén otthonosan érzi magát Európában, csak Németországban 80 millió euróra tehető a kár, amit a rákfajta a folyókban, a halászok felszerelésében, illetve az iparág infrastruktúrájában okozott.
Az állatok nem önként indulnak vándorútra, akaratukon kívül sodródnak bele az óceánjárók ballaszttartályába, amelyeket a hajók esetleges stabilizálására töltenek fel vízzel. A ballasztvíz kiengedésével a potyautasok is kiszabadulnak. Az új környezethez a legtöbb állatnak nem sikerül hozzászoknia és elpusztul. Akadnak azonban olyan invázív fajok is, amelyek nemcsak hozzászoknak új élőhelyükhöz, de olyan jól érzik magukat, hogy megtelepszenek és szaporodásnak indulnak, kiszorítva az eredeti élővilág egyes képviselőit.
A tengerhajózás nagy mértékben felelős az idegen fajok invázió-szerű megjelenéséért és az őshonos élővilág degradációjáért.
A WWF tájékoztatása szerint bár a folyamattal járó tetemes gazdasági és ökológiai károk teljesen nyilvánvalóak, ennek ellenére a hajózásban élen járó tíz ország közül egyedül Libéria fogadott el egy olyan konvenciót, amely irányelveket ír elő a ballasztvíz hatékony ellenőrzésére és tisztítására.