A méhek a veszélyről is tájékoztatják társaikat

Kanadai etológusok fölfedezték, hogy a méhek táncukba beépítik a veszélyre való figyelmeztetést is: felhívják a figyelmet azokra a veszélyes virágokra, ahol ragadozók leselkedhetnek rájuk.
A hamiltoni (Kanada) McMaster Egyetem biológusai, Kevin Abbott és Reuven Dukas kísérletükben úgy tanítottak be méheket, hogy két, ugyanannyi táplálékot kínáló mesterséges virághoz járjanak gyűjtögetni. A vizsgálat második fázisában az egyik virágon elhelyeztek két méhtetemet úgy, hogy láthatók legyenek az odatartó méhek számára, de ne zavarják a rovarokat a táplálékfelvétel közben.
„A méhek nem csupán elkerülték a gyanús virágot, a veszélyről táncuk révén tájékoztatták társaikat is – olvasható a kutatók megállapítása az Animal Behaviour című szaklapban. A tánc a méhek kommunikációjának meglepően kifinomult módja. Amikor egy méh visszatér a gyűjtögetésből, potrohát egy bonyolult tánc részeként rezegteti, miközben előre és oldalirányban is mozog. A tánc szöge és iránya a többi méh számára elárulja, milyen irányban és milyen messze találnak bőséges táplálékot. A megfigyelések alapján minél nektárdúsabb virágokra lelnek, annál intenzívebben táncolnak és rezegtetnek a felderítők.
A BBC hírportálja szerint jelen kísérletben a biztonságos virágról visszatérő méhek húszszor-harmincszor több táncmozgást végeztek, mint azok, amelyek a veszélyes virágnál jártak. Ez bizonyítja, hogy a méhek felismerik, ha bizonyos virágok közelében nagyobb eséllyel támad rájuk egy ragadozó, például egy karolópók, amely a virágokon, a háttérbe tökéletesen beleolvadva, lesben állva várja a virágra rászálló rovarokat. Sőt, a kockázatot beépítik táncukba is, hogy társaikat eltereljék az esetlegesen veszélyt rejtő virágoktól.