Még mindig a kihalás szélén az európai bölény

A három méter hosszú, két méter magas és akár 900 kilós állatok az első világháború során, 1919-ben kihaltak a szabad természetben. Az 1920-as évek elején a biológusok úgy döntöttek, visszahozzák a bölényeket a vadonba. Összesen 54 egyed élt fogságban akkoriban, ezekből került ki a Lengyelország és Fehéroroszország határán elterülő bialowiezai erdőbe visszatelepítendő hét egyed, négy bika és három tehén.

A ma élő példányok mindössze egy bikától származnak, génállományuk 90 százaléka pedig két alapítótól ered. Ezt hívják „palacknyakhatásnak”: az állomány pár egyedre csökken, ennek következtében a genetikai változatosság szélsőségesen leszűkül.

Ma összesen mintegy 1400 európai bölény él világszerte, ebből Bialowiezában 400 a határ mindkét oldalán, két külön populációt képezve.

Malgorzata Tokarska, a Lengyel Tudományos Akadémia bialowiezai emlőskutatási intézetének munkatársa arra volt kíváncsi, mennyire látszik meg a palacknyakhatás a mai állományon. Kollégáival 178 egyed genetikai anyagát vizsgálta meg tizenkét ponton. A kutatóknak, akik megállapításaikat a Linné Társaság Biological Journal című folyóiratában publikálták, rég elpusztult állatok koponyájának és fagyasztott lágy szöveteinek elemzésével 1950-től kezdve minden évtizedből sikerült információhoz jutniuk. A genetikai vizsgálat kimutatta, hogy az effektív populáció mindössze huszonöt állatot számlál.

Az effektív populáció az állatok genetikai sokféleségét méri, és megjósolható belőle, hogy egy fajnak mekkorák a túlélési esélyei. Ez a szám mindig alacsonyabb, mint a tulajdonképpeni egyedszám, mivel általában nem mindegyik egyed szaporodik, és az ivararány is eltolódhat. Az európai bölénynél pedig látszik, hogy a vizsgált állomány a 20. század eleji drámai események óta nem tért magához. Ahhoz, hogy egy faj túlélése biztosított legyen, tényleges populációjának legalább ötven állatot kell számlálnia. Amíg ezt a számot el nem éri, súlyosan veszélyezteti a beltenyészet, és nehezen alkalmazkodik a változó környezeti viszonyokhoz. A BBC hírportál beszámolója szerint Tokarska elmondta, hogy a vizsgált lengyel állományon belül nagyfokú a beltenyészet, a genetikai vizsgálatok pedig megerősítették ezt.

A lengyel szakember kifejtette, hogy nem sokat tehetnek ez ellen, mivel nincsenek eltérő genetikai állományú bölények – mind ugyanattól a hét egyedtől származnak. A legtöbb, amit tehetnek, hogy fenntartják és bővítik a bölénybarát környezetet az állatok számára.

A határ túloldalán lévő populáció genetikai felmérése azonban még nem történt meg. Tokarska most kezdi a fehérorosz bölények vizsgálatát. Bár egyazon egyedek leszármazottai, a két mai populáció genetikai állománya enyhén eltér egymástól. Amennyiben ez bebizonyosodik, lehetséges lenne összeengedni a két csorda egyes egyedeit, ami által javulnának az állomány túlélési esélyei.

Kapcsolódó cikkek: