Teréz, Aranka2024. október 15., kedd
Természet

Meglepő példa a varjak intelligenciájára

2009.08.07.Admin
National Geographic Magyarország

A varjak képesek bonyolult problémamegoldásra akár két különböző segédeszköz kombinálásával is. Ez a magas szintű problémamegoldás eddig csak egyes majmoknál volt ismert.

A kutatók már régóta tudták, hogy a kaledón varjú Corvus moneduloides élelemszerzés céljából ügyesen használ segédeszközt is, de egyszerre mindig legfeljebb csak egyet. Új-zélandi kutatók nemrégiben egy kísérlet keretében nehéz helyzetbe hozták a madarakat.

Hosszú üvegcsőbe húst tettek, amelyet a hét kísérleti madár a csőrével nem érhetett el. Két méterrel arrébb egy botot helyeztek el, amely közvetett módon segítségére lehetett az állatoknak a hús megszerzésében. A bot túl rövid volt az üvegcsőhöz képest, viszont egy közeli ketrecben egy másik, már elegendő hosszúságú bot is volt, amelyet a madarak a csőrükkel szintén nem, de a rövidebb bot segítségével könnyen megkaparinthattak.

„Az első kísérlet során a hét madárból csak egy próbálta meg a rövid bottal kihalászni a húst az üvegcsőből. A többiek egyből a ketrechez mentek, hogy a rövidebbik bottal megkaparintsák a rács mögött lévő hosszabb segédeszközt” – írják az Aucklandi Egyetem kutatói, Alex Taylor és szerzőtársai a Current Biology című szaklapban közzétett beszámolójukban.

Négy madárnak egyből sikerült is ilyen módon megszereznie a hosszabbik botot és ennek segítségével az üvegedényben lévő húst is. Még a leglassúbb varjú is végül sikerrel járt, igaz csak 23 próbálkozás után.

A kutatók szerint kizárt, hogy a madarak csak véletlen próbálkozás alapján jutottak erre a megoldásra. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy kísérlet során egy másik ketrecet is használtak, de ebben nem bot, hanem egy – az adott célra használhatatlan – kő volt. Egyik madár sem próbálkozott a kő megszerzésével. A kutatók szerint a madarak valószínűleg sokkal inkább korábbi tapasztalataikat használták fel a kísérlet során. Felismerték, hogy a segédeszközzel nem csak közvetlenül az élelmiszert, de egy másik segédeszközt is megszerezhetnek.

Hogy éltek is ezzel a tudással, az is bizonyítja, hogy amikor a kutatók felcserélték a két botot – vagyis a könnyen elérhető bot volt a hosszabbik és a ketrecbe tették a rövidebbiket – eleinte a madarak a hosszú bottal megpróbálták megkaparintani a rács mögött lévő rövidebb botot. Viszont hamar rájöttek a tévedésre, és néhány próbálkozás után már egyből az elsőként megszerzett hosszabbik bottal próbálták kihalászni a húst az edényből.

Több segédeszköz kombinált használatával történő problémamegoldás az emberré válás folyamatában is mérföldkő volt. Kutatók eddig csak az emberszabású majmoknál figyeltek meg ehhez hasonló összetett műveletet. A kutatás eredménye ezt a varjúfajt már más megvilágításba helyezi…

Kapcsolódó cikkek:

  • A varjúfélék a madarak IQ-bajnokai
  • Újabb adalék a varjúfélék intelligenciájához
  • Kik az intelligensebbek: a hollók avagy a papagájok?
  • A hollóknál is bandákba tömörülnek a fiatalok

  • Hozzászólások

    Mosolyognak egymásra a játszó delfinek

    Mosolyognak egymásra a játszó delfinek

    Palackorrú delfineket figyeltek játék közben, és ekkor tűnt fel, hogy nyitott szájjal „mosolyognak” egymásra.

    Nektár, veríték és könnyek: egyes méheknek igen fura ízlésük van

    Nektár, veríték és könnyek: egyes méheknek igen fura ízlésük van

    A méhekről még mindig a háziméhekre asszociál az emberek elsöprő többsége, ideje azonban apránként megismerni azt a rendkívül sokszínű társaságot, amelynek számtalan tagja még fullánkokkal sem rendelkezik.

    Mongólia ikonikus állatának megóvásában segíthet a magyar kutató

    Mongólia ikonikus állatának megóvásában segíthet a magyar kutató

    Dr. Sramkó Gábor, a Debreceni Egyetem munkatársa Szajki Bálinttal, a 24.hu fotósával 2024 júniusában kelt útra Mongóliába.

    Nagy kihívás előtt áll a természet

    Nagy kihívás előtt áll a természet

    A csapadékminták átalakulása komoly próbatétel elé állítja a fajokat.

    Az év madarának nyomába eredtek a szakértők

    Az év madarának nyomába eredtek a szakértők

    Az MME munkatársai a kerecsensólymok helyzetét próbálják jobban megérteni.

    National Geographic 2024. októberi címlap

    Előfizetés

    A nyomtatott magazinra,
    12 hónapra

    15 900 Ft

    Korábbi számok

    National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlap

    Hírlevél feliratkozás

    Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

    Kövess minket