Aurél, Placid, Attila2024. október 05., szombat
Természet

Amit a hernyó megtanult, a lepke sem felejti

2009.08.10.Admin
National Geographic Magyarország

Egy tanulmány szerint a lepkék emlékeznek arra, amit még hernyó korukban tanultak. Ez megkérdőjelezi azt a nézetet, amely szerint a rovarok idegi kapcsolatai újraalakulnak a metamorfózis folyamán.

„Az élőlény két fejlődési szakaszában szinte minden eltérő: a morfológia, az étrend, az, hogy miként mozognak és mit érzékelnek” – mondja a kutatások vezetője, Martha Weiss, a washingtoni Georgetown Egyetemről. – „Arra voltunk kíváncsiak, meg tudunk-e tanítani egy hernyót olyan cselekvésre, amire kifejlett korában is emlékszik.”

Weiss és munkatársai az amerikai dohányszender (Manduca sexta) hernyóit etil-acetátnak – a körömlakk-lemosókban gyakran használt vegyületnek – és egy sor enyhe áramütésnek tették ki.

A vegyszerhatás után közvetlenül áramütéssel sokkolt hernyók 78 százaléka elkerülte a vegyületet a rákövetkező tesztekben. Ekkor a kísérleti alanyok még végig lárvaállapotban voltak. A kísérleteket egy Y alakú csőben végezték, ami lehetővé tette, hogy az állatok olyan helyet válasszanak, ahol érzik az etil-acetátot, illetve olyat, ahol tiszta a levegő.

Nagyjából egy hónap múlva, miután a hernyók már átalakultak, ugyanezzel a választásos teszttel vizsgálták a kifejlett lepkéket. Az eredmény meglepő volt. A lepkék 77 százaléka elkerülte az etil-acetátos csövet, ami arra utal, hogy a hernyóként megtanult leckére felnőttként is emlékeztek.

„Korábban azt gondoltuk, hogy a metamorfózis folyamán a hernyó teste a bábban egyfajta levessé alakul, majd az összes alkotórész újrarendeződik lepkévé” – magyarázta Weiss a tudósítóknak. – „Egyértelmű, hogy nem ez történik. Az agy egyes részei biztos megőrződnek, s ez lehetővé teszi az emlékek fennmaradását e drámai átalakulás során.”

Növénypreferencia
Weiss szerint, az eredmények abból a szempontból is jelentősek lehetnek, hogy kiderítsék, mi módon kapcsolódnak újra a neuronok egy agyvérzést vagy másfajta agykárosodást követő felépülés során. A tanulmány arra is magyarázatot adhat, hogy honnan tudják a nőstények, melyik növényekre rakják a petéiket, hiszen emlékezhetnek, milyen növényeken táplálkoztak hernyó korukban.

Jeremy Davis, a tucsoni Arizona Egyetem munkatársa úgy nyilatkozott, hogy az eredmények bizonyítják azt az elméletet, miszerint a lárvális emlékezet fennmaradhat felnőttkorig. Ezt a jelenséget eddig csak az ecetmuslicáknál figyelték meg. Davis nincs meggyőződve azonban arról, hogy a két életszakaszt átfogó emlékezet elég erős ahhoz, hogy befolyásolja a nőstények peterakási helyét. Szerinte a pozitív asszociáció valószínűleg nem elég erős ahhoz, hogy fennmaradjon a metamorfózis folyamán.

Hozzászólások

A madárinfluenza végzetes lehet a tolvajokra

A madárinfluenza végzetes lehet a tolvajokra

Egyes tengeri madarak mások eleségét igyekeznek megszerezni, ez pedig a madárinfluenza miatt végzetes is lehet számukra.

Ismét a lakosság segítségét kérik a szakértők

Ismét a lakosság segítségét kérik a szakértők

2024-ben is megrendezik az Európai Madármegfigyelő Napokat.

Az USA magánkézen lévő tigriseit vizsgálták

Az USA magánkézen lévő tigriseit vizsgálták

Több tigris él az USA területén magánembereknél, mint ahány a vadonban megmaradt – ám talán segíthetnék a vadon élő fajtársaikat.

Új katicafajt fedeztek fel Kínában

Új katicafajt fedeztek fel Kínában

Az állatka 1 -2,5 milliméteresre nőhet, így nem csoda, hogy eddig rejtve maradt a létezése.

Mozgására és színezetére nézve is gyönyörű ez a parti madarunk

Mozgására és színezetére nézve is gyönyörű ez a parti madarunk

A parti lile hazánkban tavaszi és őszi átvonulónak számít.

National Geographic 2024. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket