Csak mászásra használta félelmetes „ölőkarmait” a velociraptor
Csak mászott ez idáig halálos fegyvernek vélt sarló alakú karmaival a Jurassic Park című filmből is ismert dinoszaurusz.
„Ölőkarmok mindkét lábon” – hangzik el Spielberg mára már klasszikussá lett kalandfilmjében. A mondat a velociraptorra utal, s bár a filmbeli ragadozókat kevésbé ezekről a kréta időszakban élt őshüllőkről, sokkalta inkább nagyobb termetű rokonáról, az oviraptorokról mintázták, a hegyes, görbe karom esetében hűek maradtak a valósághoz: a körülbelül pulykanagyságú, a terapoda dinoszauruszok közé tartozó állat, amelynek maradványai főként Mongóliából kerültek elő, valóban rendelkezett ezzel a fegyverrel.
A Der Standard című osztrák napilap online kiadásának beszámolója szerint a Manchesteri Egyetem munkatársai tüzetes vizsgálatnak vetették alá a velocirpator és rokonai karmainak biomechanizmusait. „Minden jel arra utal, hogy a velociraptor nem a zsákmány elejtéséhez, hanem fáramászáshoz és a zsákmányállaton történő megkapaszkodáshoz használta karmait – nyilatkozta Phil Manning, a kutatócsoport vezetője.
Egy korábban végzett kísérletben Manning egy acélból készült modell segítségével már kimutatta, hogy a karom ahhoz nem volt elég éles, hogy felhasítsa egy disznó bőrét. A biomechanizmusok mostani, pontosabb elemzése alátámasztotta a feltételezést. A paleontológus szakember úgy véli, hogy a sarló alakú karmok elsősorban a fára való fölmászás közben nyújthattak segítséget a velociraptornak, aki így a fákon lesben állva az alatta elhaladó zsákmányállatra vethette magát, amelyen aztán megkapaszkodott. A zsákmány elpusztítását azonban már nem a karmok, hanem az állat állkapcsa végezte el? A velociraptor a harapásával ölt.
A Jurassic Park című film velociraptor-ábrázolása tehát nem csak az állat valódi méretét tekintve téves.