Gibbon csere-bere
A Szegedi Vadaspark nagy kedvence, Kaszat, a fehérarcú gibbon elhagyta Magyarországot. Helyette egy pár érkezett a közeli rokon aranyarcú gibbonból.
Elsősorban az ő érdekében hozták meg a szegediek a nehéz döntést, mert hosszú távon sem mutatkozott esély arra, hogy párt szerezzenek számára. A gibbon-fajmegmentési programmal együttműködve viszont találtak számára egy magas színvonalú állatkertet, ahol párra lelhet. De a Szegedi Vadaspark sem marad gibbon nélkül, sőt, végre egy pár beszerzésére kaptak lehetőséget, a közeli rokon aranyarcú gibbonból (régen egy fajnak tekintették a fehérarcúval).
Az elmúlt héten történt a költözés. A szegediek vitték el Kaszatot a normandiai Trégomeuri Állatkertbe, majd a szintén francia Besanconból hozták el Melanie-t, a fiatal, 4 éves gibbonlányt. Az új helyen valóban jó körülmények között fog élni Kaszat, és megismerkedhetett a számára kijelölt arával is.
Eközben az angliai Monkeyworld-ből a Szegeden Misinek keresztelt, 10 éves gibbon hím leendő párjánál gyorsabban, repülőgéppel utazott. Így péntek reggel először ő foglalhatta el az új otthonát, majd szombaton a hajnalban érkezett Melanie követte – egyelőre még másik helyiségbe kerülve a házon belül.
Mindketten viszonylag nyugodtan viselkedtek már megérkezésük után is, bár látszott, hogy megviselte őket a költözés. Rendkívül értelmes és érzékeny állatokról van szó, így a kezdeti honvágy teljesen érthető. Azonban élénken érdeklődtek egymás iránt a két szobát elválasztó ajtón keresztül, ami biztató jel volt, így már hétfőn összeereszthették őket. Láthatóan szimpatikusnak találták egymást, sőt, néhány nap elteltével már játszottak, és össze is ölelkeztek – amolyan gibbon módra.