Újrafásítás a borneói orangutánok védelméért

A WWF a helyi hatóságokkal együttműködve újrafásít egy, az ültetvényes gazdálkodás áldozatává vált erdőt, hogy élőhelyet biztosítson a veszélyeztetett orangutánok számára.
A Borneó északkeleti részén elterülő, Malajziához tartozó Sabah szövetségi állam és a WWF között e héten született megállapodás szerint az elkövetkezendő öt év során 967 hektárnyi olyan erdőterületet fognak újra beültetni, amely korábban az ültetvényes gazdálkodás és a fakitermelés áldozatává vált – jelentette be a természetvédelmi világszervezet. Ez a terület nagyjából 1500 focipálya méretének felel meg.
A WWF vezette újrafásítási program a 2007-ben megindult, Borneó Szíve elnevezésű project részét képezi, amely a szigeten osztozó három ország (Malajzia, Indonézia és Brunei) természetvédelmi együttműködését jelenti. A természetvédők szerint a Sabahban élő orangutánok, törpe elefántok, orrszarvúk, napmedvék és egyéb ritka emlősállatok egyre nagyobb veszélyben vannak, mivel az élőhelyüket képező esőerdei területek egyre nagyobb hányadban kerül a fakitermelők és az ültetvényesek kezébe.
Sabahban másfél évtizede még nyolcszor annyi orangután élt mint ma
A helyi hatóságok ugyanakkor ebben a hónapban már bejelentették azon tervüket, miszerint a természetvédelmi területek megőrzése érdekében, meg fogják tiltani a vállalkozások számára, hogy olajpálmákat és egyéb növényeket ültessenek a folyók mentén. A francia székhelyű Hutan természetvédelmi szervezet legújabb becslései szerint, kevesebb, mint 11 ezer orangután maradt a négyötöd-magyarországnyi területű Sabah térségében. Ez a szám nyolcszor kevesebb, mint 15 évvel ezelőtt.
Kapcsolódó cikkek: