Sáskajárás az USA-ban?

Az 1800-as évek közepén több ezernyi telepes indult nyugatra, szabad földbirtokok és új lehetőségek után kutatva. Aztán, 1875-ben, szinte a semmiből a légáramlatok, a szárazság és a sáskák életmódjának ritka kombinációjából megszületett az elképzelhetetlen: minden idők legnagyobb, legpusztítóbb rovarinváziója.

Baljóslatú felhőként kezdődött a látóhatár peremén. Milliószámra özönlöttek a rovarok. Élő tornádóként söpörtek végig a tájon. Aki túlélte, soha nem felejtette el a látványt.

Kik ezek?
A vándorsáska a rovarvilág rettegve csodált faja. Az egyenesszárnyúak rendjébe tartoznak. Általában magányosan, visszahúzódva élnek.

Ám a megfelelő ingerek hatására a szelíd sáska a rovarvilág tomboló szörnyetegévé változik. Megváltozik a színe. Lába és szárnya megnyúlik. Agresszívabb lesz. Végül pedig – elérkezik a rajzás ideje. A sáskarajt is ugyanaz tartja össze, mint a halrajt. Minden hal többnyire egyenlő távolságot tart a körülötte lévőktől. Senki nem irányít, nincs vezér, senki nincs az élen. Így lesz egyetlen magányos rovarból tömegpusztító fegyver.

Fizikai képességei bámulatosak. Egy átlagos sáska közel kétmétereset ugrik, ami olyan, mintha egy olimpiai atléta több mint 100 métert ugrana. Ha az ember olyan gyorsan futna, ahogy a sáska halad, alig 3 másodperc alatt tenne meg 100 métert. A sáska ráadásul a meglepően erős. Egyetlen lábával saját tömegének tízszeresét képes felemelni.

Az is figyelemre méltó, hogy a sáskák mennyit, és hogyan képesek enni. Elképesztő mennyiségű táplálékból nyerik erejüket a következő támadáshoz. Számukra az élet hatalmas lakomák végtelen sorozata. A frissen kikelt sáskák naponta a saját testtömegük háromszorosát is képesek elfogyasztani. Ha egy tizenéves gyerek próbálkozna ezzel, közel 180 kilogrammnyi ételt kellene megennie minden nap. A sáskák egyetlen célja, hogy reggeltől estig táplálkozzanak. Folyamatosan a zöldet keresik, és ha nem találnak újabb mezőket, elpusztult társaikkal is beérik. Táplálkozásuk módja horrorfilmbe illő. Rágóikat oldalirányban mozgatva aprítják fel a táplálékot. Nincs foguk és nyelvük. Tulajdonképpen apró ujjakkal a szájukban mozgatják a falatot. A gyomorban pedig fogszerű lemezek őrlik tovább a lenyelt ennivalót. Röviden: a sáskák született evőgépek, így amikor elözönlenek egy területet, semmi zöld nem marad utánuk.

Elképesztő pusztítás
A vándorló sáskák gyorsabban letarolnak egy mezőt, mint egy egész csordányi éhes szarvasmarha. A közel 3000 kilométer széles rovarfelhő Texas fölött elfordult és végigsöpört a kontinensen. Északon eljutott egészen Észak-Dakotáig, nyugaton pedig a Sziklás-hegységig.

A nagy sáskajárás idején az amerikai telepesek elmés fegyverekkel próbáltak szembeszállni az ellenséggel. A sáskák ellen bevetett gépek az emberi találékonyság és alkotókészség bámulatos változatosságát bizonyítják. A gazdák egy különös, ló vontatta szerkezetet fejlesztettek ki, amellyel szétzúzták a megszállókat. Próbálkoztak azzal is, hogy elégetik, agyonverik, sőt vízbe fojtják az ellenséget. Amikor semmi nem vált be, némely telepesek végső elkeseredésükben dinamittal próbálták felrobbantani a rovarokat. A gazdák úgy érezték, a dinamittal féken tartották a rovarokat, sőt, hogy bosszút álltak rajtuk.

Laura Ingalls Wilder írónő így örökítette meg az eseményt: „Úgy tomboltak, mint a hóvihar. Mary sikoltva rohant be a házba. A rovarok a lány bőrébe és ruhájába kapaszkodtak. Laura sáskaszőnyegen taposott, a rovartestek ropogva, nyálkásan préselődtek össze a talpa alatt. Dülledt szemmel figyelték a lányt, és jobbra-balra forgatták a fejüket. Felhőjük eltakarta a napot, és sötétségbe borította a tájat.”

A pusztítás döbbenetes mértékű volt. A sáskajárás mai pénzben számítva mintegy 116 milliárd dolláros kárt okozott. Ez több, mint az Egyesült Államok történetének legpusztítóbb erejű hurrikánja után maradt. Ám a sziklás-hegységi vándorsáskák felhői egyszer csak, hirtelen eltűntek. Senki nem tudja, miért.

Honnan jönnek, hova mennek?
A Wyomingi Egyetemen dr. Jeff Lockwood több mint tíz éve próbálja kideríteni, miért vált köddé a sziklás-hegységi vándorsáska.

„Talán annál is több sáska volt minden idők legnagyobb rajában, mint amennyi csillag alkotja a Tejutat. Sok trillió” – vélekedett a kutató.

A Channel ajánlata: Ízeltlábúak támadása Rémálmaink szereplői, kóros félelmeink tárgyai. Ha érdekeik úgy diktálják, ellenségeiket könyörtelenül rászedik, megölik vagy megcsonkítják. Előfordul, hogy olyan hatalmas számban érkeznek, hogy elsötétedik tőlük az ég, máskor pedig apró testek tengerévé változtatják az anyaföldet. Kísérjék el Phil DeVries-t Rovarországba, ahol megismerkedhetnek az állatvilág legvitatottabb megítélésű tagjaival. Mert ahol mi visszataszító lényeket látunk, DeVries a teremtés remekműveit látja; és ahol mi félelmet érzünk, az ő szívét öröm tölti el. A tudomány szolgálatában a kutató újabb és újabb veszélyes találkozókat szervez a világ legelkerülendőbb rovarfajaival – ezeken most mi is részt vehetünk, méghozzá a lódarázs-csípés legkisebb kockázata nélkül. Mikor? November 23-án (hétfőn) 13 órakor.

Ám ennek a döbbenetes méretű jelenségnek alig néhány éven belül nyoma sem maradt. Ez nem olyan, mint egy hatalmas földrengés- vagy cúnamisorozat, esetleg egy erdőtűz. Azt se lehet mondani, hogy valami esetleg kipusztította volna a fajt. Semmilyen oka nem lett volna ennek. Nincs semmi magyarázat rá. Roppant rejtélyes ügy. Lockwood ezért elhatározta, hogy a végére jár dolognak.

„Bármi irtotta is ki a sziklás-hegységi vándorsáskákat, átírta a történelmet. És talán felhasználhatjuk a napjainkban, Afrikában zajló sáskajárás leküzdéséhez”