Szabina, Antonietta2021. október 27., szerda
Természet

Magyarország is keresi a biodiverzitás európai fővárosát

2010.01.21.Admin
National Geographic Magyarország

A verseny célja megtalálni azokat a városokat és falvakat, akik a legjobb teljesítményt nyújtják a biológiai sokféleség megőrzése érdekében 2010-ben.

Dr. Kling István, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium államtitkára sajtótájékoztatón hirdette meg a „Biodiverzitás Európai Fővárosa” című versenyt szerda délután Siófokon.

„Nemcsak Magyarország, hanem a világ számára is kiemelt esztendő az idei, mivel 2010-et az ENSZ a biológiai sokféleség világévének nyilvánította. Ennek célja, hogy minden eddiginél jobban ráirányítsák az emberek figyelmét arra, hogy a földi élet sokszínűségének – a biológiai sokféleségnek – védelme nem pusztán erkölcsi kötelességünk, hanem az emberiség fennmaradása érdekében egyben mindannyiunk felelőssége is. Ezt a célt szolgálja a Biodiverzitás Európai Fővárosa című verseny is.” – mondta el az államtitkár.

A projekt egyszerre indul el öt európai országban. Uniós tagállamok környezetvédelmi és területfejlesztési szervezetei keresik a biodiverzitás, azaz a biológiai sokféleség fővárosát Franciaország, Németország, Magyarország, Szlovákia és Spanyolország területén. A versenybe a kis falutól a nagyvárosokig minden típusú település bekapcsolódhat. A „Biodiverzitás Fővárosa” verseny célja megtalálni azokat a városokat és falvakat, akik a legjobb teljesítményt nyújtják a biológiai sokféleség megőrzése érdekében 2010-ben, amelyet az ENSZ egyben a Biológiai Sokféleség Nemzetközi évének hirdetett meg. A projektet egy több mint 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkező német szervezet vezeti, Magyarországon a versenyt a Balaton Fejlesztési Tanács szakmai szervezete a Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. koordinálja.

A versenyben résztvevő önkormányzatoknak egy kérdőívet kell letölteniük a www.balatonregion.hu/biodiverzitas weboldalról, és azt kitöltve el kell juttatniuk a Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. címére (biodiverzitas@balatonregion.hu vagy 8600 Siófok, Batthyány u. 1.). A verseny 2010. május 31-én zárul le. A kérdőívek benyújtásának határidejét az elektronikus levél elküldési dátuma, illetve a borítékon a feladás dátuma határozza meg. A biológiai sokféleség védelme tekintetében a kérdőív számos témakört érint, azonban a kérdések többsége a települések természetes környezetével foglalkozik, így a legtöbb pont is erre a témakörre adható. A települések a lakosok számától függően különböző kategóriában indulnak és díjazásuk is különböző témakörökben történik.

A „Biodiverzitás Fővárosa” címet elnyerő önkormányzat két képviselője meghívást kap az októberben, Japánban megrendezett települési biodiverzitás csúcstalálkozóra (COP10), amelynek célja a riói Biológiai Sokféleség Egyezmény megvalósításának segítése. A nyertes önkormányzatnak ezáltal lehetősége nyílik, hogy a világ minden részéről érkező vendégeknek, önkormányzati delegáltaknak, politikusoknak, szakértőknek, valamint a nemzetközi média képviselőinek bemutathassa az általa megvalósított stratégiákat és intézkedéseket. A nyertes önkormányzat képviselői a csúcstalálkozó hivatalos nemzeti / EU delegációjának lesznek a tagjai.

A versennyel kapcsolatban további információ található a projekt honlapján.

KvVM

Hozzászólások

Nyugalmas hely lett a Zöld-foki-szigetek a teknősök számára

Nyugalmas hely lett a Zöld-foki-szigetek a teknősök számára

Ugrásszerűen megnőtt a fészekrakó tengeri teknősfélék száma a Zöld-foki-szigeteken.

A pálos kolostorromtól a postamúzeumig

A pálos kolostorromtól a postamúzeumig

A címben szereplő mindkét helyszínnel találkozhatunk, ha végigjárjuk a videón bemutatott túrát.

Az orvvadászat evolúciós változással jár

Az orvvadászat evolúciós változással jár

A nőstény afrikai elefántok az orvvadászat miatti evolúciós válaszként nem növesztenek már agyarat, és ezt most genetikai vizsgálattal is bizonyították.

Egy zuzmóritkaság nyomában

Egy zuzmóritkaság nyomában

A növények szeretete és a madárrajongásom között nem könnyű meghúzni a határt, különösen ha valami ritka növényfajról van szó.

Partfalak egyik legkorábbi hódítói

Partfalak egyik legkorábbi hódítói

A partifecske élőhelye általában nyílt vidékhez kötődik, ahol elérhető távolságban van folyóvíz vagy állóvíz, de jobb, ha kifejezetten ezek partfalai állnak rendelkezésére.

National Geographic 2021. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 995 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket