András, Andor, Andrea2020. november 30., hétfő
Természet

A Dunakeszi láp védelmében – MTA állásfoglalás

2010.01.27.Admin
National Geographic Magyarország

A lápról szóló tegnapi cikkünkre reagálva a Magyar Tudományos Akadémia elküldte szerkesztőségünknek a láppal kapcsolatos szakértői állásfoglalását.

A Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Tudományok Osztályának állásfoglalása

Az MTA Botanikai valamint Természetvédelmi és Konzervációbiológiai továbbá az Ökológiai Bizottságainak Szakvéleménye alapján.

Az MTA Biológiai Tudományok Osztályának illetékes szakbizottságai megvizsgálták a Dunakeszi láp védelmének ügyét, és előterjesztésük alapján az Osztály az alábbi állásfoglalást fogadta el:
A láp kritériumát az 1996. évi LIII, törvény 23.§ (3.) d pontjában az alábbiak szerint határozza meg:
d) a láp olyan földterület, amely tartósan vagy időszakosan víz hatásának kitett, illetőleg amelynek talaja időszakosan vízzel telített, és
da) amelynek jelentős részén lápi életközösség, illetve lápi szervezetek találhatók, vagy
db) talaját változó kifejlődésű tőzegtartalom, illetve tőzegképződési folyamatok jellemzik.

A Dunakeszi tőzegtó és környékének ökológiai állapota mindenben megfelel a fenti kritériumoknak, amennyiben:
1) A terület jelentós részét egész éven át víz borítja, a vízzel nem borított területek talaja is az év nagy részében, de legalább a tenyészidőszak felében vízzel átitatott.
2) A terület nagy részében lápi életközösségek uralkodnak, amilyen a tőzegpáfrányos láperdő, a rekettyefűzes lápcserjés. A területen nagy borításban találhatók tőzegjelző lápi növények, elsősorban a tőzegpáfrány, valamint nagy számban lápokon élő állatfajok.
3) A területen vastag aktív tőzegréteg található, amely eredetét tekintve elsősorban radicella-tőzeg, felismerhetően a tőzegpáfrány gyökérzetének anaerob bomlásából keletkezett.

A terület a Pest városát egykor gyűrűszerűen körülvevő lápi övezet utolsó maradványa. A fővárost övező egykor nagy természeti értéket képviselő élőhelyek sorra áldozatul estek a városfejlesztésnek. A Rákos patak völgyének egykori természeti gazdagsága helyén ma az Újpalotai lakótelepek díszlenek, Lágymányoson és Kelenföldön még az 50-es években is létező keserűsós réteket a Dél-Budai városközpont foglalta el. A Dunakeszi láp olyan környezettörténeti maradvány, amely nemcsak természetvédelmi, hanem várostörténeti szempontból is muzeális érték. Nem valószínű, hogy egy áruháznak ne lehetne Észak-Pest körzetében más alkalmas helyet találni, amelyet nem kellene az építkezés előtt jelentős költséggel kiszárítani.

A fentieket figyelembe véve az MTA Biológiai Osztálya szükségesnek tartja, hogy tudományos ismeretinek és szakmai felelősségének birtokában általánosan elismert társadalmi és szakmai tekintélyével alátámassza az állampolgárok és civil szervezetek tömegméretű megmozdulását a Dunakeszi láp jogos és indokolt megvédése ügyében. Az ügy fontosságának külön hangsúlyt ad az a körülmény, hogy 2010 a biodiverzitás megőrzésének nemzetközi éve, s most különös erkölcsi kötelességünk minden további természetpusztító tevékenységet meggátolni.

Kapcslódó cikkek:

  • Láthatatlan láp
  • Lápok indikátora
  • Láp vagy nem láp? – Ez itt a kérdés

  • Hozzászólások

    A Hortobágyon téli szállásukra indultak a legelő állatok

    A Hortobágyon téli szállásukra indultak a legelő állatok

    Téli szállásukra indultak a legelő állatok 2020. november utolsó hétvégéjén a Hortobágyon - közölte a hírt Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. sajtóreferense az MTI-vel.

    Visszatérnek a kék bálnák Déli-Georgia szigetéhez

    Visszatérnek a kék bálnák Déli-Georgia szigetéhez

    50 évvel a bálnavadászat megszüntetése után ismét kék bálnák járnak az antarktiszi sziget környezetében.

    A jaguárpopuláció csökkenésének okai

    A jaguárpopuláció csökkenésének okai

    Egy újonnan elkészült kutatás szerint a klímaváltozás hatásait egyelőre jól viselnék a jaguárok, ám az ugyanezen okból megfogyatkozó zsákmányállataik nélkül ők is a vesztesek közé kerülnek.

    Hangyák, melyek bioásványból növesztenek páncélt

    Hangyák, melyek bioásványból növesztenek páncélt

    A hangyafaj egyéb szempontból, például mezőgazdasági tevékenysége miatt is érdekes.

    Jellegzetesen ívelt híd Skóciában

    Jellegzetesen ívelt híd Skóciában

    E 276 méter hosszú, jellegzetesen ívelt híd Skócia északnyugati, öblökkel szabdalt részén 1984 óta köt össze két települést (Kylesku és Kylestrome).

    National Geographic 2020. novemberi címlap

    Előfizetés

    A nyomtatott magazinra,
    12 hónapra

    9 960 Ft

    Korábbi számok

    National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlap

    Hírlevél feliratkozás

    Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

    Kövess minket