A mamutok kihalásának részletei
Bár a mamutok létszáma már 12 000 évvel ezelőtt jelentősen lecsökkent, teljesen csak mintegy 3600 éve tűntek el a Földről. Hogy mi adta meg végül nekik a végső lökést, az régi vita tárgya.
Egy tanulmány szerint valószínűleg az emberek verték az utolsó szöget a gyapjas mamutok koporsójába, de a hatalmas emlősök kihalásának fő oka az éghajlatváltozás lehetett.
Bár a mamutpopulációk létszáma már 12 000 évvel ez előttre jelentősen lecsökkent, teljesen csak mintegy 3600 éve tűntek el a Földgolyóról. A tudósok régóta vitatkoznak azon, mi adta meg végül az utolsó lökést ezeknek a gyapjas ormányosoknak. A spanyol Nemzeti Természettudományi Múzeum kutatója, David Nogues-Bravo által vezetett kutatócsoport klímamodelleket és a gyapjas mamutok, valamint az emberi populációk modelljeit fölhasználva vizsgálta meg a mamutok kihalásához vezető különböző tényezők egymáshoz viszonyított jelentőségét.
A csoport úgy találta, hogy a mamutok kihalását elsősorban a Föld klímájának 8000–6000 évvel ezelőtt történt erőteljes fölmelegedése idézte elő. Mivel a Föld akkoriban éppen a jégkorszak utolsó hideg periódusából (ún. glaciálisból) tartott kifelé, a hőmérséklet emelkedett és átalakította a bolygó tájképét. A mamutok kedvelt élőhelye, a sztyeppes tundra területe igen kicsire zsugorodott.
A kutatók az ismert mamut-ősmaradványoknak a klímamodellekkel való összevetésével kiszámították azt a hőmérsékleti „ablakot”, amelyben az állatok képesek életben maradni. Meghatározták a hőmérsékletet abban az időszakban, amikor az egyes mamutpéldányok éltek, és az adatokat összesítve megkapták az állatok által előnyben részesített klímatartományt.
A csoport arra az eredményre jutott, hogy 6000 éve a mamutok a 36 000 évvel korábbi élőhelyüknek – amikor a legkiterjedtebb volt az eljegesedés – a 10 százalékára szorultak vissza.
A mamutok kihalását azonban a jelek szerint nem magyarázza pusztán az éghajlatváltozás. Ezek a szívós állatok már túléltek – igaz csak éppen hogy – egy korábbi meleg periódust, azaz interglaciális időszakot 126 000 éve, amikor szintén jelentősen fölmelegedett az éghajlat. A kutatók találtak pár fosszilis mamutcsontot ebből a korból, tehát az éghajlatváltozás akkor nem törölte el végképp ezeket az emlősöket.
Az egyik különbség a korábbi és a későbbi interglaciális időszak között – amikor az állatok ténylegesen kihaltak – az ember megjelenése. Nagyjából 6000 éve, amikor az éghajlat fölmelegedett Eurázsia északi részén, ahol a mamutok éltek, őseink már képesek voltak behatolni erre a területre. Ha jelen voltak, elképzelhető, hogy a vadászatukkal megadták a kegyelemdöfést a már amúgy is leromlott állapotú mamutcsordáknak.
A kutatók kiszámították, hogy 6000 évvel ez előttre a mamutok egyedszámának optimista becslése esetén is elegendő lehetett a kihalásukhoz, ha egy ember csak háromévente ejtett el egy példányt. Egy pesszimistább számítás szerint még akkor is kipusztultak volna, ha egy-egy ember csak 200 évenként zsákmányolt volna egy mamutot.
Kapcsolódó cikkek:
50 éve először fedeztek fel új virágot egy amerikai nemzeti parkban
A virág, bár nem gondolnánk róla, a napraforgó rokona, körömnyi méretű és vastag ezüstfehér bunda borítja, szinte nem is lehet észrevenni a sivatagos terület felszínét borító kövek között.
Imádják a madarak ezt a napelemparkot
Angol szakemberek mérték fel a mezőgazdasági jellegű területen telepített, természetbarát napelemparkok madárvilágát, pozitív eredményekkel.
Erdőmentő farkasok segíthetnék Skócia klímáját
A szénmegkötés kapcsán általában csak a fákra gondolunk, de a ragadozóknak is rendkívül fontos szerep jut a szén körforgásában.
Összeszámolták a hazánkban telelő erdei fülesbaglyokat
A faj nagy segítséget jelent a mezőgazdasági kártevők kordában tartásában.
Tíz éve nem látott állat tűnt fel a Vértesben
A ritka, fokozottan védett fajról nagyon keveset tudunk.
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
