Jön a farkas!

Írta: Douglas H. Chadwick

Erős és agresszív ragadozók, ragaszkodnak a vadászterületükhöz. Okosak és kíváncsiak, amellett igazi társas lények, hűségesek és alkalmazkodók. Abban is emlékeztetnek ránk, hogy jelenlétükkel, ténykedésükkel jelentősen átalakítják környezetüket, az ökoszisztémát, amelyben élnek.

Az is tény, hogy a farkasok rengeteg gondot okoznak. Olykor nem is hinnénk, hogy a mesék félelmetes ordasa és hű társunk, a kutya tulajdonképpen közeli rokona egymásnak. A tetejébe a szürke farkas (az ember és haszonállatai után) bolygónk legelterjedtebb nagy termetű szárazföldi emlőse, s e minőségében ősidők óta legfőbb húsevő vetélytársunk az északi féltekén.

Ma is harcban állunk a farkassal. Területért és táplálékért dúl az ősi viadal az ember és a farkasfalkák között. Észak-Amerikában a frontvonal a Sziklás-hegységet magukban foglaló északi államoktól egészen Montanáig, a kanadai határnál húzódó Glacier Nemzeti Parkig terjed. Jómagam a park közelében lakom, akárcsak Diane – a fiatal farkasszuka verandám lábtörlőjére vizelve jelölte ki felségterülete határát. Nem messze a háztól, a lehajló ágak fedezékében odú bújik meg a dombocska tetején, mint vicsorgó vadállat a pofáját, tátogatja száját a fák gyökerei között. Több mint öt méter mélyre nyúlik a föld alá, tehát farkasmértékkel mérve valóságos uradalom. Farkasnemzedékek hosszú sora nevelkedett az odú mélyén, tappancsok százai koptatták csupaszra körülötte a talajt.

Csapák vezetnek a domboldalra, a rezgőnyárak és fűzek szegélyezte, őszi színekben pompázó rétre. Távolabb folyó hömpölyög, a messzeségben a kontinens vízválasztója, a Sziklás-hegység havas csúcsai törnek a magasba. A farkasok hagyta csapásokat vapiti, jávor- meg fehérfarkú szarvas, valamint grizzli lábnyomai keresztezik.

Már nem látni a kölyköket – fölcseperedtek, csatlakoztak a horda felnőttjeihez. Az alfa-nőstényre szerelt rádióadó jelei azonban elárulják, hogy nem lehet messze a falka.

Sokan hitték, hogy vége a farkas-ember háborúnak. Még a védett területeken is ölték, ahogy bírták, puskával, csapdával, méreggel irtották a szürke farkast. A Canis lupus az 1930-as évekre jószerével kipusztult a térségből, annyira, hogy 1974-ben, amikor az Egyesült Államok 48, Kanadától délre fekvő államában veszélyeztetett fajnak nyilvánították, már csak Minnesota északi csücskében és Michigan területén, a Felső-tó szigetén, az Isle Royale Nemzeti Parkban élt. Aztán az 1980-as évek derekán Kanadából néhány farkas nekiindult dél felé. A Sziklás-hegység vonulatát követve egy farkaspár eljutott a Glacier Nemzeti Parkba, és egy eldugott réten 1986-ban öt kölyköt nemzett.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2010. márciusi lapszámában.