Növények házasságközvetítője

Írta: Rob Dunn
Fényképezte: Martin Oeggerli

A mohák máig az esővízzel küldik el közeli társaikhoz hímivarsejtjeiket, ahogyan más kezdetleges növények is tették – ám ehhez nedvességre volt szükség. Így csak azokban a nyirkos zugolyokban maradhatott fenn a vegetáció, ahol a víz megbízhatóan közvetített a nemek között, és a csupasz földfelszín jórészt barnán virított.

Telt-múlt az idő, majd több mint 375 millió esztendeje a növények egyik evolúciós ágában magvak és virágporszemek alakultak ki – s ezzel minden megváltozott. Ne kerteljünk: a virágpor, avagy pollen nem egyéb, mint növényi sperma. Minden egyes pollenszemcsében két-két hímivarsejt lapul. Ezeket közös, gyakorta aranysárga színű burok, pollenzsák veszi körül, amely óvja és szállítja őket.

A szerencsésen megérkezők kicsiny csövet, pollentömlőt növesztenek, hogy hímivarsejtjeiket eljuttassák a petesejthez. Az idegen növényeken landoló, a gyenge vagy túl öreg pollenek erre nem képesek. Ám ha minden jól megy, a két hímivarsejt egyike, a kiválasztott, megtermékenyíti a növényt, hogy azután kifejlődjön az életképes mag. S hogy ebben a valószerűtlen, intim lutriban egyáltalán nem ritkaság a siker, arra épp a növények léte a legfőbb bizonyíték.

Évmilliókon át telt-múlt így az idő, s a szél egyre csak hordta a pollent a türelmes bibékhez, mígnem bekövetkezett egy újabb fordulat, Loren Eiseley természetbúvár szavaival „egy néma, de heves robbanás”. Az evolúció ismét újított egyet: a növények sziromleveleket fejlesztettek, s magvaik már a termés belsejében fejlődtek ki. Ezek a „zárvatermők” sikeresebbek lehettek, hiszen magkezdeményeiket magház óvta (utóbb abból alakul ki a növény termése-gyümölcse), sziromleveleikkel pedig magukhoz csalogathatták a tollukon, bőrükön, bundájukon esetleg virágport szállító állatokat. Azok pedig már megbízhatóbban hordták virágról virágra a polleneket, mint a szél – előnyben részesítve a feltűnőbb szirmú növényeket.

A virágok ezért tarkább színekben kezdték kelletni magukat, s a csábítás édes trükkjeként már nektárt is termeltek. Ezrével jöttek rá az éhes látogatók! A mézevő madarak és kolibrik hosszú csőrt, a lepkék, méhek, legyek hosszú szívó szájszervet, egyes denevérek a testhosszuk duplájára kinyúló ragacsos nyelvet fejlesztettek, hogy hozzáférjenek a növényi nektárhoz.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2010. márciusi lapszámában.