Latin-Amerika megeszi majmait

Az elmúlt években drámai módon csökkent a főemlősök száma Latin-Amerikában. Az állatokat többnyire húsuk miatt vadásszák, de sokukból lesz szuvenír is.
Főleg a nagytestű majmokat fenyegeti veszély – hívta fel a figyelmet két állatvédő szervezet. A német Pro Wildlife és a brit Care for the Wild International (CWI) szerint évente akár tízmillió majom válhat az orvvadászok áldozatává Latin-Amerikában, és akárcsak Afrikában, sok területen már a kihalás fenyegeti a főemlősöket.
A Münchenben nyilvánosságra hozott tanulmány a szubkontinens 22 országából 16-ban végzett vizsgálatokat összegezte. A majmok kipusztítását felgyorsította, hogy az őslakosság már nem fúvócsövekkel, hanem lőfegyverekkel vadászik rájuk, az erdőirtás pedig élőhelyeiket semmisíti meg.
Az állatvédő szervezetek szerint sürgősen be kellene tiltani a majmok vadászatát. Sandra Altherr, a Pro Wildlife szóvivője szerint most ismét nagy állatirtás várható, mert az esős évszak után a majmok különösen jól tápláltak.
„Az elmúlt években elsősorban az afrikai gorillák és csimpánzok irtásáról szóltak a hírek, miközben a latin-amerikai pusztítás jószerével ismeretlen maradt” – hangsúlyozta Barbara Maas, a CWL képviselője. A majomirtást fokozta, hogy a vidéki lakosság mellett a városiak is rászoktak a majomhús fogyasztására. A következmények végzetesek lehetnek, hiszen 20 majomfajtát a kipusztulás fenyeget, 14 súlyosan veszélyeztetett, 27 pedig mérsékelten veszélyeztetett helyzetben van.
Vörös bőgőmajom
A komolyan veszélyeztetett majmok kipusztulása átalakíthatja a növényvilágot is, hiszen az állatok elsősorban gyümölccsel táplálkoznak, és a magokkal több száz növényfajta terjedését szolgálják. Ha ez megszűnik, megváltozik a növényvilág is, mert bizonyos fajok nem tudnak megfelelően szaporodni, vélik a szakértők, akik szerint csak a vadászati tilalom ad esélyt arra, hogy megállítsák a majmok kipusztítását Latin-Amerikában.