Már megdőlt a tavalyi Föld Órája rekord Magyarországon!
Öt nappal a WWF világméretű klímaakciója, a Föld Órája előtt már 76 magyarországi település vállalta, hogy lekapcsolja a villanyt egy órára.
2010. március 27-én este 20:30-kor világszerte több, mint 100 országban kapcsolják le a világítást a Föld Órája alkalmából. A WWF természetvédelmi szervezet ezzel az akcióval szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy apró cselekedettel és összefogással tehetünk a klímaváltozás hatásainak enyhítéséért.
Olyan neves látványosságok borulnak sötétbe, mint a római Trevi kút, a pekingi Tiltott Város, az Empire State Building New Yorkban, vagy a világ legnagyobb épülete, a dubai Burdzs Kalifa. A világ legjelentősebb gazdaságait és a legnagyobb fejlődő országait tömörítő G20 közül idén mindegyik ország a klímaakció mellé áll. Dél Afrikában pedig, ahol a FIFA Világbajnokságot is tartják, világító focimeccsel ünneplik a Föld Óráját.
Magyarországon is egyre nagyobb az érdeklődés a Föld Órája iránt. Ezt mutatja az is, hogy már 76 település regisztrálta magát az eseményre, míg tavaly 67-en voltak. A www.foldoraja.hu holnapon kiküldött elektronikus képeslapok száma (38.000) is azt mutatja, hogy a magánszemélyek között is egyre többen figyeltek fel az akcióra.
Idén először a WWF Magyarország is szervez közösségi rendezvényt a Föld Órája alatt. A Budai Vár Savoyai teraszán, miután vendégeinkkel közösen lekapcsoltuk Budapest fényeit, tűzzsonglőr-bemutatóval és közös dobolással töltünk egy órát a sötétben.
„Sok település kapcsolja össze a Föld Órája lehetőséget azzal, hogy a lakosainak megmutassa, mennyire fontos a klímatudatosság. Ezért zöld rendezvényeket szerveznek ez alkalomból. Idén először a WWF Magyarország is emlékezetessé szeretné tenni a Föld Óráját. Mindenkit várunk, aki a világ legnagyobb természetvédelmi szervezetével szeretne tölteni egy órát a sötétben!” – mondja Balogh Alexandra, a WWF Magyarország sajtószóvivője.
Balogh Alexandra
WWF Magyarország