A tengerek leggyorsabb ragadozói

A vitorlás- és kardhalak egy falak és határok nélküli világ lakói, az óceán végtelen országútján ingáznak vadászterületeik között. Az állandóan változó szelek és az áramlatok terített asztallal kínálják a ragadozókat, ám a lakoma sosem tart túl sokáig.

Csak keveseknek adatik meg, hogy rátaláljanak, nemhogy filmen rögzíthessék. Rick Rosenthal tengerbiológus és búvároperatőr két évtizede próbálja megvalósítani a lehetetlent.

„Ha igazán találni akarunk valamit, ki kell mennünk a nagy kékség közepére, meg kell keresnünk azokat a titkos menedékhelyeket, ahol ténylegesen nyüzsög az élet” – mondja.

Élet a nyílt óceánon
… E tengeri vándorok élőhelye olyannyira különböző a miénktől, hogy könnyen elfelejthetjük, mi is ugyanazon a bolygón élünk. Ezek a különleges ősi lények az évmilliók során tökéletesen alkalmazkodtak a környezetükhöz. A táplálékpiramis tetején a „kardforgató” halak állnak: a kecses vitorláshalak, a félelmetes kardhalak és koronázatlan királyaik, a marlinok. Kevés csontoshal képes nagyobbra nőni vagy gyorsabban úszni náluk.

Különlegesen hajlékony gerincük és izmos farkuk révén 95 km/órás csúcssebességre is felgyorsulhatnak. Egy-egy útjukon akár 15 ezer kilométerre is elkalandozhatnak. Nagy mélységekben és távolságokban is képesek vadászni. Speciális izmok segítségével üzemi hőmérsékleten tarthatják az idegrendszerüket a hideg, sötét vízben. A vitorlás- és kardhalak tehát akkor is jól látnak, amikor más fajok már nem, ami komoly előnyt jelent számukra a folyamatos táplálékkeresésben.

Egy átlagos kék marlin 270 kilót nyom, de némelyik példánynál 450 kilóig billen ki a mérleg nyelve. Ezek azonban ritka, díjnyertes példányok. Vágyunk rájuk, de ismerjük-e őket egyáltalán? A trófea által elvakítva nem is látjuk igazán ezeket a páratlan állatokat.

A marlinokkal folytatott románcunk hosszú és nemes múltra tekint vissza. Egy ilyen halóriás áll Hemingway regényének, az Öreg halász és a tengernek a középpontjában. A magányos férfi a természet erői ellen folytatott küzdelmének klasszikus története tengerbiológusunkban is mély nyomot hagyott.

Filmezés
Amikor Rick a mexikói Baja-félszigetnél megkezdi expedícióját a vitorlás- és kardhalak világába, egy másfajta trófea megszerzését tűzte ki célul: filmkockákét.
A Kaliforniai-áramlat itt erőteljes futószalagként működve hatalmas halrajokat sodor magával, amelyek az óceán ragadozóinak fő táplálékai.

„Látva, ahogy a delfinek akcióban vannak, kergetik a kishalakat, a tonhalak pedig valósággal kirobbannak a vízből, néha 2 és fél, 3 méter magasba, tudom, hogy megérkeztem a marlinok vadászterületére. Kezdődhet a mozi.”

Élénk kék úszók jelzik a csíkos marlin érkezését. A csíkos marlin nem kifejezetten rajhal, mivel azonban azonos célért küzdenek, gyakran szoros közelségben maradnak egymáshoz. Gyakran összefognak, és összeterelik a kishalakat.

A mozgolódás által felriasztott oroszlánfókák egy csoportja csatlakozni készül a lakomához. Ez ritka látvány. Fókák ritkán vegyülnek marlinok közé. Percek múlva nem marad más a ragadozók után, mint ezüstösen szállingózó pikkelyek. A ragadozók továbbállnak újabb táplálék után kutatva, Rick pedig szorosan a nyomukban van.

Nem ő az egyetlen, aki marlinokra vadászik. Ironikus módon Rick épp „vetélytársai” révén tudja meg, merre találja hőn áhított halait. A pletykák kelet felé vezetik, ahol Kuba nyugati határa és a Yucatán-félsziget csúcsa zárja közre a Karib-medencét. Sporthorgászok arról suttognak, hogy akad errefelé egy csodálatos, ám ritkán látható esemény: egy hatalmas csapat vándorló vitorláshal.

Minden mennyiségben
A mexikói Contoy-szigeten Rick csak arra vár, hogy a vitorláshalak felbukkanjanak a felszínen. Sokkal több fregattmadár van itt, mint bárhol máshol a világon. A Karib-szigeteken belül is ilyenkor, a költési időszakban láthatók a legnagyobb egyedszámban. Rengeteg halat esznek, mert sok fehérjére van szükségük. Ahhoz, hogy itt fészkelhessenek és nap nap után etetni tudják a fiókáikat, rengeteg táplálékra van szükség. Ez a táplálék pedig elsősorban szardínia, ami a vitorláshalak, a marlinok és a tonhalak kedvence is egyben. A következő néhány hétben, amikor a madarak hajnalhasadtakor halászni indulnak, nem lesznek egyedül. Egy marlinüldöző természetfilmes keresve sem találhatna jobb idegenvezetőt.

„A modern technikai felszerelések mellett, mint a radar, a GPS vagy a mélységmérő, még mindig figyelünk a jó öreg árulkodó jelekre: például, ha tengeri madarak röpködnek valami felett vagy egy távoli delfin-csobbanás hallatszik, az segít odairányítani minket az akcióhoz. Máskor az összetalálkozó áramlatokra figyelünk. Ezeket a víz színének megváltozásából vesszük észre. Néha a kovergencia egyik felén fodrozódik a víz, a túloldalon pedig sima. Szinte hallani lehet, amit mi „tengerszélnek” hívunk.”

Rick madarakban vetett hite végül kifizetődik. Egy másik fontos tengeri irányjelző felett kezdenek el keringeni: Sargassum-moszat, ami a konvergens áramlatok közé szorult. Rick egy megosztott színű világba merül, ami az egyik oldalon kék, a másikon pedig zöld. Újabb idegenvezetőt fogad, hogy mutassa az utat: egy csapat sasráját. Érezni a hőmérséklet-különbséget. Az egyik oldalam meleg, a másik pedig hideg. Bizonyára a halak is érzik ezt. A ráják ki-be úszkálnak az áramlatokból. Úgy tűnik, pontosan tudják, hol van a hőmérséklet-különbség.

Rick egy menekülő szardíniarajra lesz figyelmes. Szorosan követi őket egy vitorláshal. Rick izgatottan követi a halat a meleg kék vízbe. Ez a hal jelentheti a belépőjét a természet egyik legdrámaiabb eseményére. 30 km-es körzetben több ezer vitorláshal örvénylik keresztül a vízen.

A vitorláshal a táncos a „kardforgatóhalak” között: fordulatai gyorsak és elegánsak, csupa kecsesség és fegyelem. Szárnyszerű hasúszói segítségével képes egy helyben tartani magát táplálkozás közben. Támadás közben a legkáprázatosabb. Szétbontja lenyűgöző vitorláját, ami ezüstről feketére vált. Ez vajon ösztönös reakció vagy szándékos tett?

Szuperhalak A vitorláshalfélék és a kardoshalfélék a tengerek legmeghökkentőbb megjelenésű lakói közé tartoznak. Megpillantásukhoz és lencsevégre kapásukhoz azonban nagy tapasztalat és szakértelem szükséges, ezért filmbéli kalandozásunk során nem máshoz, mint Rick Rosenthalhoz, a BBC Emmy-díjas operatőréhez szegődünk, aki a Costa Rica előtti tenger alatti kanyonoktól az ausztráliai Nagy-korallzátony fényárban úszó színpompás birodalmáig a világóceán leglátványosabb szegleteiben igyekszik a beszédes nevű nyársorrúhalak, kardhalak és társaik nyomába jutni. A National Geographic gyönyörű filmje március 31-én (szerdán) 17 órakor tekinthető meg.

Amikor a vitorláshal izgalomba jön, az a bőrén is látszik. Ám igazán a vitorlája az, ami különlegessé teszi. Kétszer akkorának látszik tőle, ami félelmetessé teszi. Úgy használja hátúszóját, mint egy matador a vörös posztót, hogy megzavarja és maga felé terelje a zsákmányt.

A vitorláshalakat a dagály miatt a Karib-tenger sekélyebb részein összegyűlt zsákmány-sokaság vonzotta ide. Most, hogy titkuk kitudódott, Rick aggódik a jövőjük miatt. A horgászok előbb-utóbb a maguk hasznára fordítják ezt az eseményt is, ahogy tették azt máshol.

Letűnt dicsőség
Egy tragikus példája ennek egy olyan termékeny tengerszakasz története, ahol a világon a legnagyobb vitorlás- és kardhalakat fogták. Peru partjainál a Antarktisz felől érkező Humboldt-áramlat meleg egyenlítői áramlatokkal találkozik. Összefolyásuknál nyüzsgő élővilág alakult ki.
Az állandó szél hatalmas plankton-seregeket kavar fel. Több tonna apróhal követi őket, aminek következtében még a nagy halak is, mint a vitorláshalak, a marlinok vagy a kardhalak is a felszínre tévednek, egyenesen a lesben álló halászok hálói és szigonyai közé. A halászterület szívében található Cabo Blanco kis falu fejlett horgásziparral. A partjától nem messze lévő horgászterületet egykor Marlin Sugárútnak nevezték. Az 1950-es években Cabo Blanco hírneve sok sportolót és hírességet vonzott a faluba. Hemingway egy hónapot töltött itt. Senkinek sem sikerült azonban annyi 500 kilós óriást kifognia, mint Alfred Glassell texasi olajmágnásnak. Egyenesen Új-Skóciából hozta magával hajóját, a Miss Texast, amit személyesen neki építettek.

Egy 707 kilós marlin volt a legnagyobb halzsákmány, amit valaha horoggal fogtak. A macsó felvágás megkövetelte, hogy Glassell hímként emlegesse a rekord-döntő fogást. Azonban minden 180 kiló feletti marlin bizonyosan nőstény. A természet így biztosítja, hogy a legméretesebb példányok adjanak életet a következő generációnak. Egyesek szerint az emberek közt is nő a csúcstartó. Néhány feljegyzés szerint a legnagyobb marlint Kimberly Wiss fogta ki. Sajnálatos módon azonban, amikor a halat megfordították a mérlegen, 70 kilónyi kalmár ömlött ki a száján… és ezzel a rekord is kicsúszott Kimberly kezéből. Glassell és barátai annyi halóriást fogtak ki, hogy az exkluzív klubhoz vezető utat marlinfarkak szegélyezték. 60 évvel később a sporthorgászat megszűnt. Mára csak dicső napjainak emléke maradt.

Rick szerint a kalmárhalászatra nehezedő nyomás volt az egyik oka, hogy a sporthorgászok elhagyták Cabo Blancót. A kalmárfogás kemény munka. A halászok az időjárástól függetlenül minden éjszakájukat a tengeren töltik, ahol a körülmények épp olyan brutálisak, mint a csalijuk.

A Humboldt-kalmár ember nagyságú kannibál, pengeéles csőrrel. Szinte mindenki vadászik rájuk: a cetek, a nagy halak, a nagy fekete marlinok. A rekord-tartó marlin, amit évekkel ezelőtt fogtak itt ki, szintén ezeket a kalmárokat fogyasztotta. A kalmár rendkívül fontos táplálékforrás. Intenzív halászata lehet az oka, amiért lassan eltűnnek innen a marlinok.
Rick vágya, hogy együtt ússzon a kalmárokkal, meghökkenti a halászokat. Fogadásokat kötnek, hogy vajon egy darabban tér-e vissza. Rick nyitva tartja a szemét, hogy észrevegye a halászok lámpái által idecsalogatott éjszakai vadászokat. Reméli, hogy egy kardhal is jár erre. Ehelyett azonban csak egy éhes oroszlánfókával találja szemben magát.

A horogra akadt kalmár könnyű zsákmány – különösen a fajtársai számára. Az áldozat kétségbeesésében tintát lövell ki, ami gyenge védekezés a halálos szorítással szemben. Még a kannibál áldozatául esett kalmárt is begyűjtik. A halászoknak minden gramm számít, hogy teljesítsék a céljukat – a 6 tonnányi vörös ördögöt napkelte előtt. Hajnalban a kikötőben kiderül, mekkora pusztítást végeznek egyetlen éjszaka alatt. A több száz kis hajó egyenként több tonna kalmárt fogott. A halászok haszna már-már szánalomra méltó, mégis ez tartja életben a helyi gazdaságot. A Humboldt-áramlatból származik a tengeri halászzsákmány csaknem egyötöde, beleértve a naponta kifogott nagy halom szardellát is, ami az egész ökoszisztéma szempontjából kulcsfontosságú hal. Hallisztet, takarmányt és szerves trágyát készítenek belőle. Az óceán élővilága keményen megfizet azért, hogy sertéseinket és kertjeinket ezzel az olcsó fehérjével „etetjük”.

Mi marad a vitorlás- és kardhalak számára? Hihetetlen. Egyik kardos a másik után: marlin, kardhal, vitorláshal, aranymakréla, mahi-mahi, wahoo, cápák, a teljes nyílt tengeri felhozatal. Hajóról hajóra pakolják őket ki a partra. Ezután teherautóval elszállítják, majd repülőre teszik őket. A legtöbbjük az Egyesült Államokba kerül.

Ezt az jelenetet látva értjük meg csak igazán, miért nem folytatódhat tovább ez a helyzet, és miért van olyan kevés hal az óceánban. A kereslet egyszerűen kielégíthetetlen. Ezért vagyunk bajban. Nem folytathatjuk a tenger ilyen mértékű kizsákmányolását.

A marlinpopulációk nem fognak helyre jönni, ha továbbra is a nagy, ikrás nőstényekre vadászunk. Az elmúlt 50 évben a kardorrúak több mint 90%-át elvesztettük. Rick a mészárlásba belebetegedve továbbáll. Reméli, hogy van megoldás.