Holt vizek

Írta: Douglash Chadwick
Fényképezte: Joel Sartore

Persze nem tud úszni ez a téglaépület – a víz sem körülötte, hanem a falain belül csobog, méghozzá szövevényes csőrendszerben, mert vagy hatszáz üvegakváriumot, műanyagkádat tornyoztak benne padlótól a mennyezetig. A knoxville-i téglabárka utasai jobbára néhány centis halacskák az Egyesült Államok délkeleti vizeiből. Színpompás sügérek, ebiharcsák, fogaspontyok – némelyik a szó szoros értelmében pusztuló fajának legutolsó képviselője.

Noé szerepében ketten állnak a bárka kormányánál: az észak-karolinai illetőségű J. R. Shute és az Arkansasba való Pat Rakes. Még az 1980-as évek derekán, az egyetemen ismerkedtek meg, sihederkoruk óta lelkes akvaristák. Régi hobbijuk mostanára különös szakmává nemesedett: vállalkozásuk, a Knoxville-ben alapított Conservation Fisheries, Inc. (CFI) a földkerekség legritkább halait igyekszik megmenteni. Shute és Rakes mentőbárkájának egyik utasa, egy veszélyeztetett sügérféle, a Crystallaria cincotta nagyon zokon veszi, ha abajgatják, így testközelből nem is, csak videokamera és képernyő közbeiktatásával lehet megfigyelni, mint éli életét a CFI vendégeként.

A szomszéd akváriumban egy rokon sügérfaj, a Percina jenkinsi három egyede úszkál. Amióta gyárak, farmok szennye mérgezi egyetlen ismert élőhelyét, a Georgiában és Tennesseeben kanyargó Conasauga folyót, talán ha kétszáz maradhatott ebből a pici halból. A CFI-ben (sehol másutt nem próbálják szaporítani) most mindenki azért drukkol, hogy a három befogott egyed között legyen két különnemű, azaz legyen rá némi esély, hogy párosodni és szaporodni fognak. A bárka lelkes matrózai remélik, hogy homokkal, kavicsszőnyeggel és kis sziklazugokkal meghitté varázsolt mesterséges otthonukban a kipusztulás szélére jutott sügéreknek lesz kedvük a gyümölcsöző, talán fajukat megmentő együttléthez.

Ormótlan búvárhacukájában Shute és Rakes sajátos jelenség a folyón. Búvárszemüvegen át nézelődnek, légzőpipán keresztül társalognak, kis merítőhálójukat a fejük búbján hordják – mindkét kezükre szükségük van ugyanis, amikor a meder alján kúsznak-másznak. Sokszor éjszaka, lámpafénynél bújnak víz alá, mert egynémely ritka jószág ilyenkor éled fel igazában. Egyik éjjel egy sátortábor mellett klaffogtak éppen a víz felé, amikor meghallották, hogy valamelyik turista így kiált fel odabent: „Azta! Ezek meg mik? Túlfejlett ökörbékák, lámpával a burájukon?!”

Shute és Rakes azért fog be és szaporít végromlásra jutott halakat, mert az ivadékot visszatelepítve talán még helyreállíthatják a tetszhalott folyók régi fajbőségét. Ma már nem is csak a megmentendő halak befogásán fáradoznak; a visszatelepített ivadék sorsát is figyelemmel kísérik. „Nagyszabású terepkísérlet ez, mi pedig menet közben tanulunk” – magyarázta nekem Rakes.

A tavak, folyók és mocsarak a Föld édesvízkészletének csupán 0, 3 százalékát, összes vizeinek kevesebb mint 0, 01 százalékát adják. Mégis legalább 126 ezer féle állat, közöttük tömérdek csiga, kagyló, krokodil meg teknős, kétéltűek és halak is garmadával lakják az édesvizek változatos élőhelyeit. A halaknak jelen pillanatban mintegy 30 ezer faját ismerjük; ezek csaknem felerészt folyókban, illetve tavakban honosak.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2010. áprilisi lapszámában.