Húsz év kell, hogy helyrejöjjön a korallzátony

A múlt héten zátonyra futott kínai szénszállító hajó három kilométer hosszú és 230 méter széles sebet ejtett a Nagy-korallzátonyon. Teljes gyógyulásához két évtizedre van szükség.
David Wachenfeld kutató szerint húsz évbe is telhet, mire begyógyul egy ekkora seb. A léket kapott hajó a belőle kiömlő nehézolajon kívül olyan festékkel is beszennyezhette a zátonyt, amely megakadályozza az élet újratelepülését az érintett területen.
A szakember újságíróknak nyilatkozva kifejtette, hogy egyes területeken a hajó súlya teljesen tönkretette a tengeri élővilágot, és szétmorzsolta a zátony szerkezetét. Wachenfeld azt is elmondta, hogy még soha nem látott ilyen mértékű sérüléseket a Nagy-korallzátonyon.
A kutatók aggódnak a hajótesten alkalmazott festék kémiai hatása miatt is. A búvárok olyan festék nyomaira bukkantak, amellyel többnyire a tengerjáró hajók törzsét vonják be, hogy megakadályozzák a tengeri növények megtelepedését a hajótesten. A törzsön élő növények ugyanis növelnék a jármű közegellenállását, így lassítanák a hajó mozgását. A kutatók ezért a hatóságokkal közösen elemzik a hajót borító festéket, hogy kiderüljön, tartalmaz-e nehézfémeket. Amennyiben igen, akkor nemcsak megöli a tengeri élővilágot a zátonyon, hanem meg is akadályozza az élet újbóli megtelepedését.
A mentőalakulatok kipumpálták a hajóból a 950 tonnányi nehézolajat.
Mint arról korábban beszámoltunk, A Shen Neng I. nevű, 230 méter hosszú kínai hajó 65 ezer tonna szénnel és 950 tonna nehézolajjal a fedélzetén futott zátonyra április 3-án. A szénszállító a Nagy-korallzátony déli részénél fekvő Douglas-homokpadhoz ütközött teljes sebességgel. Az első napokban három-négy tonna olaj ömlött a tengerbe, amely szétterülve több kilométeres olajszőnyeget képzett a víz felszínén. A mentőalakulatok egy hajó fedélzetéről oldószert engedtek ki, hogy szétoszlassák az olajfoltot. Ezután elkezdték kipumpálni a nehézolajat a szénszállító hajóból, az üzemanyagot pedig elszállították, hogy megakadályozzák annak tengerbe szivárgását.
Kapcsolódó cikkek: