A növények is becsben tartják a testvéri viszonyt
Számos állatfaj egyedei képesek megkülönböztetni a testvéreiket az idegen egyedektől. Kanadai botanikusok bebizonyították, hogy a növények is ápolják rokoni kapcsolataikat.
Ismert, hogy az egymáshoz közel ültetett növények az azonos és eltérő fajú egyedekkel egyaránt versengenek a tápanyagokért. E versengésben például egy növény alkalmazhat olyan stratégiát, hogy nagyobb rügyeket növeszt, ha a közvetlen közelében egy másik növény is dézsmálja a talaj víz- és tápanyagtartalékait. A kanadai McMaster Egyetem két kutatója azt állítja, hogy a versenyszellem nem rokon egyedek esetében erősebb, mint a testvérek társaságában.
A kísérletük során a két botanikus, Susan Dudley és Amanda File a keresztes virágúak családjába tartozó, tengerpartokon élő cápamustár (Cakile edentula) palántáit cserepekbe ültetette. A kutatók azonos anyanövénytől származó, illetve távoli rokonságban álló példányokat – cserepenként négyet – ültettek össze. A nem a testvéreikkel közösen nevelkedő palánták több gyökeret eresztettek, mint az egy családba tartozó példányok.
A környezetükről tudomást szerző növények tehát nemcsak a szomszédos palánták jelenlétét érzik, de azok genetikai hasonlóságát is képesek megkülönböztetni. A kanadai biológusok feltételezése szerint a kommunikáció az egyes növénycsaládokra jellemző fehérjék vagy más kémiai mediátorok révén valósulhat meg. Kutatásukról a Biology Letters szakfolyóiratban számoltak be.
Ariel Novoplansky, az izraeli Ben-Gurion Egyetem növénybiológusa az eredményekre magyarázatot adó elméletét a sajtó képviselőivel is megosztotta. Novoplansky úgy véli, a növények az állatok immunrendszeréhez hasonló mechanizmusok által képesek környezetüket érzékelni.
Az állatvilágban a rokonság felismerését az egyéni genetikai összetételt tükröző specifikus immunfehérjék teszik lehetővé. Ha hasonló molekulákat a növények is kibocsátanak gyökereiken keresztül, és ha a szomszédos példány gyökerei kellő közelségben helyezkednek el, lehetővé válik a rokon példányok megkülönböztetése.