Öt év alatt csaknem 11 Magyarországnyi erdő pusztult el

2000 és 2005 között 3, 1 százalékkal, több mint egymillió km2-rel csökkent a Föld fás vidékeinek területe. Ennek harmadát az északi tűlevelű erdők teszik ki, ezt követik a trópusi területek erdőségei.
A veszteséget természetes folyamatok (például villámcsapás okozta tűzvészek) és az emberi tevékenység egyaránt okozta. Az erdős területek méretének, illetve a fogyás mértékének pontos ismerete nélkülözhetetlen a szén-dioxid-kibocsátás mennyiségének kiszámításához, valamint a klímaváltozás modellezéséhez – olvasható az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányban.
A teljes veszteség 1 011 000 négyzetkilométernyi fás terület, ez évente átlagosan mintegy 0, 6 százalékos csökkenést jelent. A vizsgálat kezdetén a világ erdőségeinek összterülete 32 688 000 négyzetkilométert tett ki.
Az északi boreális erdőségek – amelyek a Föld teljes fás vidékeinek 26, 7 százalékát jelentik, és amelynek jelentősége vetekszik esőerdőkéivel – szenvedte el a legsúlyosabb veszteségeket: mintegy 4 százalékos csökkenést regisztráltak. A Dél-Dakotai Egyetem és a New Yorki Állami Egyetem kutatói szerint az eltűnt erdők kétharmada természetes okoknál fogva pusztult ki.
A trópusi vidékek esőerdőinek összterülete 11, 5 millió négyzetkilométer. Közülük az Amazonas menti erdő a világ legnagyobb egybefüggő fás területe. Az ebben a zónában történő veszteségek a teljes csökkenés 27 százalékát teszik ki, azaz a világ esőerdeinek 2, 4 százaléka veszett el a vizsgált öt évben. A meleg éghajlati öv száraz vidékeinek erdői (a világ teljes területének 21, 8 százaléka) 2, 9 százalékkal csökkentek, ez a teljes veszteség 20, 2 százaléka.
Végül a Föld teljes erdőterületének 16, 1 százalékát (5, 2 millió négyzetkilométer) kitevő mérsékelt égövi lombhullató erdők 3, 5 százalékban pusztultak el, ezzel 18, 2 százalékban járultak hozzá a teljes veszteséghez.
Kapcsolódó cikkek: