Különös felfedezés a nőstény békák énekéről

A kutatók fölfedezték, hogy a konkávfülű vízibéka (Odorrana tormota) nősténye nagyfrekvenciás cincogással csábítja magához a közeli hímeket. Ezek igazi szirénhangok. Amint a hímek meghallják, azonnal a hangforrás felé kezdenek ugrálni, mégpedig sötétben is hihetetlen pontossággal. Tájoló képességük fölveszi a versenyt a baglyokéval, a delfinekével és az emberével.

A hím konkávfülű vízibékák hollétüket és párzási hajlandóságukat ultrahangos kiáltásokkal teszik közzé. A hang magas frekvenciája lehetővé teszi, hogy az állatok meghallják egymást a zúgókkal teli élőhelyükön, a kínai Huangsan hévforrásoknál.

A Csün-Hszien Sen akadémikus által vezetett biofizikus csoport akkor kezdett gyanakodni, hogy a nőstények is képesek ilyen hangok kiadására, amikor a nőstény békák boncolásakor azt tapasztalták, nekik is ugyanolyan nagy a gégéjük, mint a hímeké. Ez a sajátosság megkülönbözteti őket a többi békafaj nőstényeitől.

A csoport ezután befogott egy sor nőstényt, és laboratóriumba vitték őket, hogy meghatározzák, tudnak-e úgy „szerenádozni”, mint a hímek. Kiderült, hogy igen, de a hímekkel ellentétben – amelyek folyamatosan „dalolnak” – a nőstények csak közvetlenül a peterakás előtt adnak ki hangot, utána csendben maradnak.

Annak megállapítására, hogy segítenek-e ezek a szirénhangok a hímeknek a nőstény megtalálásában, a kutatók 41 hím békát vittek a laboratóriumba és hangszórón keresztül lejátszották nekik egy nőstény hívóhangját. A hímek azonnal válaszoltak a hangra, és egyenesen a hangszóróhoz ugráltak, néha egyetlen ugrással.

A hangbehatárolás pontossága egészen lenyűgözte a tudósokat. El sem tudták képzelni, hogy ilyen létezik békáknál is, nem csak a hang alapján tájékozódó állatoknál, például delfineknél. Azért is meghökkentő ilyen kistermetű állatoknál ez a képesség, mert normális esetben a hang pontos helyének behatárolásához nagyobb fej és távolabb ülő fülek szükségesek. Úgy vélik, a békáknál azért válik lehetővé a pontos tájolás, mert a nőstények hangja olyan magas, hogy a hanghullámok „lepattannak” a hallgató fejéről, s így megnövekszik a két fülbe érkező hang erejének különbsége.