A gepárdok gyakran félrelépnek
A pettyes nagymacskák DNS-ének elemzése kimutatta, hogy a nőstény gepárdok igen csélcsap természetűek: az egy alomból származó utódaiknak csaknem a fele különböző apától származik.
A gepárdokat (Acinonyx jubatus) a veszélyeztetett fajok között tartja számon a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN). A szaporodó állományt 10 000 egyed alattira becsülik, és a fajt az élőhely elvesztése és az orvvadászat fenyegeti.
Apasági vizsgálatok
A kutatás az északnyugat-tanzániai Serengeti Nemzeti Park gepárdjait követte nyomon kilenc éven át. 176 gepárd ürülékéből vett minták DNS-elemzésével megállapították, hogy a gepárdok közt gyakori a hűtlenség, ami pedig nem jellemző a többi nagymacskára.
A vizsgált 47 alomnak a 43 százalékában találtak egynél több apától származó kölyköket. Néhány esetben három apa is osztozott egyetlen alom kölykeinek apaságán. Az egyik kutató szerint ez az arány a valóságban még magasabb lehet, mivel a gepárdkölykök halandósága igen nagy az első néhány héten, így lehetetlen volt mindegyiktől mintát nyerni.
A nőstény gepárdok azért képesek több hímmel is sikeresen párzani, mert minden párzáskor újabb petét termelnek. Ez az indukált ovulációnak nevezett folyamat gyakori a házimacskáknál és más fajoknál, például a nyulaknál is. Ennek a következménye, hogy elméletileg akár minden petét megtermékenyíthet más-más hímtől származó sperma.
A kicsapongás előnyei
A nőstények közötti promiszkuitás elterjedtsége – noha növeli a zsákmányul esés, a parazitafertőzés és a betegségek kockázatát – arra utal, hogy e viselkedésnek kell, hogy valamilyen jelentős előnnyel járjon. A kutatók úgy vélik, hogy ez az előny a nagyobb genetikai sokféleség, ami lehetővé teszi a kölykök gyorsabb alkalmazkodását a változásokhoz.
Ez jó hír a természetvédők számára, hiszen kis populációkban próbálják megőrizni a fenyegetett fajt, ahol nagy problémát jelent a beltenyésztés.
A csalfa viselkedés azonban még más előnyökkel is járhat. Ilyen például, hogy megóvja a kölyköket a fosztogató hímektől. A vadon élő gepárdoknál nem figyeltek meg kölyökgyilkosságokat úgy, mint az oroszlánoknál és a leopárdoknál. Könnyen lehet, hogy ennek az az oka, a hímek nem tudhatják, hogy nem saját utódaikat falják-e föl, ezért inkább békén hagyják a kicsinyeket.