Beszámoló a tiszai zöldár partifecske pusztításáról

Az előrejelzett tiszai zöldár sajnos „menetrendszerűen" eltörölte a folyó szakadásos partfalaiban az idei első költés partifecske telepeit.
Szöveg: Orbán Zoltán
Fotók: Dr. Szép Tibor
Az emelkedő víz kétféleképpen veszélyezteti a fészeküregeket: egyrészt elönti a lyukakat, másrészt leomlasztja a partfalakat. Különösen az utóbbi esetben és éjszaka fordul elő, hogy a leszakadó partoldal a pihenő öreg madarakat is elpusztítja.
A zöldáras években – a víz visszahúzódásáig – a tiszai partifecskék csak a folyótól kisebb-nagyobb távolságra lévő homokbányákban tudnak fészkelni, itt kezdhetnek pótköltésbe, illetve a későn jövők az első költésbe.
Az általában alacsony kora nyári-nyári vízállás mellett a partifecskék akár 3–4 méter magas szakadó partfalakban költhetnek a Tiszán; a legnagyobb telepen akár 5–7 ezer madárpár is. Az átlag hat évente bekövetkező zöldár magas vízállása elönti a több méter magas falak legfelső régiójában lévő üregeket is fészkestől, tojásostól, fiókástól.
Az ár másik pusztító hatása az alámosódó, átnedvesedő partfalak leszakadása. Itt a rövidebb járatok teljes egészében megsemmisültek, a részben leszakadtak pedig a ragadozók (szürke gém, róka, nyest, patkány, menyét) számára könnyen hozzáférhetővé váltak. A partfal leszakadása jó esetben „csak” a tojásos fészekaljakat semmisíti meg, de az is előfordul, hogy az üregben éjszakázó szülőket is agyonnyomja a lezúduló föld.
Kapcsolódó cikk:
Zöldár pusztítja a tiszai partifecske-fiókákat