Beszámoló a tiszai zöldár partifecske pusztításáról

Szöveg: Orbán Zoltán
Fotók: Dr. Szép Tibor

Az emelkedő víz kétféleképpen veszélyezteti a fészeküregeket: egyrészt elönti a lyukakat, másrészt leomlasztja a partfalakat. Különösen az utóbbi esetben és éjszaka fordul elő, hogy a leszakadó partoldal a pihenő öreg madarakat is elpusztítja.

A zöldáras években – a víz visszahúzódásáig – a tiszai partifecskék csak a folyótól kisebb-nagyobb távolságra lévő homokbányákban tudnak fészkelni, itt kezdhetnek pótköltésbe, illetve a későn jövők az első költésbe.

Az általában alacsony kora nyári-nyári vízállás mellett a partifecskék akár 3–4 méter magas szakadó partfalakban költhetnek a Tiszán; a legnagyobb telepen akár 5–7 ezer madárpár is. Az átlag hat évente bekövetkező zöldár magas vízállása elönti a több méter magas falak legfelső régiójában lévő üregeket is fészkestől, tojásostól, fiókástól.

Az ár másik pusztító hatása az alámosódó, átnedvesedő partfalak leszakadása. Itt a rövidebb járatok teljes egészében megsemmisültek, a részben leszakadtak pedig a ragadozók (szürke gém, róka, nyest, patkány, menyét) számára könnyen hozzáférhetővé váltak. A partfal leszakadása jó esetben „csak” a tojásos fészekaljakat semmisíti meg, de az is előfordul, hogy az üregben éjszakázó szülőket is agyonnyomja a lezúduló föld.

MME

Kapcsolódó cikk:
Zöldár pusztítja a tiszai partifecske-fiókákat