Elégedetlen a WWF
A WWF közleményben tiltakozik az ellen, hogy ismeretlen javaslatok szerepelnek a hazánk vizeinek védelméről szóló tervben.
Hazánk vízgyűjtő-gazdálkodási tervét 2009. december 22-én hozták nyilvánosságra, és – a szakmai egyeztetések lezárulta után – idén márciusban véglegesítették. A tervet számos érdekcsoport kommentálta, sok kritika elhangzott róla, míg végül a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium terjesztette a kormány elé.
Az érdekeltek és érdekcsoportok a társadalmi véleményezés lehetőségét kihasználva számos javaslatot fogalmaztak meg a tervvel kapcsolatban, aminek eredményeként valamelyest közeledett a terv készítőinek és az érintett társadalmi csoportoknak és szakmai testületeknek az álláspontja. A kormányhatározatban azonban a véleményformálásra alkalmat adó társadalmi egyeztetést követően váratlan fordulatként aprónak tűnő, de jelentős változás történt.
A most közzétett és véglegesített tervben ugyanis az intézkedési javaslatok között szerepel a fenékküszöbök, fenékgátak átépítése, amely a folyómedrek fenékszintjének megemelését, vízfelszín alatti gátak építését jelenti. Ezek az intézkedések semmilyen korábbi szakmai vagy társadalmi konzultációra bocsátott dokumentumban sem szerepeltek. A WWF Magyarország ezt azért tartja aggasztónak, mert ezek a megoldások olyan vitás esetekben kerülnek elő, mint például a Szigetköz vízpótlása.
„Megengedhetetlen, hogy bármilyen lobbi-csoport a természetvédelmet megkerülve, az egyeztetések lezárulása után építsen be ilyen intézkedéseket a tervbe. Ez az egész eddigi egyeztetési folyamat hitelét rendíti meg.” – fogalmazott Figeczky Gábor a WWF igazgatója.
A WWF Magyarország más szempontból sem elégedett minden tekintetben a vízgyűjtő-gazdálkodási tervvel, mert az nem hangsúlyozza kellőképpen a szükséges és lehetséges reformokat. A terv a vizek jó minőségi és mennyiségi állapotának elérése érdekében a vízfolyások medrében és közvetlen környezetében javasol olyan intézkedéseket, melyek eltérnek az eddigi gyakorlattól, de nem képviseli következetesen a napjainkban elvárható korszerű szemléletet. Megfelelő reformokkal ugyanis új megoldásokat lehetne találni a vízvisszatartásra, az ökológiai szempontoknak megfelelő tájhasználat-váltásra, a természetes élőhelyek jó állapotának elérésére.
„Mindezekkel együtt a terv tartalmaz jó elemeket, de az nem elfogadható, hogy az intézkedési programok között az összes arra hivatott grémium, köztük az Országos Vízgazdálkodási Tanács elé terjesztett tervváltozatot egyszer csak felülírják, és az érintettek a kormányhatározatban találkoznak benne teljesen új elemekkel.” – emelte ki a WWF vezetője.
Kapcsolódó cikkek: