Júlia, Rita, Emil2025. május 23., péntek
Természet

Tisza-tó: öntözővíz-tározóból lett turistaparadicsom

2010.07.30.Admin
National Geographic Magyarország

Vízerőműnek és öntözővíz-tározónak épült, de a befejezettlenül maradt Tisza-tó hazánk egyik legnagyobb turistaparadicsoma és igen értékes vizes élőhely, ramsari terület lett.

Az előző részben képgalériát mutattunk a Tisza-tóról, sokak kedvelt nyaralóhelyéről. Most lássuk a történetét.

1973-ban adták át a Kiskörei-vízlépcsőt, öt évre rá pedig befejeződött a második ütemű duzzasztása, vagyis ekkor alakult ki a Tisza-tó mai mérete. A Tisza-tavat – korábbi nevén Kiskörei-víztározót – eredetileg mezőgazdasági, energiatermelési és ipari vízigény kielégítésére tervezték. Az idegenforgalom (vízi sport) csak az utolsó helyen állt a kiemelt funkciók sorában.

Az eredeti tervek szerint három ütemben készült volna el a tározó. A harmadik ütemben a tó vízszintjét a maihoz (1978-as szinthez) képest mintegy 1, 5 méterrel tovább növelték volna. Ez a lépés nem a műszaki feltételek hiánya, hanem a természetvédelem előtérbe kerülése, valamint a mezőgazdasági vízigények növekedésének elmaradása miatt hiúsult meg. Az 1978-as elárasztás után ugyanis fokozatosan igen változatos, mozaikos víztest és vízi ökoszisztéma alakult ki.

A magyarországi tavakkal ellentétben nem egyetlen nagy nyílt vízfelület jellemzi a tavat, hanem változatos vízmélységű, szigetekkel, csatornákkal, holtágakkal szabdalt átfolyásos tóról van szó, amely hasonlít a terület 19. századi folyószabályozás előtti állapotára. A feltöltés után fokozatosan megjelenő vízi élővilág hihetetlen gazdagsága, a természetvédelem felértékelődése valamint a gazdasági tényezők is amellett szóltak, hogy ne valósuljon meg a harmadik ütem. Ennek során ugyanis egységes, nyílt vizű tó jött volna létre, amelynek legfeljebb a part menti szakaszán lenne nádas és vízi növényzet.

A fentiek fényében egy 1993-ban hozott kormányrendelet előtérbe helyezte a természetvédelmi és turisztikai funkciót. A korábban prioritást élvező mezőgazdasági és ipari vízkivétel a mezőgazdaság leépülése, valamint a térség tervezett iparosításának elmaradása miatt háttérbe szorult.

Vadregényes vízi világ védett értékeket rejt

A tó területe napjainkban a nyári feltöltéskor 127 km2, ebből 104 km2 vízfelület (amelyből 62 km2 nyílvíz, 42 km2 pedig vízinövényzettel benőtt), a fennmaradó 23 km2 terület pedig sziget, félsziget. A középvonala mentén 33 km hosszú Tisza-tó Poroszló és Tiszafüred között a legszélesebb: 6, 6 km. A Tisza-tó messze nem egy szokványos duzzasztott tó arculatát mutatja. A változtatható vízszint, a terelőgátak, csatornák, holtágak, szigetek igen változatos, vadregényes vízi világot teremtenek, amely nem csak az élővilág számára, de az ökoturizmusnak is kedvező.

A tó északi része a Valki- valamint a Poroszlói-és Sarudi-medence egy része ramsari terület. A Tiszavalki-medence egyes részei csak külön engedéllyel, kutatási céllal látogathatók. A Poroszlói-medencében létrehozott Tisza-tó sétány, amely nem más, mint egy lábakon álló sétahíd, egész évben nyitva áll a nagyközönség előtt, és lehetőséget nyújt a madárvilág megfigyelésére. A tó északi része elsősorban az ökoturizmusnak, madármegfigyelésnek nyújt teret.

 Forrás: KÖTIKÖVIZIG

Forrás: KÖTIKÖVIZIG

Itt egyéni vagy akár a nemzeti park szakemberei által kísért vízitúrákon is részt lehet venni. Meglepő módon a tó télen gyalogtúrázásra is alkalmas, ugyanis ősszel annyira lecsökkentik a vízszintet, hogy keményebb tél esetén a fagyott tófenéken és sekélyvizű befagyott részeken szervezett gyalogtúrákat lehet indítani. Délen az Abádszalóki-medence viszont a tömegturizmus helye, itt motorcsónak használata is megengedett. A horgász-turizmus pedig az egész tavon népszerű.

Az elmúlt években jelentős fejlődés ment végbe a turisztikai szolgáltatások (szálláshelyek, vendéglátóipari egységek) terén. 2006-2007-ben ROP pályázat keretében megépült a tavat szinte körbeérő mintegy 55 km hosszú kerékpárút Tiszafüredtől Poroszlóig.

Veszélyt jelent a távolról érkező szennyezés

A tó vízminőségét a Tiszán érkező víz állapota határozza meg. A felső szakasz vízgyűjtő területén lévő állattartó telepek, ipari létesítmények, bányák és a kommunális szennyezések gyakran okozhatnak gondot a Tisza magyarországi szakaszán, erre extrém példa a 2000-ben bekövetkezett cianidszennyezés. Nagyobb áradáskor tovább növeli a gondot a felsőbb partszakaszról bemosódó illegálisan lerakott hulladék. A folyóhoz képest a Tisza-tó kedvezőbb helyzetben van, ugyanis tó feltöltését biztosító zsilipek lehetővé teszik, hogy a fentről érkező szennyezett vizet kizárják a tóból, kivéve a nagyobb áradásokat, ilyenkor ugyanis a zárt zsilipek mellett a szigeteket meghágva, de mintegy természetes szűrőmezőn jut be a víz a medencékbe.

 Forrás. KÖTIKÖVIZIG

Forrás. KÖTIKÖVIZIG

A tó déli részén, a népszerűbb strandokkal rendelkező településeken, nyáron többszörösére duzzad a települések lakossága és a szennyvíztermelés. Például Abádszalók lakossága strandszezonban mintegy 5000 főről akár 20 ezer főre is nőhet hétvégenként. A szennyvíz viszont nem jelent terhelést a tónak, ugyanis a települések nagy része csatornázott, néhány helyen pedig most épül a csatornahálózat, a tisztított szennyvizet, pedig Kisköre alatt engedik a Tiszába.

Kicsi az öntözővíz-kitermelés

A tó eredeti fő funkciója vagyis az öntözővíz biztosítása máig megmaradt, bár a tervezetthez képest jóval kisebb szerepet tölt be. A környező terület vízellátása a Jászsági- és a Nagykunsági-öntözőcsatornán keresztül történik, de ezek kihasználtsága ma már csak 10 illetve 40 százalék. Nagy előnye viszont a nagykunsági rendszernek, hogy ökológiai vízpótlás biztosítható a Körös-völgy folyóiba gravitációs úton, a nyári aszályos napokon, amikor egyébként kevés vízmennyiség érkezik a Körösökön a hátoron túlról. Ipari célú vízkitermelés az eredeti tervekkel ellentétben nincs.

Viszont a Kiskörei-vízerőmű energiatermelése a tervezetthez hasonló mértékű. Az erőmű energiatermelése 100 millió kWh körül van évente, de nagy árvizes években ez alatt marad (ugyanis ekkor a magas alvízszint miatt nem érhető el a 6-7 méteres optimális vízlépcsőmagasság, amely a turbinák maximális kihasználásához szükséges), de volt olyan év is, hogy az energiatermelés értéke elérte a 120 millió kWh-t. A duzzasztómű másik funkciója a hajók zsilipelése nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A teherhajó-forgalom ugyanis az 1980-as évek után jelentősen visszaesett, viszont megnőtt a kirándulóhajók száma.

 Forrás: KÖTIKÖVIZIG

Forrás: KÖTIKÖVIZIG

Szabályozzák a növényzet terjedését

A vízi növényzet gyors ütemű terjedése szintén gondot jelent, hiszen csökkenti a vízbe jutó fény és oxigén mennyiségét, ami kedvezőtlen feltételeket teremt a halak számára. Ezért a szakemberek rendszeresen végeznek „aratást”, amellyel szabályozzák a növényzet által borított terület nagyságát, és megakadályozzák, hogy a nyílt víz irányába terjedjen. A hamarosan induló tórekonstrukció során a vízi növényzet szabályozására is sor kerül.

A 33-as főúttól északra lévő Valki-medence 1979 óta a Ramsari Egyezmény hatálya alá tartozik, a főúttól délre elterülő Poroszlói- és Sarudi-medence egy része pedig 1996-ban lett ramsari terület. Jelenleg a tározó mintegy kétharmada (70 km2) áll természetvédelmi oltalom alatt, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság kezelésébe tartozik. A védett növényfajok közül említést érdemel a sulyom, a fehér tündérrózsa, a tündérfátyol, a mocsári nőszirom, a nyílfű, vagy az ebszőlő csucsor. A nádasokban, sekély vizű területeken több mint 200 madárfaj fordul elő, többek között búbos vöcsök, bakcsó, vörös gém, üstökös gém, fekete gólya, kanalas gém; a ragadozó madarak közül a kerecsensólyom, a vándorsólyom és a réti sas. Gazdag a hal fauna is, az ötvennél is több halfaj között több védett faj található.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Légi felvételek a tiszai árvízről
  • Képgaléria: A misztikus Bodrogzug

  • Hozzászólások

    Alig 2 milliméter, de már védi a területét ez a hernyó

    Alig 2 milliméter, de már védi a területét ez a hernyó

    Egy frissen kikelt hernyócska különleges rezgő mozgással védi alig egycentis territóriumát.

    Újra láthatjuk jellegzetes rovaróriásunkat

    Újra láthatjuk jellegzetes rovaróriásunkat

    Az ikonikus megjelenésű, méretes nagy szarvasbogár sokak közkedvelt rovara, ám kifejlett egyedeivel csak rövid időszakig találkozhatunk.

    Ez Magyarország legnagyobb gyíkfaja

    Ez Magyarország legnagyobb gyíkfaja

    A faj hím egyedei a szaporodási időszak alatt különösen gyönyörűek.

    Ritka, veszélyeztetett madarak költenek az Alföldön

    Ritka, veszélyeztetett madarak költenek az Alföldön

    Márciusban tértek haza vándorlásukból, most fiókáik világrajöttét várják.

    Visszatért a természetbe a Budakeszi Vadasparkban felnevelt vadmacska

    Visszatért a természetbe a Budakeszi Vadasparkban felnevelt vadmacska

    Az elárvult Merlin tavaly nyáron került az intézményhez.

    National Geographic 2025. májusi címlap

    Előfizetés

    A nyomtatott magazinra,
    12 hónapra

    22 200 Ft

    Korábbi számok

    National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlapNational Geographic 2025. márciusi címlapNational Geographic 2025. áprilisi címlapNational Geographic 2025. májusi címlap

    Hírlevél feliratkozás

    Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

    Kövess minket