Országút épül a Serengetin keresztül

A tanzániai kormány által jóváhagyott terv szerint országút szeli át Kelet-Afrika legnagyobb és leghíresebb természetvédelmi területét. A beruházás a vadállatok éves nagy vándorlását is veszélybe sodorhatja.
A Mara folyón való, illetve a kenyai Masai Mara rezervátum és a tanzániai Serengeti Nemzeti Park közötti rendszeres átkelés a földkerekség egyik legnagyobb állatvándorlása. Minden év júliusában, a száraz évszak beköszöntével mintegy kétmillió gnú, zebra és Thomson-gazella hagyja el a Serengeti-fennsík területét, hogy eljusson a kenyai oldalon található Masai Mara természetvédelmi terület frissebb, lédúsabb fűvel borított legelőihez, ahonnan októberben indulnak vissza Tanzániába. Az állatok vonulása mindkét ország egyik legnagyobb idegenforgalmi látványossága, érdeklődők százezreit vonzza.
A tanzániai kormány által jóváhagyott tervezet szerint a 480 kilométer hosszú jövőbeni országút 53 kilométer hosszan át szelné át a Serengetit, illetve azt a csapást, amelyen az állatok átvonulnak. A kormány júniusi bejelentése arról, hogy országutat épít a Serengetin keresztül, amelyet az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO 1981-ben természeti világörökségnek nyilvánított, azonnal nemzetközi felháborodást váltott ki. Természetvédelmi és idegenforgalmi szervezetek emelték fel szavukat a terv ellen, de a világhálón is megmozdultak a természetbarátok: egy internetes oldalon 3900 tiltakozó aláírás gyűlt össze, a Facebook közösségi portálon több mint 14 600 fős protestáló csoport alakult.
Richard Leakey kenyai környezetvédő szerint az országúttal nemcsak az a baj, hogy akadályt képez, és sok állatot elgázolhatnak, hanem megkönnyíti az orvvadászatot, és a forgalom miatt gyorsabban elterjedhetnek a nem őshonos, betolakodó növények, valamint az állatbetegségek.
A tervezett országút (pirossal jelölve) keresztezi a természetvédelmi területet. A zölddel jelölt alternatív út délről szegélyezi a Serengetit.
A Serengeti Nemzeti Parkot anyagilag támogató és vezetésével szorosan együttműködő majna-frankfurti természetvédelmi szervezet, a The Frankfurt Zoological Society (FZS) szintén hevesen bírálta az elképzelést. „Mivel Afrikában óriási ütemben bővül a kereskedelem, a forgalom néhány éven belül jelentősen növekedni fog, emiatt teherautók százai haladnak majd át naponta a Szerengetin” – hangsúlyozta közleményében a szervezet. Az FZS alternatívaként egy olyan útvonalat vázolt fel, amely délről szegélyezné a nemzeti parkot: „ötször annyi embernek válna hasznára, mint a tervezett országút, és ugyanúgy alkalmas lenne a nagy regionális központok összekapcsolására”.
A tanzániai hatóságok azonban mindenáron ragaszkodnak a jelenlegi tervhez, és már 2012 elején hozzáfognak az országút megépítéséhez. Jakaya Kikwete tanzániai elnök, aki nemzetközileg elismert környezetvédő, legutóbbi, júliusban elhangzott beszédében védelmébe vette a kormányt. „A kabinet arra törekszik, hogy bármilyen időjárási körülmények között használható utakkal kösse össze az ország minden térségét, és az érintett övezetnek a népessége is megérdemli a jó infrastruktúrát” – jelentette ki. Hangsúlyozta, hogy az országút Serengetin áthaladó szakasza kavicsos lesz, és a megvalósíthatósági tanulmányok szerint nem befolyásolja majd a „nagy vándorlást”.
Zebrák és gnúk vonulnak a síkságon – egyelőre akadálytalanul. (Forrás: Wikipedia)
A kormány a környezetvédőket ostorozza azért, mert nem törődnek a Tanzánia északkeleti részén lakókkal, akiknek most több mint 400 kilométert kell kerülniük, ha el akarnak jutni az ország gazdasági fővárosába, Dar es-Salaamba. Leakey azonban fenntartja álláspontját. „Ha nem lenne más alternatíva, el lehetne fogadni az elnök érvelését, de így felmerül a gyanú, hogy a tanzániai kormánynak valami homályos érdeke fűződik a jelenlegi tervhez” – fogalmazott.
Kapcsolódó cikk:
A Serengetit is kiszáradás fenyegeti