A WWF jelentése a Vörösiszap-árról
A WWF Magyarország munkatársai tegnap a helyszínre utaztak, hogy felmérjék a helyzetet és a megoldási lehetőségeket. Az élővilágban bekövetkezett károk egyelőre felbecsülhetetlenek.
MInt ismeretes, hétfőn körülbelül 1 millió köbméter vörösiszap és lúgos víz keverék öntött el 6 települést, amikor az Ajkai Timföldgyár tározójának sarokeleme átszakadt. Az erősen mérgező anyag mintegy 40 km2 területet borított be veszélyeztetve az emberi életeket, felszíni és felszín alatti vizeket, valamint a terület élővilágát.
Az biztos, hogy a vörös iszap áradat gyakorlatilag egybefüggő Natura 2000 védett területen vonul majd el. Így a természeti károk nemzetközi szinten is kiemelt jelentőséggel bírnak.
A kiömlött anyag mellett további veszteségekre lehet számítani, ugyanis a lúgot semlegesítő anyagok is mérgezőek lehetnek az állatokra és a növényekre. Néhány faj azonnali pusztulása következett be, másoknál a mérgezés illetve a nehézfémek felhalmozódása jelentkezhet hosszabb távon.
A helyzet kísértetiesen hasonlít a 2000-ben bekövetkezett tiszai cianid-szennyezésre. 10 évvel ezelőtt két hullámban érte el a cianid-szennyezés a Tiszát, először cianid-szennyezett víz ömlött ki a Baia Mare gyűjtőmedencéből, majd pedig cianiddal és nehézfémekkel szennyezett iszap került a Tiszába.
Vörösiszappal elöntött szántóföld. Az ár nagy sebességgel érkezett.
A két szennyezésnek, a cianidnak és a nehézfémnek különböző hatásai vannak. A cianid azonnal elpusztítja azokat az élőlényeket, amelyekkel kapcsolatba kerül, majd az árral együtt elvonul. A nehézfémek azonban beivódnak a talajba és a növényekbe, hatásuk pedig hosszabb távon érzékelhető, de hatásuk nem kevésbé súlyos, mint a cianidé. A nehézfém-szennyezés évtizedekig a talajban maradhat és olyan súlyos következményei lehetnek, mint például a növekedési- és szaporodási rendellenességek.
Egyes fajok – például a környezetszennyezésre rendkívül érzékeny folyami rák – azonnal elpusztultak.
A szennyezés nehézfém-tartalma ezért a mostani vörös iszap katasztrófa esetén is kulcskérdés.
A 2000-es tiszai katasztrófában a vízi élőlények a gerincteleneken kívül teljesen kipusztultak, szerencsére a vidrák és a madarak még idejében el tudtak menekülni az ár elől.
A mostani katasztrófa súlyossága már most érezhető, azonban a természetben keletkezett kár csak később becsülhető fel.
A szennyezést az érintett vízi élővilág jelentős része előreláthatólag nem fogja túlélni, ezt a Marcal folyó halállományának pusztulása is mutatja. A cianid szennyezéshez hasonlóan azonban később az egyes fajok vissza tudnak majd térni, a megmaradt populáció képes lesz visszanépesíteni a területeket, azt azonban a szakértők sem tudják, mindez mennyi időt vesz majd igénybe.
A WWF Magyarország megbízott igazgatója, Figeczky Gábor a helyszínen az alábbiakat tapasztalta:
Négy napja még otthon volt…
Olczer József kolontári lakos a katasztrófát következőképpen mesélte: „A cipőm tele lett sárral, majd egy pillanat alatt, mire én felértem a 9 lépcsőfokon a teraszra, a víz már fent állt. Felálltam egy asztalra és onnan néztem a hullámzást.”
Kora délután a zagy kitörésének helyszínére is beléphettek már a helyszínen lévők. A Marcal folyóba jelenleg is zajlik több helyszínen a gipsz adagolása. Egyes szakértők szerint ennek hatása megkérdőjelezhető.
Gipszet öntenek a Marcalba
A katasztrófa helyszínét lokalizálták, több kis gáttal vették körbe a szakadás helyét.
A megmaradt állatok begyűjtése folyamatosan zajlik, a pirosra festett, opálos szemű házi kedvenceket talicskában hordozzák, miután sérüléseik a mozgásban is gátolják őket. Nem jobb a helyzete a haszonállatoknak sem, a vadállományban a károkat pedig még megközelítőleg sem tudhatjuk.
Ez a kutyus megmenekült (?)
A helyiek folyamatosan kapják a segélycsomagokat. Nagy szükség van a gumicsizmára, ruhákra, pelenkára, citrom- és ecetsavra, más tárgyjellegű adománynak ebben a fázisban viszont kevés haszna van.
A helyi lakosok reményvesztetten igyekeznek menteni, amit még lehet, jelenleg többségük azt állítja, sohasem kíván visszatérni egykori lakóhelyére.
Antal Alexa
WWF Magyarország