Félix, Előd, Annamária, Annabella2023. június 09., péntek
Természet

Páviánok és galambok elképesztő memóriája

2010.10.19.Admin
National Geographic Magyarország

Kísérletekkel igazolták, hogy a galambok és a páviánok több száz képre emlékeznek legalább egy évre visszamenőleg.

A kísérletben részt vevő galambok egy ötéves időszak alatt képesek voltak megjegyezni és fölidézni 800–1200 fotót, mielőtt diónyi agyuk elérte végső kapacitását.

A vörös páviánokat három és fél évig vizsgálták. A nagy majmok 3500–5000 képet jegyeztek meg, és agyuk sosem „telt be”.

A kísérleteket Joel Fagot, a marselle-i Kognitív Idegtudományi Mediterrán Intézet kutatója végezte amerikai kollégájával, Robert Cook pszichológiaprofesszorral, a bostoni Tufts Egyetem munkatársával.

A galambok és a páviánok megtanulták egy válaszreakcióval társítani a képeket: a madarak a képernyőn mutatott kép bal vagy jobb oldalát csipkedték csőrükkel, a páviánok pedig botkormánnyal mozgattak egy kurzort a bal, illetve a jobb oldalra. A helyes választ (amelyet önkényesen rendeltek hozzá minden képhez) ennivalóval jutalmazták, a helytelen választ rövid késleltetés követte, mielőtt áttértek a következő képre.

A napok multával egyre több megtanulni való képet mutattak az állatoknak. E képek tesztelése lehetőséget adott a kutatóknak a hosszú távú memória felmérésére.

A képekre visszaemlékezést illetően a galambok teljesítménye nagyjából ezer kép megmutatása után kezdett hanyatlani. A páviánok emlékezési teljesítménye még 3500 kép megjegyzése után sem mutatott jelentős romlást.

Ugyanaz a folyamat

A galambok és a páviánok egyaránt gyorsan reagáltak az ismert képekre, ami arra utal, hogy a hosszú távú memóriájuk hasonlóan szerveződik. Ez azt jelenti, hogy az állatok bármely szükséges emlékhez bármikor ugyanolyan gyorsan képesek hozzáférni egészen addig, amíg az emlék feledésbe nem merül.

„Amikor tudták a választ, rögtön tudták” – mondta Fagot. Amikor azonban az állatok elfelejtettek egy képet, a jelek szerint ez nem volt rögtön egyértelmű számukra. „Néhány képnél bizonytalankodtak, keresgélniük kellett az emlékeik közt, és ez időt vett igénybe. Amikor tévednek, a válaszidejük hosszabb, mint amikor tudják a megoldást” – tette hozzá a kutató.

A két fajnál az emlékezésben és a memóriafolyamatokban megfigyelhető hasonlóság arra utal, hogy az alapvető agyi mechanizmusok korán kialakultak az élet története során. A tanulmány szerzői, Fagot és Cook szerint a növekvő memóriakapacitás valószínűleg hozzájárult a magasabb intelligencia – az összetettebb kognitív feladatok megoldási képességének – kifejlődéséhez.

A nagyobb kapacitás a tárolt emlékek számára például lehetővé tette, hogy az agy kapcsolatot teremtsen e tapasztalatok között és fölismerje azokat a mintákat, amelyek révén kialakulhatott az elvont gondolkodás.

Fagot úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy a kísérletek demonstrálják: „a memóriakapacitás bővült az evolúció folyamán és ez általában véve valószínűleg tükrözi az intelligenciát”.

Gondoskodó nyolclábú anyák

Gondoskodó nyolclábú anyák

Lassan beköszönt a nyár. Langyos tavaszi szellő söpör végig a tiszasasi futballpálya csupasz talajfoltokkal tarkított gyepén. A fűcsomók között ujjnyi vastag lyukak tátonganak, a szegélyükön csillogó selyem pedig azt jelzi, hogy az üregeket különös lények lakják.

Fenyőligetek veszélyeztetett hüllője

Fenyőligetek veszélyeztetett hüllője

Egy fajmegőrzési program keretében engedik szabadon a Pituophis ruthveni óriáskígyófajt a Louisiana állambeli Kisatchie természetvédelmi területen.

Rovarbeporzásúak lehettek az első virágok

Rovarbeporzásúak lehettek az első virágok

Egy új kutatásban arra jutottak, hogy legalább 140 millió éve, amióta az első virágport tartalmazó virágok létrejöttek, rovarok gondoskodtak a pollenjük terjesztéséről.

Hogyan menthetjük meg a korallzátonyokat?

Hogyan menthetjük meg a korallzátonyokat?

Egy új elemzésből kiderült, hogy a klímaváltozás elleni jelentős tettek nélkül sehogyan.

Az éjjeli beporzóink is védelemre szorulnak

Az éjjeli beporzóink is védelemre szorulnak

Az éjszakai beporzókat legalább úgy kellene védeni, mint a méheket (háziméheket), hisz az ökoszisztéma-szolgáltatásban az ő szerepük is jelentős.

National Geographic 2023. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

16 500 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket