50 éve a csimpánzok között
Ifjú és lelkes állatbarát vert tábort 1960-ban a tanganyikai Gombe-patak Vadrezervátumban. Jött, hogy végre ne csak állatkertben, hanem az ősvadonban figyelhesse az emberszabású majmokat. Jane Goodall azóta is a csimpánzok kutatásának és védelmének él.
Írta: David Quammen
Kevesen tudnánk megmondani, melyik a döntő pillanat, amikor elindulunk a sors által kijelölt úton. Jane Goodall pontosan emlékszik élete döntő perceire. A dátum: 1960. június 14. Aznap reggel lépett Jane először a Tanganyika-tó keleti peremét szegélyező kavics födte partra, az akkoriban még Gombe-patak Vadrezervátumnak nevezett kicsiny területre, amelyet 1943-ban helyezett védelem alá a brit gyarmati kormány. Sátor, néhány bádogtányér, egy fületlen bögre meg egy ütött-kopott látcső – ez volt Jane minden cókmókja. Kétfős csapattal vágott neki az útnak: Dominic, a fekete szakács mellett vele volt édesanyja is. Barátai vették rá a mamát, hogy menjen el Jane-nel, mert nagyon féltették a lányt Tanganyika vadonától.
Jane Goodall azért érkezett, hogy megfigyelje a vadon élő csimpánzok életét – vagy legalábbis kísérletet tegyen rá. Aki csak felületesen ismerte, arra számított, hogy a lány gyorsan kudarcot vall. Louis Leakey őslénykutató azonban, aki Nairobiban megbízta a feladattal, úgy érezte, Jane-nek sikerülhet a lehetetlen.
A környéken halászó helyiek szárazra segítettek a csónakkal érkező társaság holmiját. Jane és édesanyja a tábor rendezésével töltötte a délutánt. Azután öt óra tájban valaki jelentette, hogy csimpánzt látott. „Hamarosan meg is találtuk” – írta este Jane a naplójába. Ám a csimpánz csak messziről vetett rájuk egy szórakozott pillantást. „Ahogy meglátott bennünket, rögtön eltűnt szem elől. Hiába kaptattunk föl a szomszédos dombra, többé nem láttuk.” Jane ugyanakkor egy közeli fán néhány meghajlott, összesimuló ágra lett figyelmes. Ott és akkor vetette papírra a csimpánzok fészkéről szóló első megfigyeléseket. Ezekből a feljegyzésekből bontakozott ki a modern terepbiológia egyik legnagyobb jelentőségű, máig gazdagodó története: a gombei csimpánzok kutatása.
Olyanok voltak azok a régi idők, mint valami tudományos tündérmese. Amikor belevágott a csimpánzok vizsgálatába, Jane-nek nemhogy szakmai múltja, de még egyetemi végzettsége sem volt. Az apa nélkül, szerény anyagi körülmények között felnőtt, titkárnőképzőt végzett angol leányzó azonban éles eszű volt és eltökélt, s ami ugyanilyen lényeges: imádta az állatokat.
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2010. novemberi lapszámában.
Tűlevelű erdők madara
Pár évvel ezelőtt sokat kirándultunk a Bükkben, ott is a magasabb régiókban. Mesés májusi hajnalokon vagy szeptemberi reggeleken Bánkútról ereszkedtünk le a Nagy-mezőre. Itt fent, a nagy lucfenyős erdőben mindig megütötte fülünket a kormosfejű cinege (Parus montanus) „zsé-zsé-zsé-zsé” hívogatója.
Különös különbségeket eredményez a dingókerítés
Ausztrália híres dingókerítésének két oldalán élő kenguruk közt különös különbségeket tárt fel egy új kutatás.
Újabb madárbiztos kukák a fővárosban
Ismert jelenség, hogy
Útjelzőt épít magának egy hangya
Egy sivatagi hangya extra magasra építi a fészkénél lévő dombot ha nincs más látható útjelző a környezetében, így az élelmet gyűjtő dolgozók könnyen és gyorsan hazatalálnak.
A legtöbb hal hidegebb vízbe költözik
Egy új kutatásból kiderült, hogy az óceánok halai a klímaváltozásra adott válaszként közelebb költöznek a hidegebb, sarkvidéki, illetve mélyebb vizekhez.
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
