Egyre erősebb a globalizáció az állat- és növényvilágban

Big Mac Pekingben, Wal-Mart Brazíliában, South Park Magyarországon. Ez a globalizáció, a modern kultúra, életvitel homogenizálódása.

De nem csak az emberi társadalom lesz egyre globalizáltabb, a biológusok szerint az állatvilágban is hasonló trendek mutatkoznak. Az emberi beavatkozásnak köszönhetően néhány állat- és növényfaj a világ egyre távolabbi szegletébe jut el, legtöbbször az endemikus fajok rovására. A természetvédők körében egyre nagyobb aggodalomra okot adó folyamatot biotikus homogenizációnak nevezzük.

Leginkább a helyi családi vállalkozásokat megfojtó nagyvállalatok nemzetközi terjeszkedéséhez hasonlíthatnánk ezt a folyamatot. Az élővilág is eljut lassan abba a korba, amikor világszerte ugyanazok a fajok fordulnak elő, a fajlista azonban meglehetősen rövid. Burjánzó gyomnövények, tenyésztett halak, a városok rágcsálók, elmés madarak és inváziós puhatestű fajok szerepelnek majd e listán. Óriási veszteség ez a Föld számára, és csak magunkat hibáztathatjuk miatta.

A vándorló puhatestű
Az endemikus élővilágra az egyik legnagyobb veszélyt az inváziós fajok jelentik, amelyek a globális közlekedésnek és kereskedelemnek köszönhetően ma már szinte mindenhova eljutnak.

Az édesvízi táplálékláncokat fenyegető vándorkagyló például Kelet-Európából hajókon, vitorlákon jutott el Nyugat-Európába, majd Észak-Amerikába. Angliában a vándorkagylót a közelmúltban az egyik legnagyobb kockázati tényezőnek kiáltották ki. Amellett, hogy veszélyt jelent az őshonos kagylófajokra, feltűnése hátrányos a vízimadarak és a halak számára is. Eltömíti a vízvezetékeket, és tetemes károkat okoz a hajók, kikötők, erőművek számára. Statisztikák szerint az amerikai vállalatok évente körülbelül három milliárd dollárt költenek a vándorkagyló visszaszorítására.

Inváziós fajokra a növényvilágban is akad bőven példa. A Japánból származó hírhedt kúszónövény, a kudzu például naponta akár 30 centimért is képes nőni, megfojtva ezzel a környezetében élő többi növényt. Nem meglepő, hogy a növény magyar elnevezése japán fojtóbab.

Győz az eszesebb?
Egy-egy régió biológiai sokféleségét a globális közlekedésnél is jobban befolyásolják a földhasználatban bekövetkező változások. A városok hasonló terjeszkedése, a természetes élőhelyek fogyatkozása, a művelés alá vont földek megegyező kezelése ugyanazoknak a fajoknak kedvez világszerte. E fajok közé tartoznak a csótányok, a varjak, a patkányok, a mosómedvék, a vörös rókák és a különféle szarvasok.

Egy közelmúltban végzett brit kutatás feltárta, hogy az intenzív mezőgazdaság és földhasználat, valamint az élőhely, a táplálékszerzési lehetőségek beszűkülésének hatásaként jelentősen megnőtt a relatíve nagyobb aggyal rendelkező madárfajok állománya. Míg az elmúlt negyven évben a fogoly populáció 75 százalékkal fogyott, a szarkák állománya több mint 70 százalékkal nőtt.

Úgy tűnik tehát, hogy a nagyobb agyú madarak könnyebben tudtak alkalmazkodni a változó körülményekhez. A biológusok szerint a madarak az urbanizáció okozta biotikus homogenizáció legszembeszökőbb példái. A nagyvárosoktól a távoli kisvárosokig galambokat, seregélyeket, varjakat, szarkákat szinte mindenütt találunk.

Standard fajok
Ugyancsak érdekes trend az egyes fajok standardizálódása, azaz az a folyamat, ahogy a tenyésztett fajok kiszorítják a lokális változatokat.

Ilyen faj például a barna pisztráng: a halastavak népszerű hala ugyanis Európában a vadon élő állományt már szinte teljesen kiszorította. A tenyésztett pisztráng azonban szinte kizárólag atlanti-óceáni eredetű, és szétterjesztésének köszönhetően a dél-európai folyókban élő endemikus pisztrángállományok jelentősen megfogyatkoztak. Hasonló folyamat játszódik le a lazacoknál is. A Norvégia és Skócia lazactelepeiről kiszabaduló egyedek a vadon élő atlanti lazac rovására terjeszkednek.

A biotikus homogenizációval, a sokszínűség eltűnésével nem csak az élővilág lesz szegényebb, hanem a mi életminőségünk is csökken.