Eldőlt a dunakeszi tőzegláp sorsa?

2010. november 9-én hatósági helyszíni szemlét tartott a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség a dunakeszi tőzegláp nyugati részén...
Emlékezetes, hogy 2003-ban az akkori tulajdonos kettéosztotta a lápot, és a szárazabbnak tűnő nyugati részéről a Duna-Ipoly Nemzeti Park egykori igazgatója kimondta, hogy nem minősül lápnak. Az Auchan első lépésben ezt a területet vásárolta meg, és ide tervezte az újabb, összesen 46.000 négyzetméter alapterületű áruházegyüttest, amely IKEA-ból, KIKA-ból és elektrotechnikai áruházból állna.
Később megnőtt az étvágy, és a természetvédelem gyengeségét kihasználva a láp keleti részének védettségét is töröltették a földhivatalban, majd hiába indult meg 2006-ban civil szervezetek kezdeményezésére a láp kiterjedésének megállapítására irányuló eljárás, az 2009-ben azzal az eredménnyel zárult, hogy a dunakeszi tőzegláp nem is létezik, illetve közigazgatási eljárási okokból nem lehet foglalkozni a létével.
A civil szervezkedés és a sajtó hatására végül 2010 elején vett fordulatot az ügy. A Természetvédelmi Főfelügyelőség megsemmisítette saját és az elsőfokú hatóság által hozott határozatokat, és újraindította azt az eljárást, amely a láp létét és kiterjedését hivatott megállapítani. Szeptember 28-án a terület keleti feléről állapították meg, hogy lápnak minősül, a tegnapi napon pedig a nyugati részt vette vizsgálat alá a hatóság a tulajdonos, az ügyfélnek minősülő civil szervezetek és a Jövő Nemzedékek Ombudsmani Hivatalának képviselői részvételével.
A tegnapi helyszíni szemle eredményeként megállapítást nyert, hogy a terület nagy része kielégíti azokat a törvényi kritériumokat, amelyek alapján lápnak kell tekinteni. A lápos részek között két keskeny, kissé kiemelkedő sáv húzódik, amelyek ugyan nem minősülnek lápnak, de szintén gazdag élővilágnak adnak helyet még annak ellenére is, hogy a terület tulajdonosai módszeresen törekedtek az őshonos növényzet elpusztítására mélyszántással és gyomfák betelepítésével. Az idegenhonos fajok szerencsére kipusztultak, és az eredeti élővilág – bizonyítva életképességét – visszahódította a területet.
Google-légifotó 2000-ből. A világító foltok jól mutatják a lápot tagoló szárazabb részeket; amelyeket az akkori tulajdonos felszántatott. Balra az Auchan építésének előkészítéseként végzett tereprendezés.
A tegnapi szemle eredményeként nemigen maradhat kétség afelől, hogy a dunakeszi tőzegláp védelemre érdemes érték, ahol építkezésnek semmi helye nincsen. A láp létének megállapítása döntő fordulatot jelent, és időszerűvé teszi, hogy az ügy egyes tanulságait megfogalmazzuk. A dunakeszi események is azt bizonyítják, hogy a civil szervezetek által biztosított kontroll a környezetvédelmi kérdéseket érintő beruházásoknál igen nagy jelentőségű. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy az Óceán-ároknak nevezett szennyvíz-elvezető csatorna tőzeglápba való beletereléséhez egyszer már hozzájárult a hatóság, és a nyilvánvalóan hibás döntést csak a Levegő Munkacsoport fellebbezése nyomán változtatták meg. (Az Auchan azóta újból beadta a kérést az elterelésre.) A láp létét tagadó másodfokú hatósági határozatot a Dunakeszi Tőzegtó Környezetvédelmi Alapítvány beadványa miatt kezdték felülvizsgálni. Összegezve ezeket az eseményeket, kijelenthetjük, hogy a civil szervezetek nélkül már régen belevezették volna a szennyvizet a „láthatatlan” lápba…
Hatósági helyszíni szemle a láp nyugati részén – ahol az áruházépületek állnának az Auchan tervei szerint. A hatalmas fűzfákat 2000-ben még az előző tulajdonos vágatta ki. 2003-ban és 2006-ban az Auchan ismételten levágatta a hajtásokat.
Kriska György – Sarkadi Márton
Korábbi cikkek: