Sarki lúd tojással a túlélésért

A globális felmelegedés megolvasztja a sarki jégtakarót, ez a változás pedig hatással van a térség élőlényeire is. A jegesmedvék védekezésképpen, hogy valamivel pótolják a táplálékot rákaphatnak a sarki ludak tojásaira.
A jegesmedvék általában a tengeren vadásznak fő táplálékukra, a fókákra, és akkor térnek vissza a szárazföldre, amikor a tavaszi enyhe időjárás megolvasztja azokat az úszó jégtáblákat, amelyek tetején a pihenni szoktak, és amelyre kirántják a levegőért felszínre úszó zsákmányukat. A klímaváltozás miatt azonban a tengeri jégtáblák évről-évre korábban kezdenek olvadni, ezért a medvéknek korábban kell a partra költözniük.
Robert Rocwell és Linda Gormezano biológusok egy korábbi tanulmányban már beszámoltak arról, hogy a kanadai Hudson-öbölben a jegesmedvék mintegy két héttel korábban tértek vissza a szárazföldre, mint ahogyan azt korábban tették, vagyis július közepe helyett már június végén. Ez a korai „partra szállás” a sarki ludak Hudson-öbölbeli fészekrakási és költési idejével esik egybe.
A sarki ludak tojásait általában a halfarkasok és a sarki rókák fogyasztják előszeretettel. De a falánkságukról híres jegesmedvék sem vetik meg ezt a táplálékot, megfigyelések szerint egy medve négy nap alatt több mint 800 tojást tört fel és evett meg.
Néhány tudós komolyan aggódni kezdett azon, hogy az éhes jegesmedvék telhetetlensége miatt veszélybe kerülhet vagy akár el is tűnhet a sarki lúd populáció.
Azonban egy, az Oikos szakmai portálon megjelent friss jelentésben Rockwell és csapata kimutatta, hogy a jelenleg igen termékeny madárpopuláció nincs veszélyben. Valójában ezek a tojások inkább értékes táplálék-kiegészítőként, táplálékforrásként szolgálhatnak a jegesmedvék számára, ha arra kényszerülnek, hogy korábban felhagyjanak a fókavadászattal.
A jegesmedvék is egyre korábban térnek vissza a szárazföldre. (Fotó: Ralph Lee Hopkins)
„A sarki lúd tojásai kétszer akkorák, mint egy hagyományos tyúktojás, valamint sokkal táplálóbbak is annál” – jelentette ki Rockwell, aki a New York-i Egyetem professzora és az Amerikai Természettudományi Múzeum munkatársa.
A szakember becslései szerint egy jegesmedve 88 sarki lúd tojás elfogyasztásával annyi kalóriához jut, mintha megevett volna egy fókát.
Pehelytollakból készült sarki lúd fészek Kanadában (Fotó: Des és Jane Bartlett)
Néha azért elkerülik egymást?
A sarki lúd vándormadár, a telet Észak-Amerika melegebb partvidékén tölti. A madarak május végén érkeznek a sarkvidékre, hogy tojást rakjanak, és egészen augusztusig maradnak. Kanadába évente több millió sarki lúd érkezik költeni, a tojók átlagosan négy tojást raknak.
A Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) szerint a sarki lúd csak kevéssé veszélyeztetett, mivel szélesen elterjedt területe van, és azért is, mert a már most is nagy létszámú populációja tovább növekszik.
A Rockwell egyéni kezdeményezésére indult kutatás szerint a jegesmedvék étvágya viszont riasztó módon átalakult. A biológus olyan medvékről is beszámolt, amelyek még a jégtáblák olvadását megelőzően is a parton habzsolták a lúdtojásokat.
A tanulmány szerint azonban a madarak biztonságban vannak, csak a tojásaikra fáj a medvék foga.
Történelmi adatok segítségével Rockwell és kollégái négy esemény időzítését szimulálták, amelyek a sarki tavasz során történnek: a tengeri jég széttöredezését, a jegesmedvék partra történő visszatértét, a sarki ludak észak felé történő vándorlását és tojásrakásukat.
A ludakra egyelőre nem fáj a jegesmedvék foga. (Fotó: Dave Menke/USFWS)
Az eredmények azt mutatják, hogy annak ellenére, hogy a két faj szárazföldön töltött ideje a globális felmelegedés miatt nagyrészt egybe esik, mindig lesznek olyan évek, amikor a medvék éppen lekésik a fészkelő madarakat.
Rockwell szerint ez természetes klímavariáció. „Csak néhány ilyen eltolódott év kell ahhoz, hogy a sarki lúd populáció magához térjen” – vélekedett a biológus.
Várakozások szerint a jegesmedvék az elkövetkező években még korábban kezdik meg a parti zsákmányszerzést, ezért a ludak tojásai egyre inkább nélkülözhetetlen táplálékot jelenthetnek számukra.
Szöveg: Ker Than/National Geographic