Segítik-e a fajmegőrzést az állatkertek?

Gyakran fellángol a vita arról, hogy az állatkertek és fogságban született állatok valóban segítik-e egy-egy faj megőrzését, a természetbe való visszatelepítését. A Biological Conservation című szaklapban megjelent cikk a visszatelepítési programok sikerét kérdőjelezi meg.

A nagy-britanniai Exeter Egyetem kutatói által írt tanulmány szerint a fogságból visszatelepített tigrisek és farkasok esélye az életben maradásra mindössze 33 százalék. A tanulmány szerzői a világ 45 helyszínén vizsgáltak ragadozó-visszatelepítési programokat azzal a céllal, hogy megállapítsák, mennyire sikeresek az állatkertek fajmegőrzési programjai.

„A fogságban született állatoknál általában hiányoznak olyan tulajdonságok, képességek, amelyek nélkülözhetetlenek a természetben való életben maradáshoz. Az embertől való félelem hiánya és a vadászatban való tapasztalatlanságuk nagyon komoly hátrányt jelent számukra. Már korábban is voltak olyan megfigyelések, amelyek kimutatták, hogy a fogságban született ragadozók a természetben nehezebben boldogulnak, de a vizsgálatunk számszerű adatokkal is alátámasztja ezt a feltevést” – nyilatkozta a sajtónak Kristen Jule, a tanulmány egyik társszerzője.

A kutatók 17 fogságban nevelkedett faj, többek között tigris, farkas, hiúz, barnamedve és vidra természetbe való visszailleszkedését vizsgálták. A szabadon engedett állatok felének pusztulása emberi tényezőhöz kötődött: vagy autó őket ütötte el, vagy vadászat áldozatául estek. A fogságban született állatok hamarabb éhen pusztultak, mint a vadon élő társaik, ha nem volt könnyen elérhető táplálék, és a fertőzésekkel, betegségekkel szemben is kevésbé voltak ellenállók.

A kutatás szerint az afrikai hiénakutya (Lycaon pictus) bizonyult az ember által legsebezhetőbbnek miután visszaengedték a természetbe. Közülük nagyon sok vadászat, mérgezés vagy csapda áldozata lett. A hiénakutyát Dél- és Kelet-Afrikában rendszeresen megtámadták az oroszlánok, ami azt bizonyítja, hogy a fogságban született ragadozókból hiányzik a többi nagyragadozótól való félelem, így kevésbé tudják elkerülni a velük való találkozást.

Az Észak-Amerikában szabadon engedett vidráknál megfigyelték, hogy kevésbé voltak képesek párzani és utódot nemzeni, valamint nem voltak sikeresek a territórium kijelölésében és megtartásában sem.

Embertől távol, természetközeli helyen kell „edzeni” az állatokat
A tanulmány rámutat arra, hogy a vadon élő állatok befogásával és áttelepítésével történő fajmegőrzési programok sokkal sikeresebbek, mint azok, amelyek során fogságban nevelkedett egyedeket engednek szabadon.

A fogságban élő állatoknak mégis jelentős szerepük van a fajmegőrzésben, hiszen sok faj esetében már olyan kis vadon élő állomány maradt fenn, amelyből nem lehet egyedeket kiemelni, és más területre vinni. Így új technikákat kell kidolgozni arra, hogy a fogságból kikerülő állatokat alkalmasabbá tegyék a természetben való életben maradáshoz. A kutatók szerint a szabadon engedés előtt komolyabb „edzésre” van szükség, amely lehetővé teszi az állatkerti állatoknak a vadászösztöneik fejlesztését és a társas viselkedés elsajátítását. Végül szigorúbb követelmények szerint kell kiválasztani azokat az egyedeket, amelyeket szabadon engednek, hogy növeljék az állatok életben maradási esélyét – hangsúlyozzák a tanulmány szerzői.

Sarah Christie, a Londoni Zoológiai Társaság ragadozóvédelmi programjának vezetője a National Geographic News-nak elmondta, hogy óvatosan kell bánni ezeknek a programoknak a megítélésével. Bár lehetséges, hogy a tanulmányban említett projektek nem jártak teljes sikerrel, manapság az ilyen jellegű programok tervezői szem előtt tartják a tanulmányban említett szempontokat. Christie jelenleg az amuri leopárd (Panthera pardus orientalis) visszatelepítési programjában vesz részt, amelynek hosszú távú célja, hogy európai állatkertekben élő leopárdokat telepítsenek vissza Oroszországba.

„Mivel nagyon kis populáció maradt fenn a természetben, nem kockáztathatjuk meg, hogy közülük emelünk ki néhány egyedet az újratelepítéshez. De nem is azt tervezzük, hogy olyan állatokat engedünk szabadon, amelyek állatkertben nőttek fel, emberek közelében” – hangsúlyozta a szakértő. Ehelyett a természetes élőhelyhez hasonló elzárt területen született és itt felnőtt fiatal állatokat engednének szabadon, amelyek nem találkoztak emberekkel, és megtanulták, hogy a táplálékot is maguknak kell megszerezniük.

Kapcsolódó cikk:
Elpusztult az első szabadon engedett óriáspanda