Salamon, Antal2020. október 24., szombat
Természet

Afrika elveszett édenkertje

National Geographic Magyarország

Úgy volt ismeretes, mint „a hely, ahol Noé bárkája kikötött". De aztán jött a háború, és a Gorongosa névre keresztelt nemzeti park kereszttűzbe került. A vadállománynak alig maradt hírmondója. Most új Noék, új bárkákkal felszerelkezve azért küzdenek, hogy újra megtelepítsék a Gorongosa nagyszerű titánjait.

Mozambikban, a Kelet-Afrikai-árok déli csücskénél található a Gorongosa Nemzeti Park. Április van, ilyenkor az esős évszak végén a folyók mélyek és szélesen hömpölyögnek. Az összes víz a Gorongosa-park élénken lüktető szívébe, az éltető Urema-tóba folyik.

 

Ez a tó az összes itteni élőlény Mekkája. Egykor az ideérkezőknek úgy tűnt, hogy Afrika egyszerűen túltett önmagán Gorongosában, a vadállomány csodálatosan sokszínű és gazdag volt. Még ma is úgy tűnik, hogy mindenütt gazdag. De nincs minden rendben errefelé. Hol vannak Afrika jellegzetes nagyvadai, az oroszlánok és kafferbivalyok, a gepárdok és zebrák, az elefántok és a vízilovak? Ezek nagyrészt eltűntek, vagy már csak egy hajszál választja el őket a kipusztulástól. Ők az emberi ostobaság áldozatai.

 

1977-től 1992-ig brutális polgárháború dúlt Mozambikban. Az áldozatok becsült száma egymillióra rúg. A harcok a Gorongosa Parkban is fellángoltak. Az éhes katonák és vadorzók egyes állatfajok állományának 95 %-át kiirtották a húsukért. Mikor a fegyverek elhallgattak, a pusztítás mértéke megdöbbentő és szívszorító volt. A Gorongosa park síkságait elfeketítő 14 ezer egyedet számláló kafferbivaly-csordákból mindössze tizenöt egyed maradt. A 3000 zebrából a park őrei mindössze ötöt találtak. Az 5500 gnúból, csak egy maroknyi maradt meg. A nagytestű növényevőkkel együtt a rájuk vadászó ragadozók többsége is eltűnt. A gepárdok és leopárdok nagyrészt kivesztek. Az ötszáz oroszlánból csupán hat maradt.

 

„Van egy emlékképem abból az időből, amikor talán tizenkét éves lehettem. Amikor ideérkeztem, nem hittem a szememnek, a legnagyobb hatást az elefántok gyakorolták rám. Na és persze az oroszlánok, mindenfelé ezek a nagymacskák álldogáltak. Rengeteg állat élt errefelé, nagyon gazdag volt az élővilág.

 

Négy évtizeddel azután a felejthetetlen találkozás után Carlos Lopes Pereira részese lehet annak a nagyra törő vállalkozásnak, ami a park vadállományának visszaállítását tűzte ki célként. Az a terv, hogy a Gorongosa Park összes nagyvad-fajának felfrissítik a genetikai állományát, és megnövelik a létszámukat is.  Nem csak pár állatfaj megmentését tervezik, a valaha tervezett legambiciózusabb park rehabilitációs programot szeretnék megvalósítani.

 

 

A Gorongosa Nemzeti Park halottas könyvének lapjaira két faj nevét írták nagy betűkkel: az elefántét és a nílusi vízilóét, a paradicsom két kertépítőjét. Új elefántok betelepítésével kezdődik a folyamat. Hatalmas étvágyukkal ezek az állatok ellenőrzésük alatt tartották a növényzetet. Nélkülük a park egy hatalmas, száraz tüzelővel megrakott puskaporos hordóvá válik a száraz évszakban. Ha a remény visszatér Gorongosába, akkor biztosan ezeknek az órásoknak a hátán érkezik majd. De ez nem lesz könnyű. Senki sem jósolhatja meg, hogy az itteni, a mészárlásokat túlvészelt, erősen zavart elefántok vajon hajlandók-e szaporodni az újonnan érkezőkkel. A még életben maradt nőstények, a csapatokat vezető vezértehenek tanúi voltak az elefántok sérelmére elkövetett tömegmészárlásnak a parkban. Ez az elefántokkal folyó mindennapos érintkezések során tisztán érzékelhető. A lehető legnagyobb mértékben elkerülik az emberekkel a kapcsolatot. A Gorongosán valaha élt 2200 elefántból csupán 300 maradt. Nemcsak lelki sérülésekkel, hanem genetikai problémákkal is küszködnek. Szinte mindegyiknek csak rövid agyarai vannak, vagy egyáltalán nincsenek, ugyanis a vadorzók az összes agyaras példányt kilőtték az elefántcsontért.  Pereira és csapata Dél-Afrikába indult, Gorongosa új elefántjai 1300 kilométeres utazással érkeznek majd. Azután a Gorongosa park gyógyulása valóban megkezdődhet.

 

Van egy olyan kulcsfontosságú állatfaj, ami a park szívében élve sikeresen átvészelte a polgárháború borzalmait. Ez az állat továbbra is megteszi a magáét, hogy a park élővilága, az ökoszisztéma fennmaradjon. A nílusi krokodilok azonnal százával vetik be magukat az Urema-tó habjaiba, ha megpillantanak egy embert. Akár órákig is a víz alatt maradhatnak, ez a képességük kétségkívül hozzájárult ahhoz, hogy elkerüljék az éhes katonák fegyvereit. És a víz alatt az éhségüket is csillapíthatják: fő zsákmányállatukra, a harcsákra vadásznak. A krokodilok a csillapíthatatlan étvágyú harcsák fogyasztásával igazi áldást jelentenek a park számára. Másutt, ahol a krokodilokat kipusztították, a harcsák mértéktelenül elszaporodtak, és teljes ökoszisztémákat döntöttek romba. A többi halfaj állománya összeomlott, és az őket fogyasztó madarak létszáma is hanyatlani kezdett. A vizet megtermékenyítő madárürülék ezzel szintén vészesen megfogyatkozott. A Gorongosa Nemzeti parkban élő krokodilok jelenléte megakadályozza ennek a környezeti katasztrófának a kialakulását.

 

A tó másik nagyszerű védelmezője, a vízilóállomány létszáma még mindig túl alacsony ahhoz, hogy a park korábbi nagyságának helyreállításában komoly szerepet játszanak. Ezeket is Dél-Afrikából kell majd behozni.

 

De egyelőre a Gorongosa Nemzeti Park csapatának gondolatai még az elefántok körül járnak. Megérkeztek a dél-afrikai Kruger Nemzeti Parkba. A Gorongosa parkkal szöges ellentétben – ahol túl kevés az elefánt – itt túl sok van belőlük. Az állomány tizenhárom év alatt 8000 egyedről 13 000-re nőtt. Megkezdődik a hajsza. A célpont: elefántbikák. A bikák a párzási időszak kivételével magányosan élnek. A nőstények ellenben annyira kötődnek a családjukhoz, hogy nem maradnának életben idegenek között.

A Channel ajánlata

Mozambik szívében létezik egy buja növényzettel borított, négyezer négyzetkilométeres alföldi térszín, melyet a helyiek egykor úgy hívtak, hogy “a hely, ahol Noé a bárkáját hagyta”. 15 év véres polgárháborúja azonban alaposan rányomta a bélyegét a tájra, s sok, egykor viruló faj mára egész egyszerűen eltűnt az orvvadászok tevékenysége következtében. A környezetvédők mindezek ellenére nem hajlandóak belenyugodni a vereségbe: a közelmúltban hősies harcba kezdtek, hogy megmentsék a parkból azt, ami még megmaradt, netán visszaállítható belőle.

 

A film megtekinthető a NatGeo Wild csatornán. Mikor? Január 1-én 13 órakor.

A földi bevetési egység most csak arra vár, hogy az altató hatni kezdjen. Ez egy nagy bika, élete virágában, és hosszú időbe telik, amíg összeesik. Tizenkét perc már eltelt, és még mindig várni kell…Húsz perc elteltével a földi egység a helyszínre siet. Az elefánt a térdeire rogyott. Ebben a helyzetben a teljes testsúlya a tüdejére nehezedik, és gyorsan megfulladhat. Oldalára fordítva az elefánt biztonságban van, de a befogó csapatnak így is gyorsan kell dolgoznia: Minél hosszabb ideig tart az altatása , annál nagyobb az esélye a végzetes komplikációk fellépésének. Az elkábított elefánt ormánya ernyedtté válik, ezért hogy megelőzzék a fulladást, gondoskodni kell róla, hogy nyitva maradjon.

 

A befogó csapat műholdas nyomkövetőt tartalmazó nyakörvet csavaroz az állatra. Így a csapat állandóan figyelemmel kísérheti, merre jár az elefánt a Gorongosa Parkban. A nyakörv kódja G5, és ez lesz az elefánt új neve. G5 megkapja az altatóanyag ellenszerét. Az elefántot újra talpra kell állítani a Gorongosába vezető hosszú autóút előtt. Különben a saját tömege sérülést okozhatna neki.

 

A Gorongosa csapat összesen hat elefántbikát fog be a Kruger Nemzeti Parkban. Ez hosszú nap volt, a csapat tagjai kimerültek, és idegesen várják, hogy mit hoz a jövő. Előttük áll az egyik leghosszabb szárazföldi út, amit valaha is megkíséreltek az elefántok áttelepítésére vállalkozók. Ők és az értékes rakományuk 1300 kilométeres utazásra kényszerülnek, Dél-Afrikából a határon át Mozambikba, majd onnan északra a Gorongosa Nemzeti Parkba. Ahogy a karaván elindul az afrikai éjszakába, a Grongosa terv kivitelezhetetlenül merésznek tűnik. Legalábbis egyelőre…

 

Miközben Gorongosa az új elefántjaira vár, beköszönt a száraz évszak. A folyók vize elpárolog az elviselhetetlen forróságban. A krokodilok, a nagy túlélők számára ez a táplálékválaszték bővülését jelentheti. A varacskos disznók és a páviánok az oroszlánok és más nagy ragadozók híján leigázták a parkot. Mivel a víz a legnagyobb kincs mostanában, minden állat az egyre zsugorodó vízfelületek partjaihoz tömörül, de a vízben nyüzsögnek a a hatalmas hüllők.

 

A varacskos disznók vadászatában a krokodilok nem képesek helyettesíteni a nagymacskákat. De így is megteszik a magukét a harcsák létszámának kordában tartása révén. Egy dolog elkapni egy harcsát, és egészen más megtartani. Amikor nem vadásznak, a legkülönbözőbb nagyságú krokodilok kimásznak a partra napozni. Szigorú rangsor uralkodik köztük, egy-egy nagyobb példány nehézkesen a legjobb helyekre vonszolja magát. Előszeretettel mutogatják félelmetes fogaikat, de általában elviselik egymás közelségét.

 

A tavon kívül a zsugorodó folyók vizében néha forrnak az indulatok. Elérkezett az ideje, hogy a nőstények lerakják a tojásaikat, ezért a legjobb költőhelyekért folyó versengés élesebbé válik. Miután lerakták a tojásaikat, a nőstények még két hónapig őrködnek, és kivárják a kis krokodilok, új generációjának a kikelését, akik – bár nem is gondolnánk – a tó állapotának őrzői is.

 

 

A Gorongosa Park személyzetének izgalma a tetőfokára hág. A régóta várt szállítmány végre megérkezett. Harminc órával az indulás után a Kruger Nemzeti Parkból érkező elefántokat szállító teherautók megérkeznek Gorongosába. Az amerikai vállalkozó, Greg Carr fogadja a csapatot. Nonprofit alapítványán keresztül Carr húsz éven át pénzügyileg támogatja és irányítja a Gorongosa Park helyreállítását. Ahol mindenki más reménytelen helyzetet látott, Carr inkább kihívásnak és lehetőségnek tekintette a Gorongosa Park helyzetét. Az Egyesült Államokban a Yellowstone Nemzeti Park közelében nőtt fel, és az a paradicsom is korábban épp olyan lepusztult volt, mint ez itt.

 

A legtöbben nincsenek tisztában azzal, hogy amikor a 19. század végén a Yellowstone Nemzeti Park megalakult, az állatállomány az erőteljes vadászat hatására rendkívüli módon megritkult. Akkoriban a Yellowstone egyáltalán nem volt egy olyan fenséges, gazdag élővilággal rendelkező hely, mint manapság. A Yellowstone-ban tanultak segítettek az itteni helyreállítási modell kidolgozásában: Először a növényevők létszámát kell növelni visszatelepítéssel és a vadorzókkal szembeni elszánt fellépéssel. Azután lehet visszahozni a nagyragadozókat.

 

A kábult G5 kilép egy új világba. Merőben új tájon kell eligazodnia. Az elefánt elkezdi felderíteni és megízlelni új otthonát. G5 és a többi elefántbika az itteni természetvédelem különleges alakulatai: hatalmas bokor- és faállományokat képesek kitisztítani, és így újraformálják Gorongosa hatalmas szavannáit. Ezzel más állatok ezreinek teremtenek lehetőséget a jobb életre.

 

Ahogy az új elefántok Gorongosa felderítéséhez látnak, a természetvédő csapat reményei – és aggodalmai is – kísérik őket. Az egyik legkomolyabb félelmük, hogy az elefántok elhagyják a nemzeti park területét, ami nincs körülkerítve, mint az a park, ahonnan érkeztek. Délen csak egy sekély folyó választja el az elefántokat a faluktól és művelt területektől. Miközben Carlos és csapata eltévelyedett elefántok után kutatva járőrözik a folyón, szemmel tartják a problémás krokodilokat is.

 

A száraz évszak csontmarka egyre szorosabban markolja a Gorongosa Parkot. A folyók vízszintje pár centiméterre apad. A kishalak a vízből kivetődve próbálnak menekülni az őket üldöző éhes harcsák elől. Akrobatikus menekülésükkel még egy kis időt nyerhetnek. De számukra is megszólal a harang, mikor az ég elsötétül felettük. Gólyák, darvak és pelikánok ezrei érkeznek az évente ismétlődő lakomára. Mindegyik faj más módszert alkalmaz a halászatra. Egyes fajok a csőrükkel felnyársalják a zsákmányt. Mások a csőrükkel merítve halásznak. Vannak, akik csapatban halásznak. A dúsan terített asztal ellenére véget nem érő veszekedés folyik. Látványosság szempontjából az összes bemutatott halászati eljárás közül egy sem kelhet versenyre a lármás rétisasok levegőből indított támadásával. Két rivális madár a levegőben a karmaikkal összekapaszkodik. A győztesé lesz a terület halászati joga.

 

 

A zsugorodó folyót napok alatt lehalásszák, és a madarak továbbállnak. Azok, akik nem tudnak elmenekülni, jobb híján beássák magukat. A krokodilok iszappáncélba burkolóznak, és utolsó menedékként életfolyamataikat lelassítva próbálják átvészelni a szárazságot. A harcsák is beássák magukat. A horizonton a legfenyegetőbb jel tűnik fel: a füst. A bozóttüzek minden évben komoly károkat okoznak a park vadállományában. De ebben az évben a szokásosnál is több szomorúságot okoznak. A nagy növényevők hiányában a száraz fű tömege gyújtóbombaként ketyeg a parkban. A bozóttüzek megfékezhetetlenül pusztítanak a parkban. Justino Dave parkőr és csapata huszonnégy órás szolgálatot lát el.  A makacs, kitartó ellenféllel szemben szinte reménytelen feladat felvenni a harcot.

 

A bozóttűztől megrémülve az egyik elefánt elmenekül a parkból. G5 az, a hatalmas 40 éves bika, akit Dél-Afrikából teherautón szállítottak ide. Amikor a bozóttűz tényleg komoly veszélyt jelentett, egyetlen nap alatt húsz kilométert tett meg. Egyértelmű, hogy a tűz elől menekült. G5 és az útjába kerülő faluk lakóinak az élete veszélybe került. Akárcsak a legtöbb helyen Afrikában, az emberek és elefántok összecsapásai itt is tragikus következményei lehetnek.  A Gorongosa csapatnak a lehető leggyorsabban meg kell találni G5-öt, és valahogy vissza kell juttatni a parkba.  

 

Az elefántok egyetlen nap alatt akár 80 kilométert is megtehetnek. G5 minden óra elteltével messzebb kerül a biztonságot jelentő Gorongosa Nemzeti Parktól, és közeledik az esetleges erőszakos végkifejlethez. A csapatnak végre sikerül bemérni G5 pontos helyét. A falusiakat halálra rémíti az óriási bika, és a helyi tisztségviselők azzal fenyegetőznek, hogy kilövik az elefántot, ha nem szállítják el. G5 életben maradása attól függ, hogy sikerül-e visszaszállítani a parkba. A Gorongosa csapatnak nincs választása. A kockázatot vállalva elkábítják G5-öt.  Tíz napi menekülés után az elefántbika valószínűleg kimerült, és a stressz miatt az összeomlás határára jutott.  Az altatószer akár végzetes is lehet. Megpróbálják hűteni a testét: ugyanis az altatás hatására az elefánt kevésbé képes testhőmérsékletének szabályozására. A hazafelé induló utazás jól kezdődik. De két órás autózás után gondjuk támad.  G5 légzése nehézkesebbé válik. Lehet, hogy hőgutát kapott. De az is lehet, hogy az elefánt túl gyenge és stresszes az altatás elviseléséhez. Bármi is legyen az ok, az nyilvánvaló, hogy ezt az elefántot elvesztik. Ez olyan kockázat volt, amit vállalniuk kellett. De most az egyik nehéz munkával ideszállított elefántbikájuk elpusztult. A mentőakció temetési menetté változik. A parkőrök a parkban eltávolítják a tetem agyarait, hogy elejét vegyék annak, hogy az elefántcsontvadászok megpróbálják felkutatni a sírját. A bikának megadják a végtisztességet.

 

A tragédia ellenére Carlos Lopes Pereira még mindig hisz abban, hogy az elefántok és az emberek békésen együtt élhetnek a Gorongosa Park környékén. Carlosnak és csapatának nincs ideje a gyászra. Már megvalósulási szakaszba jutottak azok a tervek, amik a Gorongosa Nemzeti Park másik kulcsfontosságú fajának a visszatelepítését célozzák: a vízilovakét.

 

A horizonton lassan kibontakoznak az aszály végét jósoló várva-várt jelek. Egy december végi fullasztó délután során megnyílnak az ég csatornái. Az esőzések végre megérkeznek. A krokodilok előbújnak sekély sírjaikból. Az esős évszak négy hónapig tart, és vízzel árasztja el a Gorongosát. A víztől felfrissült Gorongosa ismét olyan, mint egy élettel teli földi paradicsom.

 

A krokodilok fészkeinek otthont adó parton az esőzés hatására a csúcsragadozók újabb generációja kel ki.  A homokos folyópartról a kicsik hívni kezdik az anyjukat a tojásaikból. Több mint két hónapig őrizte őket a nap huszonnégy órájában. Elérkezett az ideje, hogy kiássa őket. Nagyjából 40 tojás alkotja a fészekaljat. A pofájuk végén található apró csőrfog segítségével mindegyik kis krokodil kiszabadul a tojáshéjból.  Némelyiküknek kell egy kis segítség. A még fel nem tört tojásokat a nőstény krokodil óvatosan meggörgeti a szájpadlása és a nyelve között, hogy megroppantsa a héjat, így segíti a kicsinyek kikelését.  A nőstény hatalmas szájában akár féltucatnyi csöppség számmára is elegendő a hely. Egymás után több fordulóban viszi az utódait a vízhez. A legrövidebb keresztelési szertartást követően a kis krokodilok és a folyó között holtig tartó kötödés jön létre. Sorsuk mostantól elválaszthatatlanul összeforr a Gorongosa eseményeivel. A kikelt krokodilok hamarosan félelmetes ragadozókká válnak, és éhesen vetik magukat prédáikra. De mindenütt veszély leselkedik rájuk. A csillapíthatatlan étvágyú harcsák alulról támadnak rájuk. A madarak pedig felülről próbálják nyakon csípni őket. Az anyjuk pár hétig még őrködik körülöttük. Még a nőstény védelme mellett is jó eséllyel csak egy vagy két példány éri meg a kifejlett kort az egész fészekaljból.

 

 

A krokodilokon kívül más újszülöttek is most lépnek a külvilág elé a parkban. Nagyon fura rakományt szállító teherautók dübörögnek be a Gorongosa Nemzeti Parkba: egy víziló család, a borjával egyetemben. Ezeket az állatokat közmondásosan nehéz befogni és áttelepíteni, de ez a faj épp olyan fontos a Park fennmaradása szempontjából, mint az elefántok. A legelő helyeikre vezető nyomvonalukon csatornák jönnek létre, így a Gorongosa Park lüktető erein át az Urema-tó éltető vize eljuthat a park más területeire is. A vízilovak értékes tápanyagokkal gazdagítják a vizet: olyan anyagokkal, amelyek a halkat táplálják, ezek pedig a krokodiloknak szolgálnak táplálékként. Valaha a Gorongosa Park hatalmas, 3500 példányra rúgó víziló állománnyal büszkélkedett.  De a háború hatására számuk százra csökkent. Carlos Lopes Pereira szeretné az állományt legalább ötszáz példányra növelni. Miután sikeresen befejezték az egyik legnagyobb távolságra történő szárazföldi elefánt áttelepítést, a Gorongosa csapat most a leghosszabb szárazföldi útvonalon végrehajtott víziló áttelepítésbe fog.

 

A víziló Afrika egyik legveszélyesebb állatfaja. Ezért emberek közelében meglehetősen veszélyes a szabadon engedésük. A vízilovak kiszámíthatatlan állatok, nincs biztosíték rá, hogy a víz felé indulnak el. Az állatok szabadon engedése előtt a csapat egy terelőfalat épít, ami az újdonsült lakókat a kíváncsiskodó emberek helyett inkább a folyó felé irányítja. Carlos  a reméltnél  több állatot kap. Egy nőstényt a borjával, előbbi egyébként újra vemhes. Az újszülött lesz az első a Gorongosa Nemzeti Parkban született betelepített víziló borjú.

 

Az új elefánt és víziló csaptokkal megteremtették a Gorongosa park megújulásának alapjait. Ahogy a növényevők csordái szaporodni kezdenek a park egyes területein, az élet ismét kezd visszatérni a régi kerékvágásba a Gorongosában. A Gorongosa hatalmas területei ma lélegzetelállítóan gyönyörű, de nagyrészt üres tája. Ezek arra várnak, hogy a régi csillagok visszatérjenek az élet színpadára.

 

A növényevők visszatelepítése és elszánt védelme révén Afrika jellegzetes nagytestű prédaállatai végre újra megvetették patájukat a Gorongosa Nemzeti Parkban.  Az egyik nagytestű ragadozó máris a célkeresztjébe vette ezeket a csordákat. A Gorongosa oroszlánjai talán kijöttek a gyakorlatból, de a nagytestű prédaállatok vadászata a vérükben van. Manapság nagyjából harminc oroszlán él a parkban, létszámuk jócskán meghaladja a háború végére maradt állományt. Mivel a prédaállatok szaporodnak, az oroszlánok is ugyanezt teszik. A ragadozók visszatérésével a Gorongosa Nemzeti Park ismét teljesnek tűnik. De jövője egy faj képviselőinek a jólététől függ: az emberekétől!

 

A falu lakói minden reggel átcsáklyáznak a Pungue folyón, hogy elvégezhessék a munkájukat a Nemzeti Parkban betöltött állásaikban. A munkások egy része máskülönben éhezne, és arra kényszerülne, hogy a Grongosában élő vadállatokra vadásszon.

 

Greg Carr számára a Gorongosa jövőjének megóvása természetesen nem csak az állatok megmentéséről szól, hanem az emberek megsegítése is a céljai közé tartozik. A nemzeti park helyreállítási tervében az emberek életkörülményinek javítása nélkülözhetetlen eleme a sikernek. Ezért iskolákat és egészségügyi ellátó intézményeket építettek, és bevezették a fenntartható mezőgazdasági termelést. Most pedig egy – a helyben termelt gyümölcsök feldolgozására szolgáló – gyár munkát ad a helyi lakosoknak, és bevételt biztosít a gazdák számára.

 

Az ezen a vidéken, ebben a megyében, sőt ebben az országban élő emberek sorsa szorosan összekapcsolódik ennek a parknak a sorsával. A Gorongosa – valaha a világ egyik legnépszerűbb nemzeti parkja – ismét egy küszködő nemzet bevételeinek és jólétének a motorja lehet. Az itteni élőlények minden új nemzedéke nemcsak  a park személyzetének és vezetőségének és Mozambik népének a reményeit táplálja, de azoknak a természetvédőknek is erőt ad, akik a világ bármely táján esélytelennek tűnő élőhely-megmentési akciókba kezdtek. Mert ha ez az elveszett paradicsomot egyszer ismét úgy nevezhetjük, mint „a hely, ahol Noé bárkája kikötött”, akkor talán máshol sincs reménytelenül elveszett vadon.

Hozzászólások

Felfújható dingóriasztók

Felfújható dingóriasztók

Az emberszerű figurákat leginkább üzletek előtti figyelemfelkeltőként ismerhetjük, nemrégiben azonban új értelmet nyert a létük.

Mesebeli palota

Mesebeli palota

Kis patak, vízesés, tó és a csodás Palotaszálló. Mindez a Bükkben, Lillafüreden található.

Lombkoronákat összekötő kötélhíd segíti a gibbonok mozgását

Lombkoronákat összekötő kötélhíd segíti a gibbonok mozgását

A lombkoronákat összekötő kétágú kötélhidat készítettek kutatók a Hainan szigetén élő, súlyosan veszélyeztetett hainani gibbon megmentésére.

Jótékonyan hathat a természet a gyermekek immunrendszerére

Jótékonyan hathat a természet a gyermekek immunrendszerére

Úgy tűnik, az egészség számára fontos baktériumoknak jót tesz a természetes környezet.

A mélykúti júdásfa az Év Fája 2020-ban

A mélykúti júdásfa az Év Fája 2020-ban

Az Év Fája versenyt immár 2010 óta szervezi minden évben az Ökotárs Alapítvány. A címet idén, a július óta tartó online szavazáson izgalmas küzdelem után, a mélykúti júdásfa nyerte el.

National Geographic 2020. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket