Tűztenger a talpunk alatt

Fortyogó lávatavat vallatnak a kutatók – próbálják megmenteni a tűzhányó fenyegette várost.
Írta: Michael Finkel
Fényképezte: Carsten Peter
Mikor? Ez itt a kérdés, Ezt akarja tudni a lávatóhoz tartó két kutató, ez nyugtalanítja a szeizmológusokat, ezen múlhat egymillió kongói lakos sorsa. Mikor következik be a katasztrófa? Mikor tör ki a Nyiragongo?
A Kongói Demokratikus Köztársaság keleti határvidékén magasodó, több mint háromezer méteres vulkán egyike a világ legkevésbé ismert, ugyanakkor legaktívabb tűzhányóinak. Főként azért hanyagolták el a kutatók, mert a térségben húsz éve szüntelenül ropognak a fegyverek, nemcsak a szomszédos Ruandában, ezen a tájon is tömegeket mészároltak le. Hiába van tűzszünet, hiába ügyel a rendre húszezer kéksisakos, az ensz legnagyobb békefenntartó alakulata, gyakran fölugatnak a gépfegyverek.
Özönlenek a lázadók és a kormányhadak elől menekülő falusiak, egyre nő a vulkán lábánál terjeszkedő Goma város lakossága. A becslések szerint már egymillióan élnek a városban.
Az elmúlt néhány évtizedben kétszer is Goma felé vette útját a Nyiragongo olvadt kőzetanyaga. Lávája 1977-ben rekordot döntött: óránként csaknem 100 kilométeres sebességgel hömpölygött lefelé a hegyoldalon. Több százan vesztek oda, akik az útjába kerültek, pedig a kőzet megszilárdult, mielőtt elérte volna a városközpontot.
Aztán 2002-ben a vulkán több mint 11 millió köbméternyi lávát zúdított Goma belvárosára. Tizennégyezer épület dőlt romba, láva öntötte el a házak földszintjét, 350 ezren lettek földönfutóvá. Rettenetes volt a két kitörés, ám a szakemberek tudják: sokkal szörnyebb pusztításra képes a Nyiragongo, ha egyszer igazán dühöngeni kezd.
Dario Tedesco olasz vulkánkutató egyik célja, hogy fölmérje a katasztrófa valószínűségét. Az Európai Unió támogatásával dolgozik, s közben tizenöt éve igyekszik ráébreszteni kollégáit: időzített bomba a Nyiragongo. Nem kérdés, hajtogatja, hogy a vulkán hamarosan kitör, és akkor modern Pompeji lehet Gomából.
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2011. áprilisi lapszámában.