Lazac? Arany? – Alaszka dilemmája

Írta: Edwin Dobb
Fényképezte: Michael Melford

Alaszka tájai megadják mindazt, amit a régi Vadnyugat adott. Zömmel máig érintetlen ez a természeti csodákban bővelkedő térség; emberi mohóság, nagyravágyás nem hagyott nyomot rajta. Íme a végtelen lehetőségek földje, mondja lelkesen a messziről jött szerző, amint letekint az alacsonyan szálló Cessna ablakából.

A Bristol-öböl vízgyűjtője fölött repülünk, jó 400 kilométerre délnyugatra Anchorage-től. Rick Halford hivatásos pilóta vállalta, hogy megmutatja nekem a védett tájak közé ékelődő vidéket. Ha valahol, itt tényleg helyénvalónak tűnik a kifejezés: vízgyűjtő terület. Kilenc nagy folyó szeli át a 100 ezer négyzetkilométernyi vidéket, s mindet többtucatnyi mellékfolyó táplálja. Vegyük ehhez hozzá a sok kisebb-nagyobb tavacskát, valamint azt, hogy magas a talajvíz szintje, kisebb-nagyobb vízerek, források ezrei szövik át a tájat, itatják a szomjazó tundrát. Itt aztán valóban el lehet mondani, hogy a víz az úr.

A Nushagak folyót követjük fölfelé. Sokfonatú kék szalagok, mellékfolyók csatlakoznak hozzá szép sorban: a Wood, az Iowithla és a Kokwok. A távolban föltűnik Alaszka legnagyobb állóvize, az Iliamna-tó. Csupán gépünk óriásira nőtt árnyéka, és itt-ott néhány falucska utal odalent az ember jelenlétére. Sehol egy gát, irtásrét, autóút, erőmű, lakópark. Háborítatlan táj ez; ezért van, hogy ívási időben a kékhátú és a királylazac roppant tömegben indul fölfelé a folyókon. 

Közel már a cél, az Iliamna-tótól északra fekvő dombvidék. Halford egyszer csak jelenti: „Megjöttünk! Innen indulnak három irányba a folyók.” A Chulitna kelet felé tart, és útja végén, a Lake Clark Nemzeti Park és Természetvédelmi Terület szívében, a Clark-tóba ömlik. Az északnyugat felé kanyargó Koktuli északi és déli ága a Mulchatna folyóba torkollik, azaz közvetve, a Nushagakon keresztül a Bristol-öböl vizét táplálja. Az Upper Talarik Creek dél felé talál utat, az Iliamna-tóba érkezik. A tó pedig (a Kvichak folyón keresztül)  ugyancsak gyarapítja a Bristol-öböl vizét.

Nyaranta, néhány hét leforgása alatt, mintegy 30-40 millió kifejlett kékhátú lazac tér vissza a Bristol-öbölbe. Ősrégi ösztönüktől, sürgető késztetésüktől hajtva nekivágnak a sekély vizeknek, az áramlással szemben egészen a forrásvidékig fölúsznak. Ott gondoskodnak fajuk fönnmaradásáról, és ívás után hamarosan elpusztulnak.

Ez a páratlanul gazdag táj most nehéz idők elé néz. Kiderült, hogy a földkerekség talán legnagyobb aranykészletét és egyik leggazdagabb réztelérjét rejti a három folyó forrásvidéke. A brit columbiai Northern Dynasty vállalat és az angliai Anglo American multicég Pebble Partnership néven nagyszabású közös vállalkozásba fogott: mintegy 3 kilométer átmérőjű, félezer méter mély külszíni, és hasonlóan kiterjedt mélyművelésű bánya létrehozását fontolgatja. A helyiek közül azonban sokan ellenzik a terveket – legfőképpen azok, akiknek a halászat jelenti az egyetlen megélhetést. Félő ugyanis, hogy nagyon megsínylenék a lazacok a bányaművelést, és különösen az óhatatlan vízszennyezést. A Pebble viszont azzal érvel, hogy bánya és vadvilág megférhet egymás mellett, ráadásul a vállalkozás pénzt és jövőt jelenthetne a helyieknek. Az biztos, hogy a bánya terve nem kizárólag a lazacokat érinti – a változások alapjaiban átformálhatják a Bristol-öböl térségét.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2011. májusi lapszámában.