A természetfotós egy napja

Egész nap a lesben kuksoltam, míg estefelé megjelent egy kíváncsi róka, de mivel túl messze volt, ezért felvettem az álcaruhámat és rácserkeltem. A cserkelésnél nagyon kell figyelni a széljárásra, hogy a vadra jó széllel menjünk, mert ha nem, szagot kap és elmegy. A rókát korábban már többször is láttam errefelé, de eddig még nem sikerült lefotóznom.  Amikor vadászni indult (valószínűleg pocokra), „rácincogtam”. Úgy tűnt, nem hagyja magát átverni, de végül hajtotta a kíváncsiság, így kellő távolságba került. Ekkor készítettem a felvételt. Egy pillanatig egyikünk sem mert megmozdulni, meredten néztük egymást. Én az objektíven keresztül, ő pedig azt kémlelte, vajon mi lehet az a furcsa bokor (álcaruha), amiből hangok jönnek ki. Csakhamar kereket oldott.

Percekig semmi sem történt. Visszamentem a lesbe. Nem sokkal később megpillantottam egy kocát az erdő szélén. Csak álldogált ott, nem akart kijönni a beetetett helyre, vissza is indult a fák közé. Negyed óra múlva újra előjött – ráadásul nem egyedül! Malacai követték, és jóízűt lakmároztak a kitett kukoricából. Hamarosan azonban megfordult a szél, szagot kaptak és elszaladtak. Közben beesteledett már nem volt fény a fotózáshoz, ezért összepakoltam a fotós felszerelést, és elindultam haza. Vannak napok, amikor szinte minden percben történik valami megörökítésre méltó, máskor semmi mozgást nem látni. A természetfotózás éppen attól izgalmas, hogy sosem tudhatod, milyen látvány tárul eléd a következő pillanatban.

Tajti Róbert